Pistorius hallgatni sem bírta a tanút
A barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius pere negyedik napján, az egyik tanú meghallgatása közben összeomlott, amikor pontos részletek derültek ki, mi történt a lövések után.
A negyedik nap eseményeiről itt olvashat részletesen
A sportoló otthonától hatvanhét méterre lakó szomszéd, Dr. Johan Stipp azt mondta csütörtökön a bíróságon, hogy lövésekre ébredt a gyilkosság éjszakáján, majd később kiáltásokat, és újabb lövéseket hallott. Ezután átment a szomszéd épületbe, hogy megnézze, mi történt.
Akkor látta, hogy Pistorius a fürdőszobájában térdel, kezeiben tartja Reeva Steenkampot, aki láthatóan nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, a haja is véres volt. Igyekezett segíteni a sportolónak, aki egyik kezét egy seben tartotta, a másik kezével igyekezett szabad légutat biztosítani.
Stipp szerint közben Pistorius kétségbeesetten könyörgött, hogy maradjon életben a nő, ha túléli a balesetet, akkor mindketten istennek szentelik az életüket. A szomszéd attól is tartott, hogy Pistoriust kárt tehet magában, annyira zaklatott volt.
Miközben Stipp a történtekről beszélt, Pistorius teljesen összeomlott. A kezeit a füleire szorította, hallgatni sem bírta, miket mond a tanú, közben pedig zokogott. Az áldozat családja is sírt.
A gyilkossággal vádolt műlábú futó védője, Barry Roux arra próbált rámutatni, hogy az áldozat olyan sérüléseket szenvedett el, hogy nem kiabálhatott a lövések után, ahogyan azt a tanú állította, valószínű, hogy inkább Pistorius kiáltásait hallotta. Roux azt ígérte egyébként, hogy lesz olyan tanújuk, aki megerősíti majd, hogy a sportoló tud úgy sikítani, mint egy nő.
A per holnap reggel fél kilenckor folytatódik.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.