Magyarországnak igenis kell egy csapat

Egy házaspár erőn felüli teljesítménye

Minden idők legerősebb mezőnye érkezett az idei Tour de Hongrie-ra, itt volt többek között az az Egan Bernal is, aki 2019-ben megnyerte a Tour de France-t. A sztárcsapatok közül a magyar szurkolóknak a Valter Attilát is foglalkoztató Jumbo–Visma hiányzott, de klasszisokból így sem volt hiány, az összetettet az UAE svácji versenyzője, Marc Hirschi nyerte meg.

Az Epronex – egyetlen kontinentális magyar csapatként – hosszú hónapok óta készült az általuk az év fő versenyének titulált viadalra, amikor Kiss Gergely csapatvezetőt néhány hónappal ezelőtt meglátogattuk budafoki bázisukon, már akkor a lehetséges forgatókönyvről, a várható keretről és a tervekről beszélt. Izgatott és lelkes volt.

Kiss Gergely mellett a csapat lelke Köllő Zsuzsanna. Egy házaspár, amelynek mindkét tagja él-hal a kerékpársportért. Nem csoda, hiszen Gergő korábban profi versenyző volt, Zsuzsi pedig az ő hatására kezdett el komolyabban foglalkozni a bringázással. 

Tudniillik, Gergő a sport mellett tanulni is szeretett volna, felsőfokú tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte képgrafika szakon, akárcsak Zsuzsi, itt találkoztak és 2008 óta egy párt alkotnak.

Hét évvel ezelőtt, 2016-ban Zsuzsi és Gergő összefogott Tóthfalussy Györggyel, az Epronex Zrt. ügyvezetőjével: ekkor született meg az Epronex Cycling Team.

Élet a profik között

Elmondásuk szerint annyira összhangban voltak a felek, hogy már az első találkozás alkalmával egymás kezébe csaptak. Györgynek megvolt a hajlandósága, a kapcsolati tőkéje és a fantáziája a csapatban, a sportszakmai hátteret pedig Zsuzsi és Gergő biztosította. Szépen lassan fejlődött