Nem sok a Világjátékokon kifizetett sok százmilliós jutalom, csak figyeljünk az arányokra

Július 14-én írást jelentettünk meg az Indexen, amelyben méltattuk a magyar küldöttség nagyszerű szereplését – addig 11 arany-, 7-7 ezüst- és bronzérem, az egyéb helyezéseket nem is számítva – az Alabama állambeli Birminghamben rendezett 11. Világjátékokon. Még javában tartott a „nem olimpiai sportágak olimpiája”, amikor már 687,5 millió forintnál járt a majdan kiutalandó jutalmak összege úgy, hogy még hátra volt néhány nap a versenyekből. 

Papp Gábor, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke azzal kereste meg lapunkat, hogy szeretne reagálni korábbi írásunkra. Örömmel vállalkoztunk az interjúra.

Csak Birminghamben kereshettek némi aprót...

Üdítő volt a szidalomáradatban az ön kulturált telefonhívása, ami – remélem – nem csupán annak szólt, hogy régi ismerősök vagyunk.

Kezdjük azzal, hogy nagyon örülök azoknak a sikereknek, amelyeket a magyar uszonyosúszó-válogatott a Világjátékokon a magyar küldöttség tagjaként elért. A csapat 4 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet szerzett, ezzel a küldöttség legeredményesebb sportága lettünk, és akkor még nem is szóltam arról, hogy büszkeségünk, Senánszky Petra „kirándult” a vízi- és életmentők közé, és ott is hozott egy arany- és ez ezüstérmet. Kétségtelen, hogy roppant látványos a fejlődés, mert – ahogy azt az ominózus cikkben is említette – az addigi tíz Világjátékokon összesen tíz magyar aranyérem született. 

Több, mint látványos: ugrásszerű.

Rendben, ugrásszerű. Mi, uszonyosúszók is több érmet szereztünk mint legutóbb, Wroclawban, ahol hat medália, benne három arany volt a produktumunk, míg most tizenegy érmet tettünk be a kosárba. Sokat teszünk a sportágunk fejlődéséért, miközben az anyagi lehetőségeink nem növekednek. Évek óta nagyjából stagnál a büdzsénk, évi százmillió forint alatt van, jócskán elmarad az olimpiai sportágak és a taóval támogatott látványsportágak költségvetésétől, de hát ez van, ezzel kell együtt élnünk. Ebben az összegben benne van a sportágfejlesztés, a működési költségek és a versenyekre utazás kiadásai, az országos bajnokságok rendezése. Próbálunk vállalkozni is, erre a nemzetközi versenyek rendezése az egyetlen lehetőség.

Hogyan utaznak a sportág világversenyeire? Úgy tudom, az uszonyosúszók nem jöttek haza Birminghamből – nem tévesztendő össze az angliai Birminghammel –, hanem a kolumbiai Caliba utaztak, a világbajnokságra. Ezt a túrát is teljesen az állam fizeti?

Részben, hiszen az éves büdzséből tudunk csak erre fordítani, de Cali nagyon sokba került. Van egy kritériumrendszerünk, amelynek szellemében az előző évi Eb-n vagy vb-n aranyérmet szerző versenyzőnek százszázalékos támogatást adunk a kiutazásra. A dobogósok, tehát az ezüst- és bronzérmesek 50 százalékos támogatást kapnak, a helyezettek 25 százalékost, a többiek pedig maguk fizetik az útiköltséget, illetve a klubjuk vagy a szponzoruk, ha tudnak ilyet szerezni. De csak addig tudunk nyújtózkodni, ameddig a szövetségünk büdzséje engedi. 

Mindig ilyen egzotikus helyeken rendezik a világbajnokságot?

Tavaly Tomszk volt a házigazda... De most, a Caliba történő kiutazáshoz mindenki hozzájárult.

A versenyző vagy a klubja?

A klubokon keresztül rendezzük az anyagiakat, én azt nem firtatom, hogy a klubok miként jutnak még pénzhez.

Ráhajtanak a szponzorpénzekre

Van szponzoráció a sportágban?

Szinte semmi. Töredelmesen bevallom, eddig nem voltunk felkészülve arra, hogy a reménybeli szponzort jól kiszolgáljuk, magyarán megérje neki támogatni a sportágunkat. Jómagam két éve vagyok a szövetség elnöke, a koronavírus-járvány kellős közepén választottak meg, ezen a téren is változtatni próbálok. Meg akarom honosítani a marketingszemléletet, ha kell, tudományos módszerekkel. Új honlapunk, új arculatunk lett, intenzívebb lett a kommunikációnk, meg kell tanulnunk, hogyan kell kiszolgálni a szponzort. Nem akarom elkiabálni, de eredményesnek látszó tárgyalásaink vannak folyamatban, jövőre talán már egy szabad szemmel is látható összeg folyhat be a szponzoroktól. De ez akkor is csak a büdzsénk két-három százalékát fogja adni.

