Az egyik csodát tett, a másik beállt taxisofőrnek

Klay Thompson nagy visszatérése nem az első az NBA 75 éves történetében. A legemlékezetesebb comeback Michael Jordané, de érdemes feleleveníteni még egyet a múltból, Dave Cowensét. Az sem volt akármilyen...

Amikor a béna is felkelt a kerekesszékből

1995. március 2-át írtuk, és a Chicago Bulls már a sokadik meccsét vesztette el komoly előnyről. Ezúttal a New York Knicks fordított a Madison Square Gardenben úgy, hogy a második félidő elején már 22 ponttal vezettek Scottie Pippenék. 

Megint nem sikerült felkapaszkodni az 50 százalékos mérlegig, immár a huszadik alkalommal az 1994–1995-ös szezonban, valamit ki kellett találnia Phil Jackson edzőnek.

A történelem a segítségére sietett. Nem volt szükség semmiféle edzői bravúrra.

Másnap, március 3-án Michael Jordannak elege lett a baseballból. Minden idők legnagyobb kosárlabdázója letette az ütőt. Alighogy hazaért, felhívta Phil Jacksont. Marad-e az edző a következő idényre is? Megtartják-e Scottie Pippent? 

Jordan a következő kedden, március 7-én jelent meg a Berto Centerben, a Bulls edzőközpontjában. Beöltözött, és együtt edzett a csapattal. Nem volt ebben semmi különös, korábban is megesett, hogy amikor Chicagóban járt Michael, beszállt egy-egy egymás közötti edzőmeccsre. 

Csakhogy most más volt a helyzet. és bár a többiek nem tudták, Jordan már eldöntötte: visszatér. Figyelte a begyakorolt figurákat, részt vett az edzés végi filmnézésben, sprinteket vágott ki vonaltól vonalig. 

„Ilyesmit senki sem csinál magától, szórakozásból. Ekkor vált egyértelművé számomra, hogy Michael visszatér”, gondolta magában Larry Kristowiak, a Bulls egyik peremembere. 

A chicagói és az országos televíziók megőrültek. Egymásnak adták a kilincset a stábok a Berto Centerben. Az egyik televízió bejelentette, hogy Jordan március 10-én lép pályára először a Cleveland ellen, és David Stern ligaigazgató is ott lesz a United Centerben. Egyik sem jött be, Jordan nem játszott, és Stern is otthon maradt New Yorkban. 

És nem játszott 12-én sem. Az NBC holtbiztosra jelentette, hogy Jordan március 13-án sajtóértekezletet tart, és bejelenti, hogy visszatér a parkettre. 

Nem jelentette be. Hiába volt ott több mint száz riporter a Berto Centerben, csak azt jelenthették, hogy Jordan, aki a Chevy Blazerst reklámozza, egy Range Roverrel érkezett az edzésre. 

Bill Clinton elnököt is magával ragadta az országos méretű őrület. Az Unió helyzetét taglaló beszédét így kezdte: „A mai napig 6,1 millió új  munkahelyet teremtett az amerikai gazdaság attól a naptól számítva, hogy én vagyok az elnök. Amennyiben Michael Jordan is felveszi a munkát a Chicago Bullsnál, akkor ez a szám hatmillió-százezer-egy.”

A United Center előtt rajongók ezrei gyűltek össze Jordan többszörös életnagyságú szobránál, amelyet az előző évben lepleztek le. Pénzérméket és egyéb emléktárgyakat helyeztek el a szobor lábánál, mintha az a Könnyező Madonna lenne...

Március 14-én, egy keddi napon, amikor a Bulls Washingtonban játszott a Bulletsszel, az egyik tévé azt jelentette, hogy a csapatgyűlésen közölték, Jordan pénteken, 17-én tér vissza. 

„Milyen csapatgyűlésen? Nem is tartottunk csapatgyűlést!”, csodálkozott Ron Harper.

Jordannek emberfeletti, csodatévő erőt tulajdonítottak, és még az is lehet, hogy nem alaptalanul. Annak az évnek a júliusában Jordan meglátogatta Mariann Sjotunt, a Fresnói Állami Egyetem kosárlabdázóját, aki egy súlyos közúti baleset következtében lebénult, és kerekesszékbe kényszerült. Jordan aláírt néhány könyvet és kosárlabdát Mariann-nak, majd az ereklyéket átadta a lánynak. Miután Jordan elment, az önkívületig felizgult lány felkelt a kerekesszékből, és újra járt...

Közben a színfalak mögött folyt az alkudozás. Jordan minden idők legnagyobb gázsiját akarta a következő szezonra, ami felülmúlta Patrick Ewing 19 millió dolláros fizetését is. Jordan húszmilliót akart. Csakhogy Jerry Reinsdorf, a Bulls tulajdonosa közölte David Falkkal, Jordan ügynökével, hogy erről szó sem lehet, amíg meg nem kötik az új kollektÍv szerződést 1995 nyarán. (Azt Jordan valahogy elfelejtette, hogy 1988-ban nyolc évre szóló, 25 millió dolláros szerződést írt alá, ami évente alig több, mint hárommillió dolláros fizetést biztosított számára 1996-ig...)

