Itt a vége, Lanzafame szögre akasztja a stoplist

GettyImages-1204277231
2022.02.09. 18:35
Levélben jelentette be visszavonulását az NB I korábbi gólkirálya.

Befejezte játékos-pályafutását Davide Lanzafame, a Budapest Honvéd és a Ferencváros korábbi csatára. A támadó levele, amelyben a visszavonulását közli, Gianluca Di Marzio sportújságíró honlapján jelent meg.

Régen találkoztunk. Kiskorom óta az életem része voltál. Megadtad a lehetőséget, hogy férfivá érjek, hogy sok helyre elutazzak, hogy különböző emberekkel és kultúrákkal találkozzak. Megörvendeztettél, izgatottá tettél, ugyanakkor sokszor elestem, és sírtam miattad. Több voltál, mint sport.

Tisztelettel tartozom neked, ma még inkább, mint a múltban, mert 35 évesen úgy érzem, elbúcsúzhatok tőled. Ez egy olyan utazás volt, amit sohasem felejtek el. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést, de a boldogság, hogy a részesed lehettem, nagyobb.

Kötelességem, hogy köszönetet mondjak a szüleimnek, a testvéremnek, a feleségemnek, a lányaimnak, akik folyamatosan támogattak az úton, ami nem volt mindig egyszerű. Nagyszerűek voltatok hozzám. Végül, köszönöm, olasz labdarúgás, hogy ennyire szerethetlek. Mindig szerves része maradsz az életemnek

– fogalmazott levelében a Juventusnál nevelkedett 35 éves olasz labdarúgó.

Davide Lanzafame 2013 januárjában igazolt először Magyarországra, akkor fél évre érkezett kölcsönbe a Budapest Honvédhoz a Cataniától. A kispesti klub 2016-ban szerezte meg végleg a játékjogát.

2018-ban a Ferencvároshoz került, ahonnan később visszatért a piros-feketékhez, majd 2020-ban ismét távozott onnan, amikor a török Adana Demirspor játékosa lett. Törökországból az olasz másodosztályú Vicenzához szerződött, ahol néhány hete bontottak vele szerződést.

A Budapest Honvéddal (2016–2017) és a Ferencvárossal (2018–2019) is bajnoki címet nyert, az NB I-ben kétszer lett gólkirály (2017–2018, 2018–2019).

A kispestiekkel a bajnokság mellett a Magyar Kupát is megnyerte a 2019–2020-as idényben.

(Borítókép: Davide Lanzafame a Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd Magyar OTP Bank Liga mérkőzésen a Groupama Arénában 2020. február 5-én. Fotó: Szirtes László / Getty Images)