Gyors döntést hozott a magyar kormány

A szövetség elnöke segítséget kért, hogy az ukrajnai biztonsági körülményekre tekintettel április 11-én Kisvárdán rendezhessék meg az Ukrajna–Észak-Macedónia női kézilabda világbajnoki selejtező mérkőzés visszavágóját (a párharc első mérkőzésére Szkopjéban kerül sor április nyolcadikán).
Gyorsan egyeztettünk Kocsis Mátéval, a hazai szövetség vezetőjével, Seszták Miklós képviselőtársunk pedig intézett mindent Kisvárdán, így természetesen azonnal igent mondtunk a kérésre
– írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter: Nem vétózunk!
A tárcavezető elárulta, miért tartotta fontosnak, hogy elutazzon Belaruszba.
Miután a nemzetközi szövetség és az észak-macedón szövetség is beleegyezett a világbajnoki selejtező Kisvárdán történő megrendezésébe, véglegessé vált, hogy a mérkőzés helyszíne a női NB I-ben jelenleg 11. helyen álló Kisvárda Master Good SE csarnoka lesz.
„Döntés született arról is, hogy a mérkőzés szervezésével, a csapatok elszállásolásával és ellátásával járó költségeket pedig a magyar kormány vállalja” – tájékoztatott a tárcavezető.
(Borítókép: Szijjártó Péter 2023. január 31-én. Fotó: Cem Ozdel / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros
A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.
február 28., 06:18
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Daganat miatt kellett megműteni a négyszeres sakkvilágbajnok Polgár Zsuzsát
Közösségi oldalán számolt be állapotáról a sakklegenda.
4 órája
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében
A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.
február 27., 20:41
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista
2022 óta küzdött a betegséggel.
február 27., 19:45
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce
- Sport
Meghalt Lukács Lóránt
A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.
február 27., 10:27
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
3 órája
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22