Az elődöntő küszöbén állt a magyar csapat, aztán jött Lunde

Ha valakiket lehet a magyarok mumusának nevezni női kézilabdában, akkor azok mindenképpen a norvégok. A fogadóirodák hét-nyolc gólos norvég győzelmet vártak, és azt hiszem, sokan lettünk volna olyanok, akik aláírják előre, hogy az olimpiai negyeddöntőben tízgólos különbség alatt maradunk a skandinávok ellen. Mindez még úgy is igaz, hogy fejben nagyon ott volt az utolsó két mérkőzésen a válogatott, hiszen Lundéék ellen bármilyen formában is van éppen a csapat, beüthet a mentális blokk – ez sajnos most is így volt, de erről később...

Arról már mi is írtunk korábban, hogy Danyi Gábor, a Győri ETO korábbi vezető- és másodedzője, aki a válogatottban jelenleg Elek Gábor asszisztense, olyan dolgokat tudhat a norvég játékosokról, amelyet mi hasznosítani tudunk a negyeddöntőben. Az már az első percekben látszódott, hogy

Szöllősi-Zácsik Szandra góljával indítottuk a mérkőzést, ezt követően pedig 6–3-ra is tudtunk vezetni. A kifejezetten alacsony norvég belső hármasnak nagy fejtörést okozott a magas magyar fal, emellett a gyors keresztjeiket is olvasták a védőink.

Támadásban azonban itt megállt a játékunk, ami elsősorban amiatt volt, hogy a jól játszó belső embereink miatt a norvégok elkezdték sűríteni a falukat, és nagy terület maradt a szélsőinknek, akiknek azonban pont a mai összecsapáson nem ment a játék. 10–7-nél már három góllal is elléptek a skandinávok, viszont a félidő végére vissza tudtunk kapaszkodni a mérkőzésbe. Ennek oka egy kisebb norvég taktikai baki volt, ugyanis

A félidő végén egyenlíthettünk volna 11–10-nél, viszont mi kihagytuk a támadásunkat, a norvégok pedig lőttek egyet, ami azért volt különösen bosszantó, mert elsőre hihetetlen, de a világklasszisok sorát felvonultató ellenfelet több labdaeladásra kényszerítettük, mint amennyit mi elkövettünk – pedig azért mi sem játszottunk kevés hibával.

A második játékrészben aztán gyorsan eltüntettük a hátrányunkat, Tomori Zsuzsanna – vélhetően utolsó válogatott mérkőzésén – klasszis teljesítményt nyújtott védekezésben, és támadásban is az egyik legjobb játékosunk volt. Ő az, akiről eddig is tudtuk, hogy ugyan már jó pár éve volt az az időszak, amikor világklasszis szinten teljesített, de

akinek jelenléte van a pályán, és a saját csapattársai mellett az ellenfélre, sőt, a játékvezetőkre is hatással tud lenni.

A mai mérkőzésen azonban sajnos nem ő volt az egyetlen ilyen: negyedórával a vége előtt még vezetni is tudtunk, azonban tizenkét perccel a vége előtt megérkezett az ellenfél kapujába Katrine Lunde, akinek egyszerűen nem tudtunk gólt lőni. A kapuslegenda nem először keserítette meg életünket, és ez azért is bosszantó, mert a magyar válogatott óriási csatában jól játszott a norvég csapat ellen, sőt,

21–21-es állással fordultunk az utolsó tíz percre, viszont az északiak sorozatban lőttek négy gólt, amivel lényegében eldöntötték a meccset, a végén Lukács nagy nehezen meglőtte első gólját, majd egy elképesztően szerencsétlen találattal kialakult a 22–26-os végeredmény, így a magyar női kéziválogatott a legjobb nyolc között búcsúzott a tokiói olimpiától.

Amit mindenképpen érdemes kiemelni, az a védekezésünk. Látszódott, hogy elképesztő mértékben föl vannak készítve az ellenfélből a belső embereink, akik szinte olvasták a norvégok játékát.

amiért jár a gratuláció a stábnak és a védőinknek egyaránt. Támadásban óriási pozitívum volt a beállójátékunk, az első félidőben Kisfaludy Anettet sikerült többször is megtalálni, míg a második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy Bordás Réka lehet a nyerőemberünk, aki egymás után kapta a labdákat és értékesítette a helyzeteit.

Ez egyébként figyelmeztető jel lehet a norvégoknak, hiszen a huszonkét kapott góljuk ellenére sebezhető a védekezésük, emellett a magyar válogatott azt is megmutatta, hogy a támadójátékuk is elbizonytalanítható, ez pedig az éremcsatákban, komolyabb ellenfelek ellen végzetes lehet számukra, akárcsak a 2016-os riói olimpia elődöntőjében.

Bár erre a mérkőzésre lehet mondani, hogy kikaptunk, de erre lehet építkezni, azonban az ilyen típusú kijelentésekkel óvatosan kell bánnunk. Nem szabad egy-egy mérkőzésből kiindulni, hanem itt is az egy-egy torna egészén nyújtott teljesítményt kell értékelni. Ha így teszünk, akkor röviden megfogalmazva jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a nyolcba jutás ellenére nem léptünk túl sokat előre. Nem sikerült ezúttal sem stabil teljesítményt nyújtani – bár a forma legalább javuló volt –, a norvégok ellen ismét leblokkoltunk a végén, a fiataljaink Vámos Petra és Márton Gréta kivételével pedig nem nagyon látni, hogy fejlődnének.

Természetesen ez is a feladatuk, nem a fiatalabbaknak kell vezérszerepet vállalniuk, de az előbb említett Vámoson és Mártonon kívül egy-egy felvillanáson túl senkitől sem láttunk jó teljesítményt a torna során. Ez pedig továbbra is fölvet olyan kérdéseket, hogy miért van az, hogy Henny Reistad vagy a holland fiatalok, akiket utánpótláskorukban a mieink simán megvertek, előrébb tartanak, mint az általunk sokáig toptehetségnek tartott Háfra Noémi vagy Klujber Katrin.

Egyelőre azonban térjünk vissza konkrétan az olimpiához: nagyon régen láthattunk olyan magyar női kéziválogatottat, amely tartós formajavulást tud produkálni gyenge kezdés után egy világversenyen, és ennyire akarja a győzelmet. Amit az olimpia második felében láttunk, arra valóban lehet építeni, bárki is lesz a szövetségi kapitány Tokió után...

(Borítókép: Magyarország- Norvégia kézilabda-mérkőzés. Fotó: Dean Mouhtaropoulos / Getty Images)