A Debrecen a korábbi diósgyőri Seydivel erősített, a dehir.hu megkérdezte Kondás Elemér edzőt, mi indokolta az igazolást.
Azért van szükségünk rá, mert egy olyan csapatnak, mint a Loki, mely általában két csatárral játszik, legalább öt támadóra van szüksége. Bármikor megsérülhet közülük valaki, így történt most például Sidibével, akire agyrázkódás miatt nem számíthattunk egy darabig. Ugye mi eleve úgy terveztük, hogy öt csatárunk lesz, de az ismert okok miatt Horváth Zoltán kipontozódott. Seydi kapóra jött nekünk, akit természetesen nagyon jó futballistának tartunk, ezért is igazoltuk le. Gyors és erőszakos csatár.
Bogdán Ádám, a magyar válogatott kapusa a Nemzeti Sport Online-nak adott interjút. Megkérdezték tőle, mi lehet a magyar csapat fegyvere.
A higgadtságunk. No meg a tudat, hogy a bukaresti arénában és odahaza is rengetegen szorítanak nekünk.
A korábbi West Ham United és Eveton-játékos úgy döntött, befejezi pályafutását. Játszott a Lazióban és a Stuttgartban is. A 31 éves Hitzlsperger szabadon igazolható volt az átigazolási időszakban, de azt mondta, már napokkal ezelőtt eldöntötte, hogy felhagy a futballal.
A Marca által vizionált kezdőcsapat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a jövő évi szocsi téli olimpián senkit nem ér majd sérelem vagy büntetés szexuális beállítottsága miatt. Hangsúlyozta: Oroszországban nem diszkriminálják a homoszexuálisokat.
Biztosíthatom önöket, hogy dolgozom ilyen emberekkel, olykor ki is tüntetem őket a különböző területeken elért eredményeikért - fogalmazott Putyin az AP hírügynökségnek és a Pervij Kanal (Egyes Csatorna) orosz állami tévének adott kedd esti terjedelmes interjúban, amelyben igyekezett eloszlatni a törvénnyel kapcsolatos aggodalmakat. - Teljesen normális a kapcsolatunk, nem látok itt semmi különlegeset.
Kétpontos hátrányból kezdi a címvédő Team Oracle USA a vitorlázó Amerika Kupa szombaton rajtoló döntőjét, mivel a zsűri súlyos büntetést szabott ki az amerikai csapatra. Az Oracle az Amerika Kupa felvezető versenysorozata során meg nem engedett nehezékeket használt az AC45-ös katamaránoknál. A tiltott manipuláció miatt a kétpontos büntetés mellett 250 ezer dollárt is kell fizetnie, illetve a csapat három tagját eltiltották.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szerint 10 454 játékos váltott klubot a nyári átigazolási időszakban 3,367 milliárd euró értékben, ami 29 százalékos növekedés az előző évhez képest. A Deloitte könyvvizsgáló cég adatai alapján az öt európai élbajnokság - az angol, a spanyol, az olasz, a német és a francia - csapatai ebből 2,3 milliárd eurót vállaltak magukra.
A leggyakoribb útvonal az volt, hogy Spanyolországból Angliába igazolt egy játékos. Összesen 38 futballistát 227 millió euróért szereztek meg az angol klubok a spanyol bajnokságból. (MTI)
Nem váltott klubot Iker Casillas, maradt a Real Madridnál, ahol egyelőre nem ő az első számú kapus, ráadásul úgy néz ki, a spanyol válogatottban sem áll majd a kapuban.
Bár Del Bosque szövetségi kapitány korábban azt mondta, kitart Casillas mellett, spanyol lapinformációk szerint a finnek elleni vb-selejtezőn mégis a Barca-kapus Valdes kezdhet.
A US Open címvédője, Andy Murray ugyan botlott a negyedik kör első szettjében, utána azonban fordított, és nyert 3-1-re a második szett kivételével remekül küzdő üzbég Denyisz Isztomin ellen.
az észak-ír Daryl Smylie, a Örgryte-Jönköpings (1-3) svéd bajnokin.
Minden olyan megnyilvánulás – akár politikai tartalmú, gyűlöletkeltő esetleg rasszista –, amely megszegné az UEFA és a FIFA zéró toleranciát hirdető szabályait, súlyosan sértheti a magyar válogatott érdekeit, veszélyeztetheti céljait. Ne feledjék, a fegyelmi szankciók között a stadionbezárás után a pontlevonás is szerepel! Érjék el viselkedésükkel, hogy a pályán küzdő játékosainknak ne kelljen aggódniuk az esetleges szankciók miatt. Hangsúlyozottan kérjük a válogatottat elkísérő szurkolóinkat, hogy semmilyen esetleges provokációnak ne üljenek fel, mindvégig lelkesen és sportszerűen szurkoljanak a magyar csapat eredményes szerepléséért!
