Beáta, Izolda, Lea
0 °C
17 °C

Az utolsó három tempót levegővétel nélkül kellett megtennie

DACSA20150805048
2015.08.05. 20:30 Módosítva: 2015.08.05. 21:45
A 29 éves Cseh László második világbajnoki címét szerezte, az elsőt még tíz éve, 400 vegyesen, a másodikat Kazanyban, szerda délután 200 pillangón. Két tizeddel győzte le az olimpiai bajnok dél-afrikai Chad le Clost, aki Michael Phelpst verte Londonban. És aki hét évvel fiatalabb nála.

„Rettentően elfáradtam a végére, alig éreztem a karomat, de azt éreztem, hogy Chad mögöttem van, ezért az utolsó métereken már csak arra figyeltem, hogy ez a különbség valahogy megmaradjon. Megmaradt” - így foglalta össze Cseh a döntő utolsó métereit.

Nem volt az a célja, hogy nagy időt ússzon, mert a döntőben ez csak másodlagos, viszont a győzelem sokkal fontosabb.

Rég voltam olyan helyzetben és lelkiállapotban, hogy ekkora esélyesnek tartsanak egy vb-döntőben, a négyes pályáról indulok, de sikerült ezzel megbirkózni. Erre is tudatosan kellett készülni.

Cseh nem érzi elégtételnek, hogy most jelentősen új módszerekkel lett aranyérmes, csak egy visszajelzésnek, hogy jó úton járnak, és ennek az útnak még nincs vége, a következő megálló majd Rióban lesz.

Hosszú meghatódott

„Már bemelegítettem a 200 gyorsra, amikor láttam, hogy Laci elsőként éri el a falat. Majdnem elbőgtem magam. Több mint tíz éve ott van a világ élmezőnyében, fantasztikus, amit csinál. Nagyon megérdemelte.

Sokszor állt úgy verseny után az újságírók előtt, hogy elmondta, még sok van benne, de valamiért nem jött ki a legfontosabbkor, hanem benne maradt. „Én éreztem csak legbelül, hogy többre vagyok annál képes, mint amit végül a medencében mutattam.”

Az okok szerinte most már másodlagosak, mert az új impulzusok a fontosak, amiket kapott, hiszen most minden kijött belőle.

A pillangó lett a műfaja

„Úgy látszik, a pillangó az én műfajom. Nem gondoltam volna, amikor edzőt váltottam, hogy épp 200 pillangón leszek a világ legjobbja. Nem ment könnyen a vegyes elengedése, de meg kellett tenni. Itt Kazanyban is, egyébként is.”

Edzőjének elmesélte, nem érezte, hogy kilépett, vagyis hogy jobban rákapcsolt a harmadik ötvenen, és túl korán indította meg a hajráját, egyszerűen elkapta a gépszíj. Akkor elvitték a többiek, a nagy iram, de velük ment, mert érezte magában az erőt.

Plagányi Zsolt, aki Kiss Miklóssal együtt megtanította úszni még vagy 25 éve, januárban vette át a felkészítését.

Visszatértek ahhoz a technikához, amit még együtt gyakoroltak a kezdetekkor. Plagányi úgy gondolta, volt törés az úszásában, a stílusában – ehhez alighanem köze van a vegyesnek is -, ezért a ritmust, a fordulókat és a mozdulatokat is újratervezték. Úgy látszik, erre volt a legnagyobb szükség.

„Ez a hit aranyérme volt. Sokan mondogatták nekem, hogy mit akarok én már Lacitól, ő már nyugdíjas, ő már csak be akarja valahogy fejezni az úszást. Mindketten hittünk abban, hogy ez nem így van. Az első pillanattól láttam, mekkora akarat és kitartás van benne. Én ehhez szerettem volna felnőni. Hogy kihozzam belőle. Egymást erősítettük, ha kétkedtek bennünk. A legelejétől azt mondtuk, vissza lehet nézni a nyilatkozatainkat, hogy lehet ő még érmes a vb-n, van még jövője. Ennél nagyobb hit nem kell az olimpiára sem, mint egy világbajnoki aranyérem. Nem ment könnyen persze, mert nyerni is meg kellett tanítani.”

