Szocsi csocsi

2014.02.21. 10:51

Minden létező érmet kiosztottak Szocsiban, összesen 98 számban avattak bajnokot. A záróünnepség után nem maradt más, mint a búcsú. Azért a következő napokban még kövessenek minket, ha Szocsiból még mindig nem elég.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A német sport1.de információi szerint biatlonos a doppingoló, ezt egy "megbízható forrásra" hivatkozva állítják. A portál azt is tudni véli, hogy a bejelentett német doppingeset mellett két másik sportoló, két másik országból, pozitív mintát produkált.

    Ha valóban biatlonos, akkor mégsem Tscharnke. A németeknek egy biatlon érmük van Szocsiból eddig, Eric Lesser nyert 20 km-es egyenkénti indításosban ezüstöt, az ő doppingvétsége lenne minden szempontból a legérdekesebb.

    A női váltó versenye ma lesz, a férfiaké holnap, de nekik még nem kellett nevezni, ezt is befolyásolhatja a doppingvétség. A nőknél őket nevezték: Preuss, Henkel, Hildebrand, Dahlmeier.

  • az utolsó kövükkel két kínai követ ütöttek ki a házból. Így 0-0 lett az ötödik endben. A meccs állása: 2-1 a svédeknek.

  • Nem a legjobbak a látási viszonyok, vélhetően a hó állapota sem tökéletes, de azért zajlik a verseny. Még három futam van a nyolcaddöntőben, az ötödikből kanadai és orosz továbbjutónk van - ezzel háromból három kanadai ment tovább.

  • Stephanie Joffroy második lett futamában, így mehet tovább a svájci Katrin Müller mögött. A negyedik futamból melléjük egy svéd és egy osztrák csatlakozott.

  • 42 német sportolóból az egyik lehet az. Talán estére kiderül majd, az interneten találgatók (főleg redditen) viszont leggyakrabban a sífutó Tim Tscharnkét emlegetik. Meglátjuk, igazuk lesz-e.

    A NOB egyébként 2453 doppingtesztet végez Szocsiban, ez rekord a téli olimpiák történetében.

  • mellette pedig egy német, Simmerling és Wörner. Két futam után eddig csak egy esés volt, az ausztrál Kennedy-Sim csúszott el egy kanyarban.

  • De azért jelezzük, éppen síkrossz nyolcaddöntők mennek élőben, az M1-en viszont a tegnap délutáni női műkorcsolyadöntőt mutatják, mondjuk a győztes kűrt, de erre alkalmas lett volna a tegnap éjszakai ismétléses olimpiai sáv. 

  • 2-1-re vezetnek Kína ellen.

  • majd csak 3-an indulnak, de innen is ketten mennek tovább. Az elsőből a kanadai Serwa és a svájci Smith.

  • Próbálták bevédeni a svédek a centert, de a kínaiak elég könnyen a két mögé kanyarították a sajátjukat. Harmadik end után 1-1.

  • Sokkal közelebb még nem vagyunk a megfejtéshez, lehet biatlonos, sífutó, alpesi síző, de akár északi összetettben is indulhatott.

    Ennyi sportoló jöhet számításba:

    alpesi sí: 7

    biatlon: 12

    északi összetett: 5

    sífutás: 18

    Összesen tehát 42 versenyzőre szűkült a kör a ZDF szerint.

  • a második endet 1-0-ra nyerték Kína ellen.

  • zárja a selejtezőt, a nyolcaddöntő 10.30-tól jön.

  • A férfiaknál Kína és Svédország játszik a harmadik helyért. A csoportban már mérkőztek, akkor a svédek nyertek 6-5-re. Most az első end után 0-0-ról folytatják.

  • Az A-próbán akadt fent az ismeretlen német sportoló. Még ma tesztelik a B-mintát, egyúttal a NOB fegyelmi bizottsága is kihallgatja majd, ezt követően pedig a németek képviselője tart majd részletesebb tájékoztatást, adta hírül a Német Olimpiai Bizottság (DOSB). Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy még ma nyilvánosságra hozzák-e a sportoló nevét.

    A ZDF információi szerint helyi idő szerint 1-kor, vagyis magyar idő szerint 10-kor, perceken belül várható egy sajtótájékoztató.

  • nem ért végig. De ne aggódjanak, bejut így is a nyolcaddöntőbe, csak rossz helyről rajtol majd, a negyedik pozícióból, az első kanyarhoz nézve külső ívről.

  • Kína-Svédország küzd a bronzéremért a férfiaknál. Egy end után 0-0.

  • írja a német ZDF televízió twitteren. A sportoló nevét egyelőre nem lehet tudni.

  •  Bejelentette visszavonulását a dél-koreai Kim Ju Na, aki címvédőként második lett a nők között csütörtökön. Katarina Witt 1988-as diadala óta Kim lehetett volna az első, aki egymást követő két ötkarikás játékokon győz. A szabadprogram után azt mondta: megkönnyebbülés számára, hogy véget ért az olimpia, s most csak a pihenésre tud gondolni.

