Vezéráldozatot hozott a feltörekvő 2Rule

2018.10.27. 14:11

Már a múlt héten kaptunk arról információkat, hogy Kővári Ágnes munkáját megköszöni Mészáros Lőrinc, péntek délután a Magyar Idők megörökítette a hivatalos verziót.

Kivásárolták.

Olvasva a sorokat, nem nehéz arra gondolni, érdemei elismerése tanácsadó maradhat, de mostantól a hatékonyság a fontos. Úgy tudjuk, Mészáros egyik legbefolyásosabb embere, Csík Zoltán már jóval korábban meghozta volna ezt a lépést.

Kővári összehozott egy Dárdai-reklámfilmet, korábbi férje Szélesi Zoltán és a Hertha edző jó barátságát kihasználta. Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron viszont panaszos levelet írt, amiben tudatta, átverték. A nem kedvező indulás után Mészáros lapjában kellett megvédeni.

Auguszus ötödikén Kővári még azt nyilatkozta: megcsináljuk, mi magunk. Azt is mondta, nem az a típus, aki gyorsan feladja.

Szóval, Kővárinak lett volna a dolga a 2Rule nevű sportmárka felvirágoztatása - a tavaly alapított cégben 30 százalékig tulajdonos is volt -, de valahogy nem jöttek arról a hírek, hány és hány újabb csapat választotta egymás után a NER-találmányt.

A márkabolt ugyanakkor nem nyílt meg, a webáruház nem indult el, a nagy bemutató parti időpontja folyamatosan tolódott, a honlapon érdemi információ továbbra sincs, pedig nem valószínű, hogy a bürokrácia, bármilyen ellenszél akadályozta volna a terjeszkedést.

Egyik szövetség sem büszkélkedett azzal, ők a 2Rule nélkül egy lépést sem tesznek mostantól, a Vasas sem írta még alá a szerződését, miközben Kővári tudatta, a klub őket választotta.

Eközben a tenisz-szövetség a szintén magyar Dorkóra szavazott, aminek fideszes vezetője, Szűcs Lajos megmutatta, nincs központi előírás vagy utasítás semmire. Az talán egyszer majd kiderül, miért nem hozhatott fontosabb anyagi kérdésekben egyedül döntéseket az utóbbi hetekben.

Három élvonalbeli csapatot sikerült megnyernie a márkának, de a Haladást kiszolgáló Illés Akadémia továbbra is adidasban játszott a szerdai ifjúsági Bajnokok Ligája mérkőzésen, az első nemzetközi expedíció tehát nem sikerült.

Mostantól Bendik Bernadett dolga lesz a szárnyalás előkészítése és folytatása.