Egyéni szponzorok nincsenek?

Lokális szinten vannak, de ez sem jelentős. Versenyzőink jelentős része tanuló, érettségi után sajnos sokan abbahagyják, hiszen valamiből meg kell élni. Nálunk nincs sportállás, Gerevich-ösztöndíj, az edzőink sem kapnak központi fizetést. A szövetségünk kap bizonyos extra támogatásokat a sportállamtitkárságtól, de ezek egyszámjegyű milliós összegek. A mi sportágunk az úgynevezett felzárkóztatandó kategóriába tartozik, ez egy jóval alacsonyabb „kaszt”, mint a kiemelt sportágaké. Egyébként idén rendezünk egy Európa-bajnokságot, gyékényesen, a tájékozódási búvárúszókét, és ebből bevételre is számítunk.

Szóval, az uszonyosúszás komoly sportág, nem úgy, mint...

Kérem, a többi, világjátékokon részt vett sportágról ne beszéljünk, én csak a magunkéért vállalok felelősséget! Igen, mi nagyon is komoly sportág vagyunk, objektív teljesítménnyel, hogy mást ne mondjak, a hagyományos úszásban 100 méter gyorson 46,91 másodperc a világcsúcs, nálunk 34 másodperc.

Az már motorcsónak-szint.

Az bizony. 

Senánszky Petra uszonyos úszóként már sokszoros világbajnok, világcsúcstartó volt, amikor kipróbálta magát a „sima” úszók között.

Olyan sikerrel, hogy sokszoros magyar bajnok 50 gyorson, és vb-döntős a 4x100 méteres gyorsváltóban!

De például Holoda Péter fordított utat járt be.

Igen, de ő is már 2018-ban belekóstolt az uszonyos úszásba, nem most kezdte.

Beszéljünk egy kicsit a finanszírozásról.

Tudni kell, hogy a mi sportágunkban nincsenek állami pénzjutalmak, sem a vb-ken, sem az Eb-ken. A világjátékok az egyetlen verseny, ahol kereshetnek egy kis pénzt. És ha azt nézzük, hogy négyévente vannak Világjátékok – sőt, most a Covid miatt öt év telt el 2017, Wroclaw óta –, akkor öt évre elosztva az a 17,5 millió egy aranyéremért nem is olyan sok. Amúgy 2013-ban, az akkori játékok után jött ki a rendelet, a mostani volt a második világjátékok, amikor volt jutalmazás. Addig mindenki szerelemből vett részt a „nem olimpiai sportágak olimpiáján”, többnyire a kiutazást a fent említett módon oldották meg.

Fókuszban a mérték és az arányok

Több, magas rangú sportvezetővel beszéltünk, valamennyien azt mondták, a jutalmazás önmagában nem probléma, csak el kell találni a megfelelő arányokat. Ezzel egyetért?

Egyetértek, bármit is jelentsen ez. De gyorsan hozzá is tenném, hogy akkor ne csak a világjátékokon részt vett sportágaknál találjuk el a helyes arányokat, hanem a kiemelt, olimpiai sportágaknál is.  Hiszen vannak olyan „tradicionális” sportágak, amelyekbe milliárdok ömlöttek az évek során, és alig-alig produkálnak eredményt. 

Ha jobban megvizsgáljuk a Világjátékokat, most keletkezett a hagyományos olimpia mellett még egy „olimpia”, jelentős pénzjutalmakkal, miközben az államkassza kong az ürességtől. Ehhez mit szól? 

Csak ismételni tudom magam: fontos, hogy ezek a sportágak is platformot, publicitást kapjanak. A Világjátékok mint multisportesemény, ilyen. Gondolja el, a nagyvilágban milliók búvárkodnak: uszonyt csatolnak a lábukra, snorkelt vesznek a szájukba, és lemerülnek. Valamivel többen búvárkodnak, mint ahányan öttusáznak, vívnak, vízilabdáznak, már elnézést... Ez a dolog tömegsport része. A másik meg az, hogy akik a Világjátékokon aranyérmet szereznek, azok elviszik a nagyvilágba a magyarság, a magyar sport jó hírét. Ezt miért ne honoráljuk? A rendelet a jutalmakról 2013-ban született... A Világjátékokra évek óta készülnek a versenyzők, a sportvezetők, a szuper eredmények megszülettek, utólag nem szabad leértékelni.

Most jut eszembe: hogyhogy ön nem volt kint Birminghamben – ellentétben néhány más sportági elnökkel –, és hogyhogy nem utazik Caliba sem?!

Úgy, hogy így eggyel több versenyzőnk tudott részt venni ezen a két versenyen. Csak hogy lássa az arányokat: Caliba tizenhat uszonyos úszónk utazik három edző kíséretében. Nálunk nincsenek potyautasok. 

(Borítókép: Szabó Réka / Index)