A szövetség közleménye itt olvasható.
Mesut Özil az átigazolási időszak utolsó harminc percében került az Arsenalhoz a Real Madridtól, az ötvenmillióért csapatot váltott középpályás nagyon fog hiányozni a realos Sergio Ramosnak.
Nagyon különleges csapattárs és barát, igazi barátság volt köztünk már régóta, ezért nagyon sajnálom, hogy távozott. Ha én lennék a Madrid vezetőségének helyében, ő lett volna az egyik utolsó játékos, akit elengedek, igazán egyedi futballista.
A román sajtó hazafiasságára is számít Victor Piturca szövetségi kapitány a magyarok ellen. A tréner csak azzal a feltétellel árulta el várható kezdőcsapatát a válogatott edzésén ott lévő újságíróknak, ha a magyarok megtévesztésére teljesen eltérő tizenegyet közölnek. "Nem akarok hazudni, inkább hazudjatok ti, úgyis szoktatok. Próbáljátok becsapni őket" – mondta Piturca. A ProSport teljesítette is a kérést, egy, már visszavonult, vagy a válogatottságra esélytelen játékosokból álló összeállítást hozott le. A csapatban szereplők közül például Nana Falemi egy Romániában született kameruni játékos, míg Claudiu Raducanu a negyedosztályban szerepel. A hatást azzal fokozták, hogy az „Ez a mi csapatunk!" szöveget magyarul írták oda a cikkhez, írja az nso.
Az Országos Rallye Bajnokság soron következő állomása Szlovákiában lesz a hétvégén. A Kassa Rallyn a csütörtök és a péntek a pályabejárásé, a verseny szombaton 11:30-kor kezdődik. Aznap négy, vasárnap öt gyorsasági szakasz vár a csapatokra.
A fogadási botrányban vesztegetéssel és kötelességszegéssel vádolt egykori játékos a profi focisták számára szervezett zártkörű eseményen vett részt meghívott vendégként. A megjelentek kérdésére válaszolt, illetve elmondta, mi vezetett a meccsek befolyásolásáig. Pomperre az ügyészség 1 184 940 forint vagyonelkobzást, a sportágtól való örökös eltiltást kért. Utóbbit enyhítheti a mostani turnéjával, írja a Blikk.
Több mint ezeregyszáz magyar érkezik Bukarestbe a világbajnoki selejtezőre foglalt különvonattal, 880-an Budapesten, mintegy kétszázötvenen Brassóban szállnak fel. A kocsikat az Aranycsapat-mozdony húzza, de csak a határig, a hivatalos indoklás szerint ugyanis Romániában az erdélyi hegyek kaptatói magasabb teljesítményű gépet igényelnek, írja az nso.
A gyilkossággal vádolt NFL-es ügyében Carlos Ortizt nem vádoltak meg gyilkossággal, állítólag információkkal szolgált a nyomozóknak, melyek sokat segítettek a Hernandez elleni vádakban.
Ortiz édesanyja most attól fél, veszélyben van az életük Ortiz vallomása miatt. A USA Today-nek azt mondta, gyógyszereket szed és terápiára jár, mert attól tart, hogy a szülővárosában népszerű Hernandez támogatói árthatnak nekik.
Az amerikaifutballista meghallgatása a héten kezdődik.
Hiába lett Gareth Bale a világ legdrágább igazolása a hétvégén, a Real segédedzője, Paul Clement szerint nem garantált a helye a kezdőcsapatban.
Nagy a harc a pozíciókért, és senki sem veheti biztosra, hogy bekerül a csapatba. Carlo Ancelotti tudja, miként használja majd a pályán, ám minden megváltozhat.
A Madrid következő mérkőzését szeptember 14-én játssza a Villareal ellen, Bale azon a mérkőzésen mutatkozhat be új csapatában.
Nagyszerű történetet közölt a Szegedma.hu a megyei I. osztály 2. fordulójának Hódmezővásárhely-Csanádpalota rangadójáról, a meccs 2-2 lett, a mérkőzés után viszont óvtak a vásárhelyiek:
A SZEGEDma.hu értesülései szerint a HFC jogosulatlan játékosszereplés miatt óvást nyújtott be. A vendégeknél 14-es számmal a jegyzőkönyvben szereplő Claudiu-Sergiu Luculescu nagyszerűen futballozott, gólt is szerzett, ám a vásárhelyiek állítják: Luculescu igazolásával és nevében valójában Lakatos Rudolf szerepelt, akit még májusban féléves eltiltással sújtottak
Wayne Rooney nem léphet pályára az angol válogatott Moldova és Ukrajna elleni vb-selejtezőjén fejsérülése miatt, angol lapok szerint a játékosokat sokkolta a támadó sebe.
