![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Végső búcsút vettek Puhl Sándortól
Az egykor négyszer a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Puhl Sándortól a budapesti Szent István-bazilikában, szűk családi és baráti körben vettek búcsút – olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján.
Az MLSZ Játékvezetői Bizottságának egykori alelnöke május 20-án halt meg, 65 évesen. Búcsúztatását a bazilika altemplomában tartotta Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök.
A szertartáson Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Vági Márton főtitkár is részt vett. A szövetség nevében Berzi Sándor alelnök mondott beszédet.
Puhl Sándor karrierje során világbajnoki finálét és Bajnokok Ligája-döntőt is vezetett, sokáig a legmagasabban jegyzett magyar játékvezető volt. 2000 és 2006 között az MLSZ alelnöki tisztségét is betöltötte. 2006-ig a FIFA Játékvezető Bizottságának tagja volt, 2000-től 2007-ig pedig az MLSZ Játékvezető Bizottságában is részt vett. Éveken keresztül a Sport TV állandó televíziós szakértőjeként is dolgozott.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)