Megkezdődött! Hivatalosan is elrajtolt a tokiói olimpia

GettyImages-1330201067
Pénteken hivatalosan is megnyitották a tokiói olimpiát, amelyet a koronavírus-járvány miatt 2020-ról idénre halasztottak.

Az ünnepélyes ceremónián, ami magyar idő szerint 13 órakor vette kezdetét, 205 nemzet és egy menekültcsapat képviselői vonultak fel zászlajukkal.

A játékokat a 2019 óta uralkodó Naruhito japán császár nyitotta meg, szűkszavűan: 

Ezennel hivatalosan is megnyitottam az olimpiai játékokat.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke megnyitójában Fukusimáról is megemlékezett.

Örüljünk annak, hogy mind egy fedél alatt vagyunk. Ez a sport egyesítő ereje, a szolidaritás, a béke, a rugalmasság üzenete. Ez az, ami mindannyiunknak reményt ad

– kezdte beszédét.

Hosszasan köszönetet mondott a japán népnek, akik a világjárvány közepette is megtudta szervezni a nyári játékokat.

Az, hogy most mind itt lehetünk együtt, az egyedül nektek, japán embereknek köszönhetjük. Engedjék meg, hogy minden japán embernek megköszönjem ezt

– mondta, hozzátéve, hogy a hatóságok is emberfeletti munkát végeztek. Tokió tíz évvel ezelőtt nyerte el az olimpia rendezésének jogát. „Akkor elindultatok azon az úton, hogy itt lehessünk. Nem volt könnyű út” – folytatta, megemlékezve a Japánt sújtó 2011-es cunamira, illetve a fukusimai atomerőműben bekövetkezett, tragikus kimenetelű baleset áldozataira. 

Ekkor Thomas Bach japánul is beszélt, megköszönve a japán embereknek, hogy lehetővé tették az olimpia megrendezését.

Bach szólt az olimpikonokhoz is, akiknek kitartását a japán emberekéhez hasonlította. Megemlékezett arról, hogy a sportolók sokszor teljesen kiszámíthatatlan körülmények között készültek a versenyekre.

Szenvedtetek, de kitartottatok. Sosem adtátok fel. A mai napon az olimpiai álmotok valóra vált. Most már igazi olimpikonok vagytok

– fogalmazott. Beszélt arról, hogy a világjárványban szervezett tokiói olimpia legfontosabb üzenete, hogy több szolidaritásra van szükség a társadalmakban. Példaként szolgált tehát a mostani esemény az emberiség számára, hiszen azt bizonyítja: a sport segítségével a világot egy jobb hellyé teszik. 

Ami a megnyitó további részeit illeti:

Tonga és Vanuatu képviselői izmaikat mutogatva hozták a zászlót, az argentinok és a portugálok hatalmas lelkesedéssel ugrándozva, Uganda törzsi tánccal felvezetve – élő tudósításunkat itt nézheti vissza!

A mieink zászlaját Mohamed Aida és Cseh László vitte az eseményen.

A japán fővárosban 1964 után másodszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. A szigetországban 1972-ben Szapporó és 1998-ban Nagano volt a téli játékok házigazdája.

Az Indexet a tokiói olimpiáról a helyszínről Ilku Miklós és Palotai Barnabás tudósítja, tartsanak velünk a következő két hétben!

(Borítókép: A 2020-as tokiói olimpia megnyitó ünnepsége 2021. július 23-án. Fotó:  Laurence Griffiths / Getty Images)