Láttam róla egy képet, nagyon mély vágás van a homlokán, egyáltalán nem szép látvány, horrorfilmekben látni ilyet.
- idézi a Daily Mail Theo Walcottot. Rooney még szombaton, a Manchester United edzésén ütközött csapattársával, Phil Jonesszal, többcentis seb keletkezett a fején, amit tíz öltéssel varrtak össze.
Sérülés miatt kivált a holland válogatott keretéből Rafael van der Vaart. A magyarok csoportját vezető csapat Észtországgal és Andorrával játszik világbajnoki selejtezőt pénteken, illetve kedden. A Hamburger SV légiósa a combját fájlalja, a helyére a PSV Eindhoven 20 éves, négyszeres válogatott játékosát, Adam Mahert hívta be Louis van Gaal szövetségi kapitány. A hollandok eddig mind a hat meccsüket megnyerték a D csoportban, ha a következő kettőn is győznek, kijutnak a jövő évi, brazíliai világbajnokságra.
Az eddigi hivatalos magyar-román futballmeccsek
Románia-Magyarország 1-1, barátságos, 1939.10.22.
Magyarország-Románia 2-0, barátságos, 1940.05.19.
Magyarország-Románia 7-2, barátságos, 1945.09.30.
Románia-Magyarország 0-3, barátságos, 1947.10.12.
Magyarország-Románia 9-0, barátságos, 1948.06.06.
Románia-Magyarország 1-5, barátságos, 1948.10.24.
Románia-Magyarország 1-2, barátságos, 1952.07.15.
Magyarország-Románia 5-1, barátságos, 1954.09.19.
Románia-Magyarország 1-2, barátságos, 1958.10.26.
Magyarország-Románia 1-1, Eb-selejtező, 1972.04.29.
Románia-Magyarország 2-2, Eb-selejtező, 1972.05.14.
Magyarország-Románia 2-1, Eb-selejtező, 1972.05.17.
Magyarország-Románia 1-0, vb-selejtező, 1981.05.13.
Románia-Magyarország 0-0, vb-selejtező, 1981.09.23.
Magyarország-Románia 1-1, Eb-selejtező, 1998.10.14.
Románia-Magyarország 2-0, Eb-selejtező, 1999.06.05.
Románia-Magyarország 2-0, vb-selejtező 2001.06.02.
Magyarország-Románia 0-2, vb-selejtező, 2001.09.05.
Magyarország–Románia 0-3, barátságos (Ciprus), 2004.02.21.
Magyarország-Románia 0-1, barátságos, 2009.08.12
Magyarország-Románia 2-2, vb-selejtező, 2013.03.22
Szeptember 4., szerda:
Sport 1
17.30: Jégkorong, KHL, Dinamo Moszkva-Traktor Cseljabinszk
20.15: Labdarúgás, Ligakupa, 1. forduló, FTC-Sopron
Sport 2
17.30: Kosárlabda, férfi Eb, Szlovénia, Spanyolország-Horvátország
21.00: Kosárlabda, férfi Eb, Szlovénia, Szerbia-Litvánia
Eurosport 1
12.30: Sznúker, 6 pirosas vb, Thaiföld
16.00: Kerékpár, Vuelta, 11. szakasz
17.00: Tenisz, US Open, férfi negyeddöntő
Eurosport 2
10.00: Sznúker, 6 pirosas vb, Thaiföld
17.00: Tenisz, US Open, férfi negyeddöntő
22.00: Kerékpár, Albertai körverseny, 1. szakasz
Serena Williams játékveszteség nélkül győzte le Carla Suarezt az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. A címvédő, világranglista-vezető amerikai mindössze 52 percet töltött a pályán spanyol ellenfelével szemben. A profi éra 1968-as kezdetétől csak egyszer, 1989-ben fordult elő a US Open női versenyében, hogy a negyeddöntőben egyetlen játék megnyerése nélkül essen ki valaki. Akkor a bolgár Manuela Malejeva adta meg magát Martina Navratilovának. Williams ellenfele az elődöntőben Li Na lesz, aki az orosz Jekatyerina Makarován túllépve először - egyben a kínaiak közül elsőként - jutott a legjobb négy közé az amerikai nyílt bajnokságon. A férfiaknál a világelső szerb Novak Djokovics 1 óra 19 perces mérkőzésen búcsúztatta a spanyol Marcel Granollerst a nyolcaddöntőben.