Újjáépítik a csepeli sportlétesítményeket

2020.12.11. 19:04

Az új tulajdonba került Csepel Sport Club Alapítvány vezetői az egykori sikeregyesület újjáépítése érdekében tárgyalnak a jelenleg működő csepeli klubokkal, illetve felmérik a leromlott állagú sporttelep állapotát.

A cél az, hogy az 1912-ben alapított klub újra a régi fényében tündököljön. Jelen pillanatban nem létezik ez az ernyő klub, ugyanis felszámolták a 2000-es évek elején. Néhány utódegyesület tevékenykedik különböző sportágakban, egy részük pedig még a Csepel SC-s ingatlanokat használja

– mondta az MTI-nek pénteken Süle László, a Csepel SC Alapítványt megvásárló Kozma István Magyar Birkózó Alapítvány kurátora, aki az előbbi alapítvány kuratóriumának lesz az elnöke. Hozzátette, hogy már folyamatban van a sportklub létrehozása. Jelezte, hogy az alapítvány az infrastruktúrával, míg a klub a sportélet szervezésével és sportszakmai kérdésekkel foglalkozik majd.

A csepeli klubokkal kezdett megbeszélések állítása szerint jól haladnak, még két tárgyalás vár rájuk és a visszajelzések biztatók. Szeretnék új Csepel SC-ben tudni ezeket az egyesületeket, nyitottan állnak hozzájuk, kíváncsiak az igényeikre.

A több mint hetvenezer lakosú Csepelen nagyon komolyak a sport hagyományai. A korábbi klub húsz olimpiai bajnokot adott az országnak, s a kerületben most is hatalmas az igény a sportra, sportolásra.

Kapcsolódó

Így robbantották fel Budapest egyik ikonikus épületét

Az 57 méter magas épület évek óta állt érintetlenül.