Kiszáll a MOL a szegedi kézicsapat mögül, a Tatabányát támogatja a jövőben

2021.08.07. 02:45

A bajnoki címvédő Pick Szeged helyett mostantól a bronzérmes Tatabánya férfi kézilabdacsapatát támogatja a MOL Nyrt.

A szegedi klub honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint a Pick Kézilabda Zrt. és a MOL Nyrt. együttműködése az előző idény végén lezárult. Ettől függetlenül a csapat céljai változatlanok, minden sorozatot a végső győzelem reményében kezd meg, és a tulajdonos részéről minden feltétel biztosított ehhez.

A MOL sajtóközleménye szerint a vállalat megállapodást köt a tatabányai klubbal, amelynek kiemelt támogatója lesz, ezzel párhuzamosan lezárul évtizedes együttműködése a Szeged csapatával.

Nagyon sikeres út végéhez érkeztünk, és külön öröm számunkra, hogy a hosszú évek óta tartó támogatásunknak is köszönhetően idén is bajnok lett a Szeged. Egy izgalmas és tartalmas időszakon vagyunk túl közösen

– mondta Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

Hozzátette, vállalatcsoportjuknak továbbra is kiemelten fontos a magyar kézilabda jövője, a fiatal tehetségek, a magyar bázisú utánpótlás segítése, ezért támogatják az idei szezontól a Tatabányát.

Különösen értékes számunkra, hogy a MOL-csoport a tatabányai kézilabdázás mellé áll, kiemelten támogatja klubunkat és a régió sportját, utánpótlását. Célunk, hogy megtartsuk helyünket a magyar bajnokság élmezőnyében, és az európai porondon is öregbítsük a magyar kézilabdázás hírnevét

– emelte ki Marosi László, a Tatabányai KC elnöke.

Hozzáfűzte, szeretnék, ha Tatabánya a válogatott játékosok számára továbbra is az egyik legfontosabb állomás lehetne, és a nemzeti együttes keretébe is az eddigiekhez hasonlóan sok kézilabdázó kerülne be a klubból.