Negyedik a magyar férfi váltó, hatodik helyen végeztünk összetettben
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
Az 5000 méteres fináléban először állt össze a legerősebb magyar négyes: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry és Burján Csaba, mert az előző idényben az amerikai születésű versenyző sérüléssel bajlódott, majd Burján egyéves eltiltását töltötte.
A futam eleinte nyugodt körülmények között zajlott, a magyarok a harmadik helyen "utaztak" a hollandok és az olaszok mögött. Elsőként Burján szánta el magát akcióra, fel is jött másodiknak az olaszok mögé, de Liu Shaolint húsz körrel a vége előtt visszaelőzte a holland rivális. Liu Shaoang azonban öt körrel később ismét előretört, ezúttal az olasz vetélytársat maga mögé utasítva. A hajrához közeledve azonban Burján kicsúszott, így esély sem maradt a dobogós helyezés megszerzésére. A győzelem végül Hollandiáé lett az olasz és az orosz kvartett előtt.
A nők 3000 méteres fináléjában a toronymagas favorit hollandoknál éppen a legjobb versenyző, a minden egyéni számban aranyérmes Suzanne Schulting csúszott ki, így nem tudta megismételni tavalyi sikerét, amikor mind az öt számban aranyérmet nyert. Az elsőként célba érő orosz kvartettet szabálytalanság miatt kizárták, így a franciák ölébe hullott az aranyérem. Mögötte az esés ellenére Hollandia lett a második és Olaszország a harmadik.
A magyar csapat a várakozásoktól elmaradva egy ezüstéremmel zárta a kontinensviadalt.
RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA EB (GDANSK)
FÉRFI VÁLTÓ
1. Hollandia 6:56.420 perc
2. Olaszország 6:56.544
3. Oroszország 6:56.653
4. Magyarország
NŐI VÁLTÓ
1. Franciaország 4:17.135 perc
2. Hollandia 4:23.161
3. Olaszország 4:28.234
...8. Magyarország
Összetettben a férfiaknál az orosz Szemjon Jelisztratov, a nőknél a holland Suzanne Schulting diadalmaskodott a lengyelországi Gdanskban zajló rövidpályás-gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.
Legjobb magyarként az amerikai születésű Krueger John-Henry negyedik lett, mivel a 3000 méteres szuperdöntőben harmadikként ért célba. A 2016 és 2017 után harmadszor győztes Jelisztratov sikerét nem fenyegette veszély, mivel 1000 és 1500 méteren is aranyérmes lett. Mögötte a dobogóért folyt a harc, négyen maradtak elöl az élmezőnyben, közülük az olasz Pietro Sighel győzött, aki így másodiknak jött fel a pontversenyben, míg a mögötte célba érő holland Itzhak de Laat zárt harmadikként. A szuperdöntőben egy részhajrát megnyerő Liu Shaoang címvédőként hetedik lett, míg a 2019-ben bajnok Liu Shaolin Sándor tizedik.
A nőknél a szuperfináléban két hollandot is megbüntettek, köztük a futamgyőztes Selma Poutsmát és Schultingot, de utóbbi negyedik címvédése így sem forgott veszélyben, mivel mindhárom egyéni távot megnyerte. Poutsma viszont a kizárással lecsúszott összetettben a dobogóról. A szuperdöntőben győztes orosz Szofija Proszvirnova bronzérmesként zárt, míg a mögötte második német Anna Seidel megőrizte ezüstérmet jelentő pozícióját. A magyarok közül Sziliczei-Német Rebeka 14., Kónya Zsófia pedig 15. lett.
FÉRFI 1000 MÉTER
1. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 1:24.885 perc
2. Krueger John-Henry 1:25.232
3. Itzhak de Laat (Hollandia) 1:25.280
4. Liu Shaoang 1:25.437
...11. Liu Shaolin Sándor
NŐI 1000 MÉTER
1. Suzanne Schulting (Hollandia) 1:28.573 perc
2. Selma Poutsma (Hollandia) 1:28.873
3. Anna Seidel (Németország) 1:29.357
...8. Sziliczei-Német Rebeka
...15. Kónya Zsófia
FÉRFI ÖSSZETETT
1. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 71 pont
2. Pietro Sighel (Olaszország) 55
3. Itzhak de Laat (Hollandia) 55
4. Krueger John-Henry 42
...7. Liu Shaoang 16
...10. Liu Shaolin Sándor 5
NŐI ÖSSZETETT
1. Suzanne Schulting (Hollandia) 102 pont
2. Anna Seidel (Németország) 55
3. Szofija Proszvirnova (Oroszország) 53
...14. Sziliczei-Német Rebeka 1
15. Kónya Zsófia
A hollandok 5 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzéremmel bizonyultak a legeredményesebb nemzetnek a lengyelországi Gdanskban rendezett rövidpályás-gyorskorcsolya Európa-bajnokságon, a magyarok egy ezüsttel zártak.
A gdanski rövidpályás-gyorskorcsolya Európa-bajnokság éremtáblázata:
arany ezüst bronz
Hollandia 5 2 5
Oroszország 4 1 3
Franciaország 1 - -
Olaszország - 3 1
Németország - 2 1
Lengyelország - 1 -
MAGYARORSZÁG - 1 -
(MTI)
Borítókép: MTI/EPA-PAP/Adam Warzawa