Nem megyünk Katarba, de ez az este felejthetetlen marad

Függetlenül az eredménytől, méltó volt a hétfői Lengyelország–Magyarország labdarúgó-világbajnoki selejtező a hagyományokhoz. Például a két ország csaknem hajszálpontosan száz évvel ezelőtt lejátszott első, Hungária körúti összecsapásához. Amelynek napján az akkori Nemzeti Sport ilyen emelkedett pátosszal fogadta a Budapestre érkező lengyel barátainkat:

Úgy érezzük, hogy testvérek elé megyünk, hogy kezüket őszintén, férfiasán megszorítva bevezessük a hajlékunkba. Testvérek jönnek, ha nem is a vér, a faj és a nyelv törvényei szerint, hanem a múlt és jelen, a jó idők és balsors, a remények és emlékek örökre összekötő, minden időt és távolságot áthidaló törvényei szerint. […] Rokon a lelkük és rokon a sorsuk.

Mert minden túlzás nélkül lengyel testvéreink most, száz év múltán ugyanígy fogadtak bennünket, illő módon viszonozták az 1921-ben feléjük nyújtott baráti jobbot. Azt a tapsvihart, amely a magyar himnuszt köszöntötte hétfő este, életünk végéig nem feledjük mi, akik ott lehettünk a fedett (!) varsói Nemzeti Stadionban.

De nyugodtan felidézhetnénk az 1939. augusztus 27-én Varsóban játszott lengyel–magyart is, az „utolsó meccs” néven elhíresült összecsapást, amely után öt nappal megindultak a Wehrmacht tankjai Lengyelország ellen. És amelyet Ernest Wilimowski mesterhármasának köszönhetően 4–2-re megnyertek a lengyelek. Akkor, abban a vészterhes politikai szituációban a magyarokon kívül senki sem lett volna hajlandó kiállni a lengyelek ellen. A legenda szerint Sárosi Györgyék az utolsó repülőgéppel hagyták el Varsót…

Szóval, a hétfői mérkőzés méltó volt a két nemzet futballhagyományaihoz.

Így zajlik le egy futballmeccs akkor, ha nincs előzetes hisztériakeltés, nincs önmagát beteljesítő jóslat, nincs tele a sajtó azzal, hogy úgyis botrányt okoznak majd a renitens, rasszista magyarok. Marco Rossi szövetségi kapitány meg is köszönte a szurkolóknak a biztatást.

Nem tudom, észrevették-e, hogy volt nálam egy sál, magyar és lengyel felirattal – ezekkel a szavakkal zárta győzelmi sajtóértekezletét Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya. – Ezt én a szurkolóinktól kaptam. Pontosan a magyar–lengyel barátságról szólt ez a mérkőzés. Fantasztikus lenne, ha minden futballmeccsen ilyen hangulat uralkodna. Bár elvileg nem lehettek volna itt magyar szurkolók, de mégis voltak, és példásan viselkedtek. Ismétlem, tőlük kaptam ezt a sálat. Nekem, olasznak is libabőrös lett a karom, amikor meghallottam, hogyan tapsolt a stadion a magyar himnusz alatt! Ezúton is megköszönöm a lengyel szurkolóknak ezt a csodás érzést.

Nem túlzás, ezen az estén ez a hangulat, ez a sportszerű, testvéri légkör talán még fontosabb volt, mint az egyébként tényleg remek 2–1-es magyar győzelem. Pedig az sem elhanyagolható siker. Ahogy az első, Rossihoz intézett kérdés – érdekes módon egy lengyel újságírótól – is kiemelte. Ugyanis arra hívták fel a magyar kapitány figyelmét, hogy hét év után sikerült bevennie külföldi válogatottnak a varsói Nemzeti Stadiont!

Csakugyan? – mosolyodott el Rossi. – Köszönöm ezt az információt a fiúk nevében! Emlékszem, októberben Londonban is olyan eredményt értünk el a döntetlennel, amire évtizedek óta nem volt példa. Biztos, hogy a mai meccsen nagyon erőteljesen játszott a lengyel csapat, ők osztották a lapokat, remek technikai szinten futballozva. Mi viszont okosan, precízen, taktikusan és nagyon motiváltan játszottunk. Ezek a fiúk büszkék arra, hogy a magyar válogatott mezét hordják. Ezen az estén remek eredményt értünk el. De a nagy odaadás nélkül nem sikerült volna pontot szereznünk a Wembley-ben, és most győzni Varsóban. Lengyelországnak szüksége volt a három pontra a pótselejtezős kiemelés miatt. Elismerem, ha Lewandowski játszik, talán más eredmény születik. Elégedett vagyok, meccsről meccsre egyre jobban futballozunk, jó úton haladunk.

Egy másik lengyel újságíró azt firtatta, mennyi pénzt fektetnek a futballba Magyarországon.

