A címvédő nyerte a darts-vb őrült tempójú meccsét

GettyImages-1195471035
2019.12.22. 23:57

A háromszoros világbajnok Michael van Gerwen elég simán, és főleg nagyon gyorsan nyert a darts-világbajnokság harmadik fordulójában Ricky Evans ellen. 

A meccset úgy harangozták be, hogy ez a világbajnokság leggyorsabb meccse. Evans nagy tempót szokott diktálni, nem véletlenül Rapid a beceneve, rövid időn belül eldobja mindhárom nyilát, Van Gerwen is gyors, hozzá elég pontos is, benne volt, hogy nullára veri ellenfelét. 

A világranglistát vezető holland stílusosan kezdett, már az első legben dobott egy 180-at, meg is nyerte azt, majd a másodikban is 180-nal nyitott, amire Evans is egy maximumponttal válaszolt, és ki is egyenlített. Van Gerwen aztán megint előhúzott egy 180-at, újra előnyben volt, de Evans utolérte a következő legben, miután a holland nem tudott kiszállni 62-ről. A döntő legben Evans 180-at dobott, Van Gerwen 174-gyel válaszolt. Az angol közel volt, hogy behúzza a leget, de hibázott a végén, a holland ment el 1-0-ra alig több mint öt perc alatt.

A második szettben is maradt az őrült tempó, Van Gerwen behúzta az első két leget, ezután Evans szépített, majd elszalasztotta a lehetőséget, hogy egy bull-lal egyenlítsen, így a holland vezetett összesítve 2-0-ra.

Evans mindeközben egyre jobb hangulatba került, dobásai között egyre többet bohóckodott, azt lehetett érezni, hogy az esélytelenek nyugalmával versenyezhet, így ez is belefér neki. A meccset azért nem bohóckodta el, kemény ellenfele volt Van Gerwennek.

Az angol a harmadik szettben vezetett először, 2-1-re ment el a harmadik legben. Hiába dobta Van Gerwen már nyolcadik 180-asát, a kiszállóval meggyűlt a baja, Evans viszont megcsinálta. Nyomás alá így sem tudta helyezni a hollandot, mert az behúzta a következő két leget, 3-0-ra vezetett. Evans a szettgyőzelemért is dobott, de elrontotta a 10-es kiszállót.

A negyedik szettben is hasonló volt a koreográfia, Evans elment 2-1-re, de újra kicsúszott a kezéből a győzelem, 3-2-re Van Gerwen vitte a szettet, és nyerte a meccset 4-0-ra.

Borítókép: Michael van Gerwen és Ricky Evans a dartsvilágbajnokságon (Alex Burstow/Getty Images)