Először versenyez apa és fia a darts-vb-n

GettyImages-1294339255
2021.12.15. 06:14
December 15-én kezdődik a sportág első számú eseménye, a 2022-es PDC-dartsvilágbajnokság a londoni Alexandra Palace-ban. Gerwyn Price címet védene, Raymond van Barneveld visszatér, szurkolhatunk testvéreknek, illetve apának és fiának is.

Egy évvel ezelőtt Gerwyn Price 7–3-ra legyőzte Gary Andersont a döntőben. A két nagyágyú ezúttal is ott lesz a tornán, csakúgy, mint Peter Wright, Michael van Gerwen és a szurkolók egyik nagy kedvence, Fallon Sherrock is. A szingapúri legenda, Paul Lim a 26. világbajnokságára készül.

A világbajnokságon 96 játékos szerepel majd, az esemény december 15-én kezdődik, és a január 3-i, hétfői fináléval ér véget.

Az összdíjazás ezúttal is 2,5 millió angol font, a győztes ebből 500 ezret tehet zsebre.

Egy szett továbbra is három győztes legig tart. Az első két fordulóban három, a harmadik és a negyedik fordulóban négy-négy, a negyeddöntőben öt, az elődöntőben hat, a döntőben pedig hét szettet kell nyerni a győzelemig.

A regnáló világbajnok Gewryn Price – aki nemrég Budapesten a Hungarian Darts Trophyn diadalmaskodott – már az első játéknapon tábla elé lép a második fordulóban, egy körrel később pedig Sherrockkal nézhet farkasszemet. 

Adjanak még nekem két vagy három évet, és még sokkal dominánsabb leszek. Még úgy is, hogy már most én vagyok a világbajnok és a ranglistavezető

– mondta a rajt előtt.

A darts szerelmeseinek jó hír, hogy korábbi visszavonulása utána a vb-re is visszatér Raymond van Barneveld, aki továbbjutás esetén a szintén világbajnok Rob Cross-szal találkozhat. Érdekesség, hogy kijutott a németek 16 éves versenyzője, Fabian Schmutzler is, aki akár Peter Wright ellen is megmutathatja magát. 

Nem elhanyagolandó az sem, hogy egy osztrák testvérpár is ott lesz a vb-n, Rowby-John Rodriguez és Rusty-Jake Rodriguez. 

A világbajnokságok történetében most fordul elő először, hogy apa és fia ugyanazon a tornán versenyez: az ausztrál Raymond Smith és Ky Smith is kijutott.

Az első forduló december 21-ig tart, a párhuzamosan zajló második körös mérkőzéseknek december 23-án lesz vége. Karácsony után, december 27-én folytatódik a világbajnokság a harmadik fordulóval, 29-én és 30-án esedékes a nyolcaddöntő. Az év első napján rendezik meg a negyeddöntőt, másodikán az elődöntőt, harmadikán pedig a döntőt.

Az esélyekről Ihász Veronikát, a sportág januári, lakeside-i WDF-világbajnokságának magyar résztvevőjét kérdeztük. Ihász egyébként néhány évvel ezelőtt Sherrockot legyőzte egy német tornán, annak pedig külön örül, hogy egyre jobb a nők helyzete a dartsban.

Hála az égnek, egyre jobb a nők helyzete a dartsban, és egyre több megbecsülést és figyelmet is kapnak a hölgyek, főleg úgy, hogy már a PDC is rendez nekik kvalifikációs tornát

– fogalmazott az Indexnek Ihász.

A Győri Darts Club versenyzője egyelőre a következő feladatára koncentrál, még nem kacsingat a PDC-vb felé.

Most vált valóra 15 év után az az álmom, hogy kijussak a WDF-vb-re. Még ezt szeretném megélni, és ha adja isten, legyen úgy, hogy megunom a WDF-vb-t, akkor majd esetleg lehet szemezgetni a PDC-vel

– mondta a tízszeres felnőtt bajnoki címmel rendelkező dartsos, akinek most kissé káoszosak a mindennapjai, hiszen próbál készülni is, dolgozni, háztartást vezetni és gyereket nevelni, de a PDC-vb-t természetesen figyelemmel követi majd.

Egyre nehezebb szurkolói szemmel figyelnem a PDC versenyeit, hiszen már én is benne vagyok a körforgásban. Egyébként nagyon szeretem Peter Wrightot és James Wade-et. Gerwyn Price nagyon jó formában van, de Wright és Michael van Gerwen is odaérhet a végén.

PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG
Az első és második forduló menetrendje
December 15., szerda
20.00
1. FORDULÓ
Ritchie Edhouse (angol) – Ven Li-hao (kínai)
Ricky Evans (angol) – Nitin Kumar (indiai)
Adrian Lewis (angol) – Matt Campbell (kanadai)

2. FORDULÓ
Gerwyn Price (walesi, 1.) – Ritchie Edhouse (angol)/Ven Li-hao (kínai)

December 16., csütörtök
13.30
1. FORDULÓ
Steve Lennon (ír) – Madars Razma (lett)
Scott Mitchell (angol) – Chris Landman (holland)
Chas Barstow (angol) – John Norman Jnr (kanadai)

2. FORDULÓ
Daryl Gurney (északír, 22.) – Ricky Evans (angol)/Nitin Kumar (indiai)

20.00
1. FORDULÓ
William O'Connor (ír) – Danny Lauby Jr. (amerikai)
Ryan Meikle (angol) – Fabian Schmutzler (német)
Ron Meulenkamp (holland) – Lisa Ashton (angol)