Sokat – hangzott a kapitányi válasz. – De azért, hogy felhozzák azt. Akadémiákat létesítünk, de ezeknek a gyümölcse csak évek múltán jelentkezik. De jó úton haladunk. A ligánk még nem igazán magas színvonalú, a szövetség és a klubok a nívó emelésére törekednek. Sajnos nagy az űr a Ferencváros mögött, nagy a többiek lemaradása.

Robert Lewandowski hiánya is szóba került.

Nyilvánvaló, hogy Lengyelország nyerni akart, motiváltak voltak, de mi nyertünk – folytatta Rossi. – Egy olyan futballista, mint Lewandowski, hatalmas változást hozott volna a játék képébe. De nem játszott, mert a Bayern München pihentetni akarta. A német klubok már csak ilyenek, követelőzők, ez velünk is megtörtént, a Lipcse magyarjai ezért nem játszottak.

Az Index kérdésére, miszerint hitte-e volna, hogy a londoni pontszerzés és a varsói győzelem dacára sem érünk oda még a pótselejtezőre sem, Rossi így válaszolt:

Valóban, erre nem gondoltam volna… Arra viszont gondoltam, hogy három-négy pontot szerzünk Albániától. Tudtam, hogy erős csapat az albán, de őszintén szólva nem hittem, hogy kétszer is kikapunk tőlük. Ezért nem vagyok teljesen elégedett, még a mai győzelem ellenére sem.

Rossi reálisan látja a válogatott helyzetét.

Valóban nem lehetünk elégedettek, mert nem jutottunk be a pótselejtezőbe. Amikor elkezdtük a kvalifikációs sorozatot, emlékezzenek csak, azt mondtam, hogy Anglia lesz az első, és kilencven százalék, hogy Lengyelország a második. A játékosok értéke szinte mindig meghatározza a végeredményt. Szinte. Persze van kivétel, például Szerbia tegnap megverte Portugáliát. Csodálatos év lett volna ez a 2021-es, ha legalább döntetlent játszunk, vagy megverjük Albániát. Igaz, akkor valószínűleg ma játszott volna Lewandowski!

– ismerte el sportszerűen a kapitány.

Rossi után következett Paulo Sousa, a lengyel válogatott szakvezetője, és ha csak a két kapitányhoz intézett kérdéseket, a mutatott újságírói agresszivitást hallottuk volna, akkor azt hinnék, hogy a mieink jutottak tovább, a házigazdák pedig kiestek… Bizony, keményen nekitámadtak a portugálnak, aki egy darabig állta a sarat. Leginkább azt vetették a szemére, hogy miért hagyta ki Lewandowskit, biztos nem volt fontos számára, hogy jó pozícióba kerüljön a válogatott a pótselejtezőn.

Természetesen fontos volt számomra a kiemelés! – védekezett a portugál. – Egész egyszerűen az a helyzet, hogy most kell felkészítenünk a játékosokat arra, hogy elbírják a nagy nyomást, amely rájuk vár. Nem értették meg egymást kellőképpen a pályán, és ezen a téren fejlődniük kell!

Egyszersmind Sousa tagadta, hogy Lewandowski pihentetése a Bayern München döntése lett volna.

Ez az én döntésem volt, nem a klubé! – hangsúlyozta. – Valamivel nehezebbé vált most a dolgunk a pótselejtezőn a mai vereséggel. Nem vagyok olyan kapitány, aki félne a döntések meghozatalától. Változatlanul úgy érzem, hogy a mai mérkőzés lehetőség volt arra, hogy előrelépjünk Lewandowski és Krychowiak nélkül is. Az volt a terv, hogy több olyan játékosnak is lehetőséget adjunk, akik eddig kevesebbet játszottak, hogy felkészültek legyenek a nemzetközi mérkőzések magas színvonalára.

Egy idő után Sousa megunta a kemény kérdéseket, és kiviharzott a teremből…

Világbajnoki selejtező, I csoport:

Lengyelország–Magyarország 1–2 (0–1)
Varsó, Nemzeti Stadion, 56 197 néző, v.: Martins (portugál)
Gólok: Świderski (61.), ill. Schäfer (37.), Gazdag (80.)

Az I csoport további mérkőzései:

Albánia–Andorra 1–0, San Marino–Anglia 0–10.

Az I csoport végeredménye: 1. Anglia 26 pont (vb-résztvevő), 2. Lengyelország 20 (pótselejtezős), 3. Albánia 18, 4. Magyarország 17, 5. Andorra 6, 6. San Marino 0. 

(Borítókép: Magyar gólöröm a Lengyelország elleni vb-selejtezőn, a varsói Nemzeti Stadionban  2021. november 15-én . Fotó: Janek Skarzynski / AFP)