Berki Krisztián válla nem bírja, műteni kell
Vállműtét miatt kihagyja Berki Krisztián az áprilisi tornász Európa-bajnokágot.
Az OSEI (Sportkórház) specialistái szerint várhatóan két hónapig tart majd az operáció utáni rehabilitáció, így az UTE sportolója semmiképpen sem vehet részt az Eb-n, írta a Telekom Sporthír szolgálata.
Néhány napja a tornász még arról beszélt, hogy hetedszer is Európa legjobbja szeretne lenni: „A visszatérő fájdalmak miatt a korrekciós műtét valójában már tavaly, a győzelmet hozó világbajnokságom előtt esedékes volt, de Kovács Istvánnal az edzőmmel úgy határoztunk, hogy az edzéseim kisebb átalakításával megpróbáljuk az operációt elkerülni, vagy a lehető legkésőbbre halasztani. Ennek az illúziónak a hétfői sportkórházi vizsgálat vetett véget, amikor dr. Halasi Tamás, a válogatott orvosa, valamint a konzíliumon résztvevő dr. Hidas Péter és dr. Pavlik Attila vállspecialisták egybehangzó véleménye az volt, hogy a késlekedés csak ronthat a helyzetemen. Azonnali döntés született: a műtétre már a jövő hét elején sor kerül. Sajnálom, hogy az Európa-bajnokságon nem szerepelhetek, mert a Rió felé vezető úton szükségem lett volna egy erőt adó újabb sikerre, de nem esek kétségbe, mert az októberi világbajnokságtól majdnem nyolc hónap választ el. A kényszerszünet hetei alatt is igyekszem majd gondoskodni a szabadon használható izmaim és ízületeim megdolgoztatásáról, és nagyon bízok abban, hogy a visszatérés után a harci kedvem csak fokozódni fog.” – nyilatkozta Berki Krisztián.