ZTE: a Milan után a Honvéd is kipipálva

D  YT20220729005
2022.07.29. 21:57 Módosítva: 2022.07.29. 23:45
A Budapest Honvéd–ZTE összecsapással elkezdődött a 2022–2023-as labdarúgó NB I. A zalaiak hat napja felkészülési mérkőzésen megverték 3–2-re az AC Milant, ez felértékelte a kispesti találkozót. Az első ötbe, de szerintünk inkább a dobogóra pályázó kék-fehérek begyűjtötték a három pontot, a Honvéd viszont hosszú és keserves szezon elé néz.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hat nappal ezelőtti, Milan elleni 3–2-es győzelem ráirányította a figyelmet a Zalaegerszegi TE futballcsapatára, egyszersmind alaposan felértékelte a labdarúgó NB I nyitányát, a péntek esti Budapest Honvéd–ZTE összecsapást. A zalaiak nem aprózták el, a vezetőség célkitűzése deklaráltan az első öt közé kerülés, sőt... De hogy a sőt konkrétan mit is jelent, azt Dragóner Attila, az új sportigazgató nem árulta el. Azért vannak sejtéseink.

No de a ZTE nem a Marsról pottyant ide a magyar futballba 2022. július 23-án, amikor 27 perc alatt 3–0-s vezetést szerzett a hétszeres BEK/BL-győztes ellen, majd előnyéből egy gólt a lefújásig meg is őrzött. (Talán nem árt tudni, hogy mindmáig a Zalaegerszeg az egyetlen magyar futballklub, amely le tudta győzni a lombardiai szupercsapatot, a Real Madrid után második legeredményesebb egyletet – a világon!)

Most, hogy megvertük a Milant, mindenki a ZTE-ről beszél, de a mi történetünk nem most kezdődött – mondta Végh Gábor elnök-tulajdonos az Indexnek. – 2014-ben kerültem a klub élére, amikor az NB II alsóházában kullogtunk, az előző évben majdnem kiesett a csapat a másodosztályból, 300 milliós adósságot görgetett maga előtt az egyesületet működtető gazdasági társaság. Reménytelennek tűnt a helyzet, de talpra álltunk szívós munkával, visszajutottunk az élvonalba – korábban sohasem volt még NB II-es bajnok a Zete –, és ott megvetettük a lábunkat, legutóbb a nyolcadik helyen végeztünk. Most pedig minőségi ugrásra készülünk.

Az elnök már évekkel ezelőtt kinézte magának Dragóner Attilát, az új sportigazgatót, és kivárta, amíg el tudja hozni Soroksárról, a Fradi fiókcsapatától a korábbi 28-szoros válogatott labdarúgót. Aztán robbant a bomba, amikor kiderült, hogy Waltner Róbert helyett Ricardo Moniz lesz a csapat új vezetőedzője.

Nem titok, Dragóner ajánlotta Monizt, akivel annak idején együtt dolgozott a Ferencvárosban, és nagyon jó véleménnyel volt róla. Én pedig adok Attila szavára. Nálunk hosszú távú, tervszerű építkezés folyik, itt van például a 20 éves nigériai Meshack Ubochioma, aki szintén nem a semmiből rúgta azt a parádés gólt belsővel, 20 méterről a Milannak, hanem most már két éve nevelgetjük a szlovéniai Lendván, a testvércsapatunknál. Ő most került be az NB I-es keretbe, és lám, milyen nagyszerű futballista! Az NB I legalacsonyabb átlagéletkori gárdájával várjuk a rajtot!

Mindenesetre üdítő volt a mai magyar NB I mezőnyében, hogy a vendégek kezdő tizenegyében nem kevesebb mint kilenc magyar labdarúgó volt, csak a montenegrói Bojan Szankovics és a nigériai Mechack Ubochioma lógott ki a sorból, míg a Honvédban öten voltak honfitársaink, sőt, a 37 éves veterán csapatkapitány Ivan Lovric ugyancsak rendelkezik magyar állampolgársággal. Tizenöt magyar állampolgár a két csapatban összesen – akár a régi szép időkben. 

A Honvéd ezen a napon ünnepelte 113. születésnapját, piros, fekete és fehér lufikat bocsátottak fel a pálya közepén, a csapat pedig jó játékkal próbálkozott az ünnepen.

Mindkét csapat új edzővel és szakmai vezetőséggel vágott neki az idénynek, a holland Monizról már tettünk említést – szinte hihetetlen, hogy már tíz év eltelt az óta, hogy a Ferencváros leszerződtette, majd 16 hónap elteltével kirúgta, noha elképesztően népszerű volt a szurkolók körében –, a Kispestet a skót Tam Courts irányítja. Személyében 12 év után van újra skót szakember az NB I-ben, akkor, a 2009–2010-es idényben Willie McStay az Újpestet dirigálta.  

A vendégek beszorították a házigazdát, mintha csak igazolni akarták volna, nem volt véletlen a Milan legyőzése. A harmadik percben Tajti erős, ravasz szabadrúgását öklözte ki Szappanos a léc alól. 

Egész jó , izgalmas volt a küzdelem, a Honvéd a kontrákra épített. Persze azért a fullasztó hőség nem igazán használt az iramnak. A 19. percben Németh Dániel került óriási helyzetbe, lapos lövését Szappanos szögletre tenyerelte. A meleg egyre jobban rányomta a bélyegét a meccsre. Ilyen időben tényleg nem lehet könnyű futballozni.

Már akinek. Mert jött a szünet, majd az újrakezdés, és Meshack a 47. percben egy lepattanót nyolc méterről a léc alá bombázott, 0–1. Az AC Milan ellen is ő nyitotta meg a gólok sorát.

Az 55. percben egyenlíthetett volna a Honvéd, Tamás Krisztián 14 méterről rátekerte, de középre ment a labda, és Demjén kiöklözte. Aztán a 60. percben Jónsson hatalmas gólt bombázott 18-ról a jobb pipába, de a játékvezető érvénytelenítette. Jött a VAR, először lesre gyanakszunk, majd kiderül, hogy kezezés volt. A hazai B közép szóba hozza az MLSZ-t, nem éppen hízelgő kontextusban. 

A 66. percben Manzinga úgy ment el a bal szélen, ahogy úri kedve tartotta, visszagurított Mim Gergelynek, de ő nem helyezte eléggé a labdát hat méterről, és Szappanos védett. Kisvártatva óriási lökdösődés támadt a felezővonalnál, a Honvédból Bocskay, a ZTE-ből Kálnoki-Kis kapott sárgát. 

A hajrában a Honvéd kapkodott a veszett fejsze nyele után, de sikertelenül, így 1–0-s ZTE-sikerrel kezdődött az NB I pontvadászata. Pedig a bíró hét percet hosszabbított... Az utolsó pillanatban még Meshack elönzőzte a meccs legnagyobb helyzetét, miközben a hazai közönség finoman szólva a nemtetszését fejezte ki. A ZTE legutóbb 13 éve nyert Kispesten!

Labdarúgó NB I, 1. forduló
Budapest Honvéd–ZTE 0–1
Kispest, 4084 néző, v.: Bogár
Gól: Meshack (47.)

(Borítókép: A kispesti Richlord Ennin (b) és a zalaegerszegi Meshack Ubochioma (j) a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójában játszott Budapest Honvéd–ZTE FC nyitómérkőzésen a Bozsik Arénában 2022. július 29-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)