Egyetért azzal, hogy Cseh mellé nem kizárólag egy úszóedző kellett, hanem egy felkészült pszichológus is.

Folyamatosan oldani kellett benne a görcsöt, hogy felszabadultan, önmagát adva, olykor még egy kicsit lezserül és vagányan versenyezzen.

Nekem ez az első vb-m, nekem is tanulni kellett ennek a műfaját. Laci az utolsó pillanatokban ingadozott, hogy meg tudja-e csinálni. Azt éreztem, hogy ez már nem az optimális versenydrukk, ez több annál. Ez már a stressz jele, ami viszont már nem visz előre, hanem épp ellenkezőleg, lenyom.

Cseh egyébként is hajlamos a szorongásra, ezért akkor már nem feltétlenül edzőként, inkább pszichológusként beszélt vele.

„Amikor nagy időt úszott kedd reggel, utána csak azt mondtam neki, meglátod, lesz még ennél is jobb. Ne lepődjön meg túlzottan, ne ijedjen meg önmagától, hanem továbbra is higgyen abban, amit elvégeztünk. És jobb lett az ideje, az elődöntőben még gyorsabb volt. És utána jött az, hogy erőt és nyugalmat kellett adni neki, igenis képes a nagy eredményre, a győzelemre is. Ha megvan a lélek és a test összhangja, akkor tud nyerni. Ezt kellett az utolsó pillanatokban is tudatosítanom benne. Igazából csak elhibázni tudta ezt a döntőt. De egy döntőt lelkileg is meg kell nyerni, nemcsak fizikailag. A kapu nyitva van, de át is kell tudni lépni rajta. Mert ennél az időnél ő egy másodperccel is jobbra képes. De egy arany után ennek már nincs jelentősége.”

Az utolsó öt méter

Az utolsó öt méterről is kérdeztem az edzőt, akinek - mivel eddig nevelőedző volt - Cseh az első felnőtt világbajnok tanítványa.

Kifejtette, úgy építették fel a versenyt, hogy az utolsó ötvenen kell nagyot indítania, és hajráznia. Mivel már az utolsó ötven előtt elkezdte, a forduló le is fogta valamelyest a lendületét, de nyugodt volt, amikor már csak öt méter volt hátra.

„Azt találtuk ki közösen, az utolsó három tempót levegővétel nélkül kell megtennie. Mivel tudtam, hogy erre még ebben az állapotban, önmagát teljesen kihajtva is képes. Hittem benne, hogy meglesz az első hely. Ezt a technikát sokat gyakoroltuk, hiszem, hogy ennek még hasznát fogja venni más versenyeken is. Iszonyú nehéz oxigénhiányos állapotban még erre figyelni, de az úszásának ez az egyik legfontosabb része. Tizedeket nyert vele, biztos vagyok benne, de ezt majd még közösen kielemezzük.”

Mivel két tized volt a különbség, elég valószínű, hogy ez az újítás hozta meg a várt sikert.

Plagányi Isten adományaként tekint arra, hogy Cseh útja újra visszavezetett hozzá, hogy a sorsuk ismét összefonódott.

Biztos benne, hogy még előrébb tudnak lépni ennél is. Csehre Kazanyban még a 100 pillangó döntője vár, ezen a távon két éve a vb-n második lett, hasonlóan a tavalyi Eb-hez.

Mivel most ötvenen igazolta a sebességét, kétszázon az állóképesség, a száz épp a kettő között van. És mivel jól felkészültek, nem esélytelen azon a távon sem.

Komoly visszhang

Cseh és a kínai Sun Jang tartott szerda este a vb-n sajtótájékoztatót - ők voltak a nap hősei -, ez is jelzi, mekkora eredménynek tartják a szervezők és a nemzetközi sajtó is a visszatérését a csúcsra. Cseh ekkor köszönte meg azt a hatalmas szeretetáradatot és bizalmat, amit otthonról kapott. És kitért arra, hogy nemcsak otthon, hanem Oroszországban is vannak szurkolói, akik lelkesítették, mintha átéreznék, milyen nehéz a 30 felé közeledve tartani a lépést a sokkal fiatalabbakkal.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!