Zsófia
17 °C
21 °C

Ecsettel is, evezővel is klasszis

DSC7179
2021.07.31. 11:56
Ha az ember a sors kegyelméből betéved Hajós Hollanda Éva lakásába az Árpád fejedelem útján, készüljön fel hosszas tartózkodásra. Először is túrós és meggyes rétes, ropogós sajtos pogácsa és frissen főzött feketekávé – kívánságra rövid vagy hosszú – fogadja, ami már önmagában is komoly csáberő, de mindez semmi a házigazda varázsához képest. Mert ha a festőművész és evezős világbajnoknő – aki pont hetven éve nyerte első magyar bajnoki címét – elkezd mesélni, akkor nincs szabadulás, hacsak nem Houdini az ember!

Műgyűjtő barátom hívta fel a figyelmemet a különleges hölgyre, akiről aztán menet közben kiderült, hogy ezer szállal kötődik a magyar sportélet megannyi jól ismert szereplőjéhez. Bár helyesebb úgy fogalmazni, hogy ők kötődnek hozzá, mert ebben a patriarchális világban valójában Hajós Hollanda Éva a családfő. Nagyon komoly apropója is van ennek a látogatásnak, hiszen...

Hiszen pontosan hetven éve nyertem meg az országos evezős bajnokságot – áll elő Éva asszony a sokkoló ténnyel. – Igen, 1951 augusztusát írtuk, én tizenhat éves voltam, a Margitsziget Pest felőli oldalánál rendezték a versenyt. Az Árpád hídtól délre rajtoltunk, szkiffben, azaz egypárban, és majdnem a Margit hídnál volt a cél. Nekünk, ifjúságiaknak 800 méter volt a táv. A felnőtt férfiaknak 2500 méter, mivel lefelé eveztünk a folyón, amúgy az olimpián 2000 métert eveznek. 

Nem igényel különösebb fejszámolói képességet, hogy kikalkuláljuk: Hajós Hollanda Éva – hetven éve még csak Hollanda – 86 esztendős, és amikor kijelentjük, hogy tíz-tizenöt évet nyugodtan letagadhatna, mindezt nem a hölgyekkel szembeni kötelező udvariasság mondatja velünk. 

Most, a hét végén dublóban szeretnék ismételni – mosolyodik el. – Hogy miért dublóban? Ennek roppant prózai oka van. Egyrészt tönkrement a szkiffem, továbbá ketten gyorsabban haladunk, mint egyedül, de ennél fontosabb, hogy a nyakam miatt már nem tudok hátrafordulni. Pedig ez fontos, mert menetiránnyal háttal ülünk, és majd a partnerem fog forgolódni. A bajnokságra is dublóban edzettem Pesterzsébeten. 

Nem is eredménytelenül, hiszen meg is nyerték a kétpárevezőst. De mindezt még nem tudtuk, amikor tíz napja az Árpád fejedelem útján beszélgettünk.

1951-ben, 16 évesen a Vasasba mentem le evezni... Bocsásson meg, ha csapongok, de megmutatom ezt a fényképet, ez a szkiffemet ábrázolja a jégverés után, ekkora lyukakat ütött belé a jég, bajban vagyok, mert viszonylag kevés a hajó az egyesületben. Most az MTK-ban vagyok, Pesterzsébeten, ez is egy külön történet, a Vasas ugyanis eladta a szakosztályát, itt volt a klubház a Komjádi uszodánál, amikor a föld alá vitték a HÉV vonalát, lebontották az épületet… Szóval ’51-ben mentem le evezni a Vasasba. Nagyon fiatalon kezdtem, három évig szakadatlanul eveztem, de 1954-ben beteg lettem, és nem tudtam vízre menni három évig. 

Ám Éva nem töltötte tétlenül ezt az időszakot, de nem ám!

Mikor jöjjön egy szerelem, ha nem ilyenkor? Velem is így történt, férjhez mentem, gyerekeket – két lányt – szültem, nevelgettem őket, akkor felfüggesztettem az evezést, amely borzasztó munkaigényes sportág. De amikor a nagyobbik lányom 12 éves lett, levittem az uszodába, ahol kifogtunk egy olyan edzőt – nem Széchy Tamást, még mielőtt rá asszociálna, bár az illető az ő beosztottja volt –, aki egy gumikötéllel rávert a gyerekek hátára, amikor azok megkapaszkodtak a medence falánál a fémfogantyúban. De úgy jó erősen. Na, amikor először rávágott a lányom hátára, akkora botrányt csináltam, hogy el is küldték az edzőt. Éppen akkor költöztünk ide, a Vasas csónakháza még megvolt, levittem oda a lányomat. De egy év múlva lebontották a házat, és attól fogva a Gubacsi hídhoz járt az MTK-ba. Én meg újrakezdtem az evezést, a veterán korosztályban. Ez úgy ’77-’78 körül történhetett.

Az ifjúsági és a veterán korosztályt is beszámítva legalább huszonötszörös magyar bajnok, de veterán világbajnoki címmel is büszkélkedik. Negyven éve járja a veterán világbajnokságokat, olimpiákat. Mert olimpiákat is rendeznek nekik, sokszoros olimpiai bajnok.

Természetesen korcsoportok vannak, 27 év az alsó korhatár, csak az a lényeg, hogy az illető kihagyjon egy évet az aktív kora után. Akkor csatlakoztunk, amikor bevezették a nőknél is a korcsoportokat, mert nem voltunk hajlandók együtt indulni a 27 évesekkel. Legutóbb két éve rendeztek veterán vb-t, na hol? 

Fogalmam sincs, ezért azt mondom, hogy szabad a gazda. 

