Domonkos, Dominika
18 °C
29 °C

Történelmet írt a Clippers

2021.06.19. 09:03

Fennállása első főcsoportdöntőjére készülhet a Los Angeles Clippers, miután kiejtette a nyugaton első helyen kiemelt Utah Jazzt az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában.

A Clippers rettenetesen nehéz helyzetben volt, és nemcsak azért, mert egymás után a második mérkőzésen is nélkülöznie kellett legjobb játékosát, Kawhi Leonardöt, hanem azért is, mert a harmadik negyed elején 25 pontos hátrányba került.

Úgy tűnt, teljesen szétesett a csapat, és Leonard távollétében senki sem képes átvenni az irányítást, de végül Paul George (28 pont, 9 lepattanó, 7 assziszt) és Reggie Jackson (27, 3, 10) is pazar mérkőzést zárt, igaz, nem ők lopták el a show-t, hanem Terance Mann.

A legvérmesebb Clippers-szurkolókon kívül aligha vettek róla különösebben tudomást eddig, tekintve, hogy a 24 éves játékos a második évét tölti az NBA-ben, és eddigi pontátlaga az alapszakaszban 5,3, míg a rájátszásban 2,4.

A 48. helyen draftolt Mann ezen most alaposan javított, 21 mezőnykísérletéből 15 betalált, 10 triplájából pedig hét volt sikeres, és végül 39 ponttal zárt. Csak a harmadik negyedben 20 pontot dobott, mellesleg ő a franchise történetének harmadik játékosa, aki legalább hét hárompontost szerzett a rájátszásban.

Vezérletével a Clippers ledolgozta hátrányát, sőt a végén 12 pont különbséggel, 131–119-re győzött, és 4–2-re legyőzte a Jazzt, így az 51 éves franchise története első főcsoportdöntőjére készülhet a Phoenix Suns ellen.

A játéknap másik mérkőzésén a Philadelphia 76ers idegenben nyert az Atlanta Hawks ellen (104–99), így a párharc a hetedik mérkőzésen dől el.

Eredmény, rájátszás, főcsoport-elődöntő
Nyugati főcsoport
Los Angeles Clippers (4. helyen kiemelt)–Utah Jazz (1.) 131–119
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2

Keleti főcsoport
Atlanta Hawks (5.)–Philadelphia 76ers (1.) 99–104
Az állás: 3–3