2. FORDULÓ
Gary Anderson (skót, 6.) – Adrian Lewis (angol)/Matt Campbell (kanadai)

December 17., péntek
13.30
1. FORDULÓ
Ryan Joyce (angol) – Roman Benecky (cseh)
Keane Barry (ír) – Royden Lam (hongkongi)
Jermaine Wattimena (holland) – Borisz Kolcov (orosz)

2. FORDULÓ
Krzysztof Ratajski (lengyel, 12.) – Steve Lennon (ír)/Madars Razma (lett)

20.00
1. FORDULÓ
Joe Murnan (angol) – Paul Lim (szingapúri)
William Borland (skót) – Bradley Brooks (angol)
Ross Smith (angol) – Jeff Smith (kanadai)

2. FORDULÓ
Peter Wright (skót, 2.) – Ryan Meikle (angol)/Fabian Schmutzler (német)

December 18., szombat
13.30
1. FORDULÓ
Jamie Hughes (angol) – Raymond Smith (ausztrál)
Callan Rydz (angol) – Jamada Juki (japán)
Darius Labanauskas (litván) – Mike De Decker (belga)

2. FORDULÓ
Ian White (angol, 27.) – Scott Mitchell (angol)/Chris Landman (holland)

20.00
1. FORDULÓ
Adam Hunt (angol) – Boris Krcmar (horvát)
Ted Evetts (angol) – Jim Williams (walesi)
Rowby-John Rodriguez (osztrák) – Nick Kenny (walesi)

2. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland, 3.) – Chas Barstow (angol)/John Norman Jnr (kanadai)

December 19., vasárnap
13.30
1. FORDULÓ
Maik Kuivenhoven (holland) – Ky Smith (ausztrál)
Jason Heaver (angol) – Juan Rodríguez (spanyol)
Alan Soutar (skót) – Diogo Portela (brazil)

2. FORDULÓ
Stephen Bunting (angol, 16.) – Ross Smith (angol)/Jeff Smith (kanadai)

20.00
1. FORDULÓ
Martijn Kleermaker (holland) – John Michael (görög)
Florian Hempel (német) – Martin Schindler (német)
Steve Beaton (angol) – Fallon Sherrock (angol)

2. FORDULÓ
Jonny Clayton (walesi, 8.) – Keane Barry (ír)/Royden Lam (hongkongi)

December 20., hétfő
20.00
1. FORDULÓ
Luke Woodhouse (angol) – James Wilson (angol)
Rusty-Jake Rodriguez (osztrák) – Ben Robb (új-zélandi)
Raymond van Barneveld (holland) – Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)

2. FORDULÓ
James Wade (angol, 4.) – Maik Kuivenhoven (holland)/Ky Smith (ausztrál)

December 21., kedd
13.30
1. FORDULÓ
Lewis Williams (walesi) – Sibata Tojokazu (japán)
Jason Lowe (angol) – Daniel Larsson (svéd)

2. FORDULÓ
Mervyn King (angol, 21.) – Ryan Joyce (angol)/Roman Benecky (cseh)
Dave Chisnall (angol, 14.) – Darius Labanauskas (litván)/Mike De Decker (belga)

20.00
2. FORDULÓ
Vincent van der Voort (holland, 29.) – Adam Hunt (angol)/Boris Krcmar (horvát)
Michael Smith (angol, 9.) – Ron Meulenkamp (holland)/Lisa Ashton (angol)
Dimitri Van den Bergh (belga, 5.) – Florian Hempel (német)/Martin Schindler (német)
Devon Petersen (dél-afrikai, 28.) – Jamie Hughes (angol)/Raymond Smith (ausztrál)

December 22., szerda
13.30
2. FORDULÓ
Ryan Searle (angol, 15.) – William Borland (skót)/Bradley Brooks (angol)
Glen Durrant (angol, 24.) – William O'Connor (ír)/Danny Lauby Jr. (amerikai)
Luke Humphries (angol, 19.) – Rowby-John Rodriguez (osztrák)/Nick Kenny (walesi)
Joe Cullen (angol, 13.) – Ted Evetts (angol)/Jim Williams (walesi)

20.00
2. FORDULÓ
Nathan Aspinall (angol, 10.) – Joe Murnan (angol)/Paul Lim (szingapúri)
Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) – Jermaine Wattimena (holland)/Borisz Kolcov (orosz)
Kim Huybrechts (belga, 32.) – Steve Beaton (angol)/Fallon Sherrock (angol)
Simon Whitlock (ausztrál, 20.) – Martijn Kleermaker (holland)/John Michael (görög)

December 23., csütörtök
13.30
2. FORDULÓ
Damon Heta (ausztrál, 31.) – Luke Woodhouse (angol)/James Wilson (angol)
Brendan Dolan (északír, 23.) – Callan Rydz (angol)/Jamada Juki (japán)
Mensur Suljovic (osztrák, 26.) – Alan Soutar (skót)/Diogo Portela (brazil)
José de Sousa (portugál, 7.) – Jason Lowe (angol)/Daniel Larsson (svéd)

20.00
2. FORDULÓ
Danny Noppert (holland, 18.) – Jason Heaver (angol)/Juan Rodríguez (spanyol)
Gabriel Clemens (német, 25.) – Lewis Williams (walesi)/Sibata Tojokazu (japán)
Rob Cross (angol, 11.) – Raymond van Barneveld (holland)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Chris Dobey (angol, 30.) – Rusty-Jake Rodriguez (osztrák)/Ben Robb (új-zélandi)

(Borítókép: Gerwyn Price. Fotó: Luke Walker / Getty Images Hungary