    Hazájában az egyik újság így búcsúzott a kétszeres világbajnok (2009, 2013), 23 éves sportolótól: "Viszlát, műkorcsolya-királynő! Örülünk, hogy velünk voltál"

  • A német Heidi Zacher már a pályán is, folytatódik a selejtező.

  • Hatalmas a köd a Roza Hutor extrém parkban, így nem mehet tovább a verseny. A 28 indulóból mindössze 8-an mentek eddig le, nagy lesz a csúszás.

  • Nem fogja elhinni, mennyire veszélyes a curling

    Táblázatunkból kiderül, melyik az olimpia sérülésszempontból legveszélyesebb száma, és hogy mennyire veszélyes az ártatlan sportnak látszó curling.

  • A svájci Fanny Smith kezd, utána még 27-en jönnek a selejtező körben, ahol csak a szintidőket mérik. Esik közben az eső, illetve havaseső inkább, nem lesz könnyű dolguk.

  • a félcsőben nyerő Maddie Bowmannak van. Ott szurkolt Szocsiban remek feliratú pólójában.

  • Ha hinni lehet a terveknek, pénteken az M1-en:

    • 10.30: Téli olimpia, Szocsi, síakrobatika
    • 13.00: Téli olimpia, Szocsi, férfi curling bronzmérkőzés, alpesi sí
    • 16.00. Téli olimpia, Szocsi, férfi curling döntő, sílövészet

        Duna

    • 12.55: Téli olimpia, Szocsi, jégkorong, elődöntő, Svédország-Finnország
    • 18.00: Téli olimpia Szocsi, jégkorong, elődöntő, Kanada-Egyesült Államok
  • Az amerikaiak kapufája a csütörtöki női hokidöntőről. Ha bemegy, 3-1 másfél perccel a vége előtt. Kimaradt, Kanada egyenlített, majd hosszabbításban nyert, sorban negyedszer.

    840048222.gif
  • a női síkrosszosoknál, szűk fél óra múlva. Az első kör egyetlen dologról dönt majd: milyen összetételű csapatokban indulnak majd a nyolcaddöntőben. Kiesni még nem lehet.

  • Bár a percről percre hírfolyamba egy posztnak hosszú, de fontos hír, így változtatás nélkül közöljük a MOB közleményét.

    "A Magyar Olimpiai Bizottság mint országos közfeladatokat ellátó köztestület, közhasznú civil szervezet mindig is kiemelten fontosnak tartotta, hogy tevékenysége a pártoktól független, a napi politikától mentes legyen. A magyar sportéletben vezető szerepet betöltő MOB, a sportot szerető magyar emberekkel együtt, ezekben a napokban a XXII. Téli Olimpiai Játékokra, a Magyar Olimpiai Csapat minél eredményesebb szereplésére koncentrál.

    A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2012. június 19. napjától 208 718 lajstromszám alatt oltalom alá vette a Magyar Csapat logóját. Nem a Magyar Csapat kifejezés vagy elnevezés áll védjegyoltalom alatt, hanem a Magyar Csapat logója, amelyben szerepel az olimpiai ötkarika. A logó értelme valójában nem csupán magyar csapat, hanem az ötkarika megjelenése miatt Magyar Olimpiai Csapat, mert a MOB kizárólag a Magyar Olimpiai Csapatra vonatkozóan rendelkezik felhatalmazással és jogkörökkel a MOB Alapszabálya és a NOB Charta szerint.

    A MOB a sportról szóló 2004. évi I. törvény  (Sporttörvény) 38. § (3) bekezdés f) pont fb) alpontja alapján kizárólagosan jogosult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásaival összhangban az olimpiai jelkép, zászló, jelvény, jelmondat, himnusz, valamint az „olimpia” és az „olimpiai” elnevezés kereskedelmi vagy egyéb célú felhasználására, illetve ezek mások általi használatának, hasznosításának engedélyezésére, valamint az ezzel kapcsolatos vagyoni jogok gyakorlására, illetve az ezekkel való rendelkezésre Magyarország területén.

    A MOB az olimpiai mozgalom érdekében védi az olimpiai jelképeket, szimbólumokat, az olimpia eszmeiségének megőrzése, az eredetiség, a megkülönböztetés, valamint a szurkolók, vásárlók hiteles tájékozódása céljából. Az olimpiai jelképeknek, elnevezéseknek a MOB előzetes és írásos engedélye hiányában bármilyen módon történő felhasználása Magyarország területén törvénysértést valósít meg, ami ellen a MOB következetesen fellép. Ezzel együtt a „Magyar Csapat” kifejezésre nincs védjegyoltalom bejegyezve, ezért az bárhol és bármikor szabadon használható. Ennek egyetlen korlátja, hogy az alkalmazott képi megjelenítésnek egyértelműen megkülönböztethetőnek kell lennie a védjegyoltalommal ellátott logótól."