Lenézték, de megette a K1-világbajnokot

2013.03.05. 14:19

A 60 kilós Habash Antoine a hétvégén sporttörténelmet írt, Magyarország első K1 világbajnoki címét szerezte a WAKO szabályrendszerében, mikor egyhangú pontozással megverte a szerb Milos Anicsot.

Az Atom becenevet viselő K1-es harcos rangos világszervezet bajnoki övét szerezte meg, ha a bokszhoz hasonlítjuk, olyan, mintha a WBC, a WBA, az IBF vagy a WBO ranglistáját vezetné.

Antoine ovvel 1
Fotó: Varga István Dénes

A 19 éves sportember már néhány félprofi meccsen túl van, de amatőr kategóriában voltak igazán figyelemreméltó eredményei. Tavaly muay thaibokszosként lett harmadik a világbajnokságon, 2011-ben pedig K1-ben ezüstérmes lett. Ezeknek is köszönhette, hogy a WAKO világranglistáján az első négy között volt, így kerülhetett a címvédő Anics listájára.

„Úgy érzem, egy picit lenézték, mikor őt választottak a szerbek, de a meccsen mutatott teljesítménye után valószínűleg már nem hívnák meg” – mondta Rehák György, a versenyző edzője.

„Tudtam, hogy támadóként kell fellépnem Anics ellen, mert a hazai pályán címvédőként támogatást kap a bíróktól is. Az első menetben ezért nagyon bekezdtem kézzel, sikerült is megrendítenem, úgy éreztük, hogy sikerült kihúznom a méregfogát" – mondta a versenyző.

Habash végig jól védekezett, Anics egyszer sem tudta fő fegyverével, a forduló rúgással eltalálni. A magyar egyszer még padlóztatta is a szerb bajnokot, akit a bíró mentett meg a számolástól. „Egy lábfogásból indított technikával telibe találtam, amitől lement, a meccset visszanézve kiderült, hogy egy percet tudott pihenni, de engem intettek meg azért, mert tiltott technikát használtam. Pedig szabályos volt, de látszott, hogy védik a vesztésre álló Anicsot.”

A mérkőzés előtt öthetes volt a felkészülésük, Rehák elmondta, az volt a céljuk, hogy modelezzék a várható címmeccset, erre mentek rá az erőnléti edzésekkel és a váltott ellenfelekkel vívott sparringokkal. Anics stílusát videókról is elemezték. Habashnak korábban még nem volt 5x3 perces mérkőzése, így erre is gyakorolnia kellett a napi egy-két edzéssel. „A felkészülés utolsó szakaszában pedig a gyorsításon és a taktikai elemeken volt a hangsúly, aminek meglett az eredménye. A sikert azért a Re-Gym csapatmunkájának tekintem.”

Antoine ringben ovvel
Fotó: Varga István Dénes

Habash bokszolóként kezdte, korosztályos válogatott is volt, de hiányoztak neki a lábtechnikák, így sportágat váltott. Három évvel ezelőtt kezdte meg a munkát Rehákkal. „Nagyon nagy a munkabírása, jó a szeme és a keze is. A kezéhez kellett felhoznunk a lábát, a minőségi munkával nagyon erősek lettek a comb- és térdrúgásai, és már bordádra is jól tud támadni. Az attraktív és rugalmas ugrótechnikákkal Anicsot is megette”– méltatta edzője a friss világbajnokot.

„Habash karrierje csak most kezdődik el, a célkeresztbe került ezzel a győzelemmel, őt akarja majd mindenki letaszítani a trón tetejéről. Legközelebb a szegedi amatőr világkupán fog versenyezni májusban, a világbajnoki övét egy éve lesz megvédeni. Hogy ki lehet az ellenfele, azt még nem lehet tudni, de Anics is követelhet visszavágót. A reményeink szerint már hazai közönség előtt védi meg a címét” – mondta Rehák

„Győztem ugyan, de nem szálltam el magamtól, tudom, hogy most mindenki engem akar majd. Nem vagyok még tökéletes, egy idősebb versenyzőnek jóval nagyobb a meccsrutinja. Ezért is megyek nyáron Thaiföldre edzőtáborozni, mégiscsak ott rakták le a sportág alapjait, így a legjobb harcosoktól tanulhatok majd” – számolt be terveiről Habash.

A K1-világbajnok egyelőre nem gondolhat arra, hogy teljesen profiként sportoljon, ahhoz évi három-négy olyan jól díjazott címmeccset kéne vívnia, mint amilyen a jagodinai volt.

Az edző szerint elképzelhető, hogy a most 60 kilóban versenyző Habash később felsőbb súlycsoportba lép, a 182 centiméteres magassága megengedi, hogy 70 kilóra is felmenjen, és a K-Maxban küzdjön, de a thaiboksszal sem hagy fel. Habash úgy érzi, hogy K1-ben már elég képzett, a thaibokszban azonban még sokat fejlődhet, a clinchből (összekapaszkodásból) indított technikái még nem tökéletesek, és ha nincs jó passzban, a védekező kezét is leejti.