Ha a Kazincbarszelona játszik, az anyós is félre van téve

Jó helyre került Ferenc pápa fotója. Az egyházfő fél szemmel a sörözőket és bowlingozókat figyelheti, a másikkal pedig a röplabdadöntőt követheti a játéktérre nyíló ablakokon, ilyen skyboxa még Rómában sem lehet. A közismerten sportrajongó pápa képe a büfében díszeleg, nem kell sokáig gondolkodni, hogy miért került oda. A Don Bosco Sportközpont név árulkodó. A kazincbarcikaiak tágas, modern csarnoka is kapcsolódik a katolikus egyházhoz, a szalézi rend építtette. Nyoma sincs annak a szocreálos lepattantságnak, amire az ember egy észak-magyarországi iparvárosnál számítana. 

Péntek este hat óra nem a legbarátságosabb meccsidőpont, de mikor megérkezünk már nem is találunk helyet a parkolóban. Telt ház még így sincs, de jó hatszázan azért így is összejöttek. Elég vegyes a szurkolótábor, a korlát mögül ki sem látó öt-hat éves gyerekektől kezdve a hetven pluszosokig minden korosztály itt van. A csapatnak Yellow Angels néven igazi keménymag is szurkol, de az kiderül, hogy tizenöt embernek elég nehéz végigkiabálni egy teljes meccset. A többség nem ég heves hőfokon, visszafogottan szurkol csak. 

„Egy focimeccs miatt nem jönnék haza, de a röplabda annyit adott nekem, hogy amikor tehetem, jövök. Megjártam már a csapattal fél Európát, ott voltam a hollandiai Apeldoornban is, amikor az Európa Kupában a legjobb négy között játszottunk. " – mondja a fórumozók között Peckás Géza néven ismert szurkoló, aki 1987 óta szurkol a Vegyésznek, de több mint húsz éve már Budapesten él. 

„Szurkolok én a futballistáknak is, de a röplabdára mindig jövök, ilyenkor az anyósom is félre van téve. Neki van igaza, de én akkor is jövök. Ez az összetartásról szól" – mondja az „Öreg bíró" néven futó szurkoló, aki kocsival még Lettországba is a csapat után ment.  

Most az is kicsit a röplabda felé tereli a barcikaiakat, hogy a futballcsapat a pályája állapota miatt állandóan albérletben játssza a hazai a meccseit is, így aztán a hazai meccsekre is idegenbe kell járni, legtöbbször Miskolcra. 

A mérkőzés nemes gesztussal indul, a klub ügyvezetője egy defibrillátort ajándékozott a sportközpontnak. Kárpáti László egy feltételhez kötötte az adományozást, hogy soha ne legyen szükség a készülékre. Ezzel mi is egyetértünk, de alighanem pár szurkolónak már pénteken jól jött volna a drámai meccs néhány pillanatában.

De hogy is jutott el addig a Kazincbarcika, hogy uralja az NB I.-et? A Vegyész történelme közel 50 éve kezdődött, 1969-ben alakult meg az első röplabdacsapat, ami két év alatt kinőtte a megyei I. osztályt. A középiskolás játékosokra építő klub évről évre erősödött az NB II.-ben, sorozatban négy dobogós helyezés után végül az 1984/85-ös idényt meg is nyerte a Barcika, amiben 17 év volt az átlagéletkor. Az NB I.-ben nem vált rögtön stabil csapattá, ingázott a két osztály között. Majd 1997-ben vett új lendületet az anyaegyesületből kiváló röplabda szakosztály. A Vegyész a 2000-es évek elején élte az aranykorát, háromszor is megnyerte a magyar bajnokságot és két kupagyőzelmet is szerzett. A fejlődés azonban nem maradt töretlen, a 2008/09-es bajnokságból egy hiányzó APEH-igazolás miatt kizárták a klubot, és visszasorolták az NB II.-be. Emiatt több meghatározó játékos távozott a klubtól, kezdődhetett újra az építkezés. 2014/15-ig jobbára csak amatőr státuszú játékosok voltak a Vegyésznél, de a város és néhány nagyobb szponzor újra pénzt pumpált a csapatba.

Kárpáti László klubelnök szerint az újonnan felépült csarnok adott újra értelmet annak, hogy profi csapatot építsenek. A közönség felé is tettek egy gesztust, a Don Boscóban minden meccsük ingyenesen látogatható. „Már van hazai pálya, most a mi feladatunk az, hogy jó minőségű játékkal ideszoktassuk az embereket. Nem volt még ilyen színvonal, és ilyen hangulat sem korábban, de még nagyobb kedvet kell ébresztenünk a szurkolókban a játékhoz."

Miután hazajöttek a saját nevelésű klasszisok, légiósokat is igazoltak, így egyre versenyképesebb lett a Vegyész. Idén pedig már olyan erős, hogy a döntőig veretlen maradt.

Így aztán az utóbbi években leginkább a Kaposvárról és Kecskemétről szóló bajnoki csatába már ők is beleszólhatnak.

