Egészen banális hiba miatt hullajtott pontokat az Arsenal
A Premier League 27. fordulójában folytatódott az Arsenal egész szezonos kínszenvedése. A Burnley ellen hiába szerezte meg a csapat a vezetést a 6. percben Pierre-Emerick Aubameyang révén, még az első félidő végén egyenlített a kiesés elől menekülő hazai együttes. Ehhez óriási szerencse kellett, vagyis inkább az Arsenal középpályásának, Granit Xhakának a hihetetlen hibája.
Az Ágyúsok saját tizenhatosukon belül passzolgattak, a svájci játékos pedig valamiért rárúgta a labdát Chris Wood mellkasára, ahonnan az Arsenal kapujába pattant a labda.
Xhakának a 2016–17-es szezon óta ez volt a 8. olyan rontása, amiből az ellenfél gólt tudott szerezni, ez a legtöbb a Premier League-ben ebben az időszakban.
Az Aston Villának továbbra sem megy Jack Grealish nélkül, a birminghami együttes az elmúlt öt bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, ezúttal a Wolverhamtpon ellen játszott gólnélküli döntetlent.
Végeredmény, Premier League, 27. forduló:
Burnley–Arsenal 1–1
Sheffield United–Southampton 0–2
Aston Villa–Wolverhampton 0–0
Brighton–Leicester City 1–2