Mihály
12 °C
21 °C

Schwarzeneggert lenyűgözte a 10 éves magyar kislány, aki foggal húzta el a terepjárót

2021.09.13. 11:30

Egy mindössze tízéves kislány a fogaival kilenc méteren át húzott el egy 2700 kilogrammos terepjárót. Mindez már alapból komoly teljesítmény, de az is különleges benne, hogy Arnold Schwarzenegger járművét mozgatta meg – írta a Bors.

A világrekorder, Sinka Dotti csak egy sima vasárnapi edzésre készült, és nem is értette, hogy édesapja, aki – mondhatni – a szakma egyik legjobbja, miért akarja már reggel korán edzeni vinni. Azonban a teremben óriási meglepetés érte.

Találkozhatott ugyanis Arnold Schwarzeneggerrel. A Terminátor pedig rendkívül közvetlen volt, beszélgettek, és még az angolját is dicsérte. Hozzátette: az ő és édesapja pályafutását is nyomon követi.

Nagyon meglepődtem, és már azt mondom, megérte a korai kelés. Főleg az lepett meg, hogy mennyire közvetlen velem, körbepuszilgatott és nagyon dicsért, megerősítette, amit múltkor írt, hogy nagyon büszke rám

 nyilatkozta a lapnak. Szerinte úgy viselkedett vele a színész, mintha az unokája lenne, értékelte a teljesítményét, és meghívta édesapjával együtt az otthonába, valamint az Arnold Classic versenyre.

A színész jelenleg Budapesten tartózkodik, vélhetően egy netflixes sorozat forgatása miatt. Három férfi társaságában kávézgatott a Four Seasons Hotel teraszán, ezúttal nem a rajongók gyűrűjében, senki sem zavarta.