Nyerges átadott sportvagyonához 1,52 milliárdot utaltak ki Szolnoknak

2019.05.30. 19:09

Szolnok képtelen lenne fenntartani a Nyerges Zsolt által adományozott sportvagyont, ezért a város másfél milliárd forintos támogatást kap a kormánytól fenntartásra, írja a 24.hu.

A Simicska teljes cégbirodalmát átvevő Nyerges kora tavasszal jelentette be, hogy átadja a városnak a sportvagyonát, amibe elsőosztályú kosárlabda- és vízilabda csapat, NB III.-as futballklub tartozik a létesítmények (Vízilabda Aréna, Tiszaligeti Stadion, plusz más épületek) mellett. Nyerges márciusban úgy fogalmazott, hogy ő csak visszaad annak a közösségnek, amitől olyan sokat kapott. Akkor nem esett szó arról, hogy ki fogja majd fenntartani a csapatokat és a létesítményeket. 

Erre érkezett most válasz. A 24.hu úgy tudja, hogy az önkormányzat csütörtöki közgyűlésére egy olyan előterjesztést nyújtottak be, ami módosítja a 2019-es költségvetést. A város sportéletének hagyományaira és eredményeire tekintettel adott a kormány 1,52 milliárd forintot. Az önkormányzatnak a támogatás elfogadásáról kellett szavazni. 

A támogatás egy évre szól, 121 millió forintot a vízilabdások kapnak, 100 millió futball-létesítményekre megy, a fennmaradó 1,3 milliárdot működési célokra fordítanak. A 24.hu szerint Szalay Ferenc polgármester, aki a magyar kosárlabda-szövetség elnöke is, tárgyalást kezdett a kormánnyal, hogy minden évben megkapják ezt a támogatást. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
A franciák bírták jobban, egygólos vereséget szenvedett a Szeged a kézilabda BL-ben

A franciák bírták jobban, egygólos vereséget szenvedett a Szeged a kézilabda BL-ben

Sokáig kiegyenlített volt a találkozó, majd a PSG négy góllal is elhúzott a második félidőben.

2 órája

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.

március 20., 21:04

  • Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.

március 20., 17:33

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

2 órája

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

4 órája

  • Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.

március 20., 16:42

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

7 órája

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

3 órája

  • Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.

március 21., 13:11

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.

március 20., 15:25

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

8 órája