De addigra a kocka már el volt vetve. Jordan túl volt a Reinsdorffal folytatott megbeszélésen, amelyen az elnök biztosította Michaelt arról, hogy Pippen és Jackson marad a franchise-nál. Washingtonban győzött a csapat, és először a szezonban 50 százalék fölé került 32/31-es mérleggel. Az elnök és Jordan csütörtökön, 16-án még egyszer megbeszélték a részleteket.

És 18-án, szombaton Jordan ügynökén, David Falkon keresztül három bűvös szót közölt, ugyanazt a három szót, amit Arnold Schwarzenegger a Terminátorban:

Igen, visszatért. De nem úgy, ahogy szerette volna. Vasárnap, a Market Square Arenában hosszabbítás után 103–96-ra kikapott a Bulls. Jordan 19 pontot dobott, 7/28-as, 25 százalékos pocsék mezőnymutatóval. Jackson még egy poént is elsütött a másnapi edzésen:

Hé, Michael! Ez a százalék, a 25 abban a sportágban, ahonnan jössz, egész jól mutatna. Csak itt nálunk a kosárlabdában az 50 százalék fölötti számít jónak!

Máskor Jordan, a valaha volt leghiúbb játékos vérig sértődött volna. Ezúttal azonban együtt nevetett a többiekkel, mert tudta, hogy Jacksonnak igaza van.

De mindegy is, a nagy visszatérés megtörtént. A hátán 45-ös számmal játszó Jordan egyre jobban kosarazott, és a Knicksnek 55 pontot dobott (113–111-re győztek a Gardenben), azaz már régi önmagát idézte. És bár a playoffban az Anfernee Hardawayt és Shaquille O'Nealt felvonultató Orlando Magic kiütötte a Bullst, utána már három bajnoki cím következett zsinórban 1996 és 1998 között. 

Még a taxizás is belefért

1976. november 8-án Dave Cowens faképnél hagyta a Boston Celtics csapatát. Ez több okból is furcsa volt. Egyrészt alig kezdődött el a szezon, másrészt az aktuális bajnokcsapat centere mindössze 28 éves volt. Ennyi idős korban nem szoktak csak úgy ott hagyni egy évi 280 000 dollárt fizető állást. (Negyvenöt évvel ezelőtt ez óriási pénz volt, mai vásárlóerőn számolva másfémillió dollárt érne.) 

Plusz Cowens, a Celtics 206 centis centere, vörös haja után a Big Red élete formájában játszott. 1971-ben az Év újonca lett (holtversenyben), 1973-ban övé lett az alapszakasz MVP-címe, már két bajnoki aranygyűrű díszítette az ujját, szóval, úgy tűnt, övé volt a világ.

És 1976 november 8-án bedobta a törülközőt. 

Az akkor már 13-szoros bajnokcsapatnak Cowens nélkül nem ment. Címvédőként mindössze 19/18-as szerény mérleggel álltak 1977. január 13-án. Red Auerbach tulajdonosnak óriási szüksége lett volna legjobb játékosára. A szivarozó legenda mindent bevetett, hogy visszaédesgesse sztárcenterét, aki először visszament Kentuckyba az édesapja farmjára, és az ott termő fenyőfákat árulta. Aztán megpróbálkozott az ügetővel, ekkor azonban Auerbach egy picit megzsarolta. Szemére vetette, hogy a konkurenciánál dolgozik, pedig a szerződése ezt kizárja. 

„A konkurenciánál? Hogyhogy? Hiszen én egy lóversenypályájának vagyok az ügyvezetője, és közben beülök a sulkyba, ügetőversenyeken indulok. Ez miért konkurencia?” – érdeklődött Cowens.

„Azért, mert az ügető is sport, és nekünk konkurencia, mert téged elcsábított tőlünk.” – felelte Auerbach. 

Mindez meggyőzte Cowenst, és 1977. január 14-én már ott volt a Boston Garden szent parkettjén, és ő ugrott a feldobásnál a labdáért.

Aztán persze a meccs nem úgy sikerült, ahogy Cowens és Auerbach elképzelte. A Portland 107–92-re győzött, Cowens 21 percet játszott, mindössze nyolc pontot szerzett 3/9-es mezőnymutatóval, leszedett 6 lepattanót, leblokkolt két dobást, és ki is pontozódott. 

A Celtics 44/38-as mérleggel fejezte be az alapszakaszt, és a főcsoport elődöntőjében 4–3-ra alulmaradt a Philadelphia 76ersszel szemben. Cowensszel együtt is.

Az excentrikus centernek azonban volt még egy dobása. Egy napra elment taxisofőrnek, ugyancsak 1977-ben.

Eljött egy haverom Bostonba, és elhatároztam, hogy körbeviszem a városban – emlékezik Cowens. – Akkoriban napi 35 dollárért bérbe lehetett venni egy taxit, és csak annyi volt a megkötés, hogy a nap végén teli tankkal adjam vissza. A bevétel pedig az enyém volt. Végigdolgoztam a napot, izgalmas volt. A legszebb az volt az egészben, hogy fel sem ismertek...

Pedig elég kevés vörös hajú, 206 centis taxisofőr dolgozott Bostonban a hetvenes években. 

(Borítókép: Michael Jordan 1995-ben. Fotó: Nathaniel S. Butler / NBAE / Getty Images)