Hát természetesen a Velencei-tavon! Mivel kiadták egy cégnek a rendezést, minden tip-top módon lebonyolódott, mintaszerű volt az egész. Nézők is voltak, még vízibusz is! Ott is győztünk, a mix nyolcasban. Fiúk, lányok együtt. Megmutatom, micsoda gyönyörű érmet kaptunk. Azon különben egy kicsit fel vagyok háborodva, hogy a szegedi Maty-éri pályát Gróf Széchenyi István Kajak-kenu és Evezőspályának hívják. Miért a kajakosokat rakják előre? A világban sokkal népszerűbb az evezés! Mekkora buli egy ilyen veterán világbajnokság!

Ennek a nyolcasnak az összeállítása regényes körülmények között alakult. Éváék négyen voltak, de az egyik „csaj” kiszállt, megfeneklett a kvartett. Erre egy amerikai veterán evezős hölgy a számítógépével a világ minden tájáról összetoborzott egy vegyes nyolcast, ebbe a nemzetközi hajóba került bele Éva. De ha már hajó...

Tudja, hogy én Hajós Éva néven vagyok festőművész? Mivel evezek, ezért ezt a művésznevet vettem fel, a Hollanda olyan furcsa lett volna, meg mindig el is tévesztették. 

Ezzel el is érkeztünk Hajós Hollanda Éva kettős életének másik dimenziójához. Merthogy a Duna-parti lakás tele van festményekkel, nemcsak a falak, hanem a műteremként használt egyik szoba is, és valamennyi képet házigazdánk festette. Aki nem ám afféle műkedvelő, botcsinálta piktor, hanem neves festőművész. Nézzük csak az egyik kiállítása katalógusának bevezető sorait! „Hajós Hollanda Éva Budapesten született, iskoláit Erdélyben, majd a Deák téri Evangélikus Leánygimnáziumban végezte. Gyermekkora emlékei Bod Péter szülőfalujához, a háromszéki Csernátonhoz kötik, a zilahi ősi schola volt az első iskolája, ahol még emlékeztek egy Ady Endre nevű kisfiúra, aki jogász akart lenni. Művészeti tanulmányaiban Fenyő A. Endre, Tamás Ervin, Gráber Margit, majd Szőnyi István volt a mestere, Pécsett Gebauer Ernő és Gádor Emil mellett dolgozott. Tanulmányutakat tett Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában és Ausztriában. 1964 óta rendszeresen vesz részt bel- és külföldi kiállításokon. Festészetére a humánus expresszionizmus jellemző. Megannyi képe van bel- és külföldi köz- és magángyűjteményekben.”

Amikor megjegyzem, hogy itt-ott az impresszionizmus hatását is felfedezni vélem egyik-másik tájképén, egyetértően bólint. Az egyik képen két, általam is ismert lányát azonosítom, amikor pedig egy másik arckép láttán megjegyzem, hogy ez olyan, mint ő, nagyot kacag.

Persze, mert ez egy önarckép, ez konkrétan én vagyok. Jó ötven évvel ezelőtt!

Mivel időközben tegezőviszonyba kerültünk, veszem a bátorságot, és kibököm: „Hű, de jó csaj voltál!”

Mivel aki egyszer jó csaj volt, az örökre az is marad, egyetértőleg nyugtázza észrevételem.

Ezt a képet a Széchenyi-emlékversenyről festettem, itt rendezték a Lánchídnál, tudod, a gróf hozta be az evezést Angliából kétszáz éve. Én különben a három évvel idősebb bátyám hatására lettem evezős hetvenegy éve. A bátyám síelt is, ez volt a divat akkoriban evezőskörökben. Én is megpróbálkoztam vele, de nem ment. Aztán már túl voltam a hatvanon, amikor Klári lányom megkért, hogy vigyem ki Ausztriába sielni a két unokámat, akik kiváló sízők voltak. Én ráértem, 35 éve, amióta meghalt a férjem, mindig ráérek. Ott kint, túl a hatvanon lécet csatoltam, és megtanultam síelni. Különben igazi sportcsalád vagyunk, az egyik vejem Nébald Rudolf kardvívó világbajnok, a másik Szepesi István cselgáncsozó, Moszkvában olimpikon volt 1980-ban. A két unokám pedig válogatott alpesi síző volt, Bertold remek edző. 

No de vissza a festészethez, végtére is tele van a lakás szebbnél szebb Hajós-képekkel.

Minden pici gyerek szeret festeni, de én voltam olyan pofátlan, hogy nem hagytam abba. Így lett belőlem festő – jelzi, mennyire egyszerű dolog festőművésszé válni. – Külföldön szinte sikeresebb voltam, mint itthon. A szerencse is a kezemre játszott, budapesti műtermembe véletlenül elvetődött egy német házaspár, megvásárolták az egyik képemet, összebarátkoztunk. Később egy németországi utunk alkalmából felkerestük őket Gronau Epében, Észak-Rajna-Vesztfáliában, a holland határ mellett, ahol összeismertettek a menő galériát működtető Georg van Almsickkel. Nála három-négy évente én is kiállítottam a festményeimet, sajnos azonban nemrégiben elhunyt. 

Amikor érdeklődöm, milyen zsánereket festett, fest még ma is, elbizonytalanodik.

Nem tudom... Ami jött. Tájképet, csendéletet, portrét, mindent. Szeretem a vizes témákat, ugye nem véletlenül vagyok evezős... Így lett Hajós a művésznevem. Abból a pénzből, amit a német galériásomtól kaptam, éppen egy Zsigulit tudtam venni. Mert az állam a pénzem jó részét lecsippentette, mert ez még a rendszerváltás előtt volt. Odakint valószínűleg Mercedesszel jártam volna, de sebaj, így volt ez jól. 

(Borítókép: Hajós Éva. Fotó:  Gorondy-Novák Edit / Index)