„Idén nagy formában voltunk, szerintem most is fosik tőlünk a Kaposvár, újra meg fogjuk verni őket" – mondta Peckás. A Yellow Angels már az első labdamenet előtt konfettiesővel nyit, és a megelőlegezett ünneplés jogosnak is tűnik. A Kazincbarcikáé az első pont, fel is hördül a csarnok Banai Máté mozdulata után, aztán a Vegyész szép lassan elhúz, magabiztosan nyeri az első játszmát 25-17-re. 

A másodikban a Barcika beragad, 10-16-nál be is kiabálja a főszurkoló, hogy: „Nyomjuk már meg, bazmeg!". Nem vagyunk biztosan, hogy emiatt, de a Vegyész 16-17-re fel is jön. A hajrában azonban újra a Kaposvár a jobb, 25-20-ra nyer. A harmadik játszmában megint a jobbik arcát mutatja a Vegyész, 16-8-as vezetésnél fel is hangzik, a „kétszer annyi" kórus, meg a „ki nem ugrál, kaposvári" rigmus. Elvileg az egész lelátónak hullámoznia kéne, mert kaposvári drukkerek nem érkeztek a meccsre, de csak tizenöt ember pattog. Néhány korábbi kaposvári játékos azért ott van a lelátón, de baráti a viszony velük, mert a Barcikában is játszottak, ahogy a mostani kaposvári edző, Demeter György is dolgozott itt, vele is lepacsiznak a szurkolók.

Vincze Tamás a kétezres évek elején játszott a Vegyészben, most szurkolóként tért vissza. „Akkoriban vált nagy csapattá a Kazincbarcika, én Ózdról kerültem ide pár másik társammal. Már akkor érezhető volt a röplabda megtartó ereje, sokan űzték a játékot, sokan is jártak ki a meccsekre. Volt pár orosz, ukrán légiósunk, de magyar válogatottakat is adtunk. Nagyszerű edzőink voltak, a csapat pedig a meccseken kívül is összetartó volt, például gyakran tartottunk közös főzéseket. Akkoriban nagy csatákat vívtunk a legjobb négy közé kerülésért a Nyíregyházával, a Kaposvárral, a Kecskeméttel. Emlékezetes meccsek voltak, de az is bennem ragadt, hogy

volt egy szurkolónk, aki mindig bekiabálta, hogy Kazincbarszelona. Nincs kizárva, hogy ez a szöveg tőle terjedt el aztán mindenfelé."

A Barcikának volt néhány jó igazolása a közelmúltban is, itt röplabdázik a 91-szeres válogatott Mészáros Dömötör, aki 42 évesen még mindig meghatározó játékos, vagy a sokak szerint nemzetközi szinten is erős venezuelai Carlos Páez. „Nem az a célunk, mint ami néhány női csapatunknál látszik, hogy már a cserepadon is külföldiek ülnek. A csapat fele helyi gyökerű, helyi nevelésű játékos, és ezt az arányt a jövőben is meg szeretnénk tartani." – mondja Kárpáti klubelnök.

„Minden játékost szeretünk, de a Zsiráf, Szabó Dávid a kedvenc, ő igazi kazincbarszelonai. Magasan ő a kedvenc, jó magas is" – jegyzi meg az Öreg bíró, és ezzel nem is vitatkozhatunk a hazai nevelésű Szabó tényleg a csapat legmagasabb játékosa a 203 centijével. 

A negyedik játszmában azonban ő sem tud segíteni, a Kaposvár megint pontosabb, a Barcika csak fut az eredmény után, 19-25-re elveszíti a szettet, így jöhet a döntő játszma. A hazai csapat el is megy két ponttal, Mészáros pontjával 8-6, de az ütő belesérül mozdulatába, a földön fekszik. Megfagy a levegő, hogy mi lesz vele, illetve nélküle, de kis ápolás után folytatja, nyújtózkodik egy kicsit, aztán szervál is. 10-8-nál egy óriási labdamenetet nyer a Vegyész, négy támadást blokkolnak Mészárosék, de ezzel sem rogyasztják meg az ellenfelet, sőt a Kaposvár fordítani tud, majd 15-13-as szettel a győzelmet is megszerzi. A Vegyész pedig idei első vereségét könyvelheti el. 

Néhány bosszankodó szurkoló még fogadkozik, hogy a második meccsen majd 5–0-ra verik a Kaposvárt, az sem zavarja őket, hogy elég három nyert játszma, de a szomorkodást gyorsan feloldja a pályán kialakuló majálishangulat. Gyerekek, felnőttek özönlik el a parkettet és ütik a labdát utcai felszerelésben, így aztán elég könnyen lehet majd utánpótlást fogni. A bátrabb kölkök simán magukhoz intik a játékosokat és elbeszélgetnek velük, aztán az is láthatják, hogy az általuk csodált sztárok maguk szerelik le a hálót. Az ilyen alázatot látva Ferenc pápa is csak bólogatni tudna. 

(Borítókép: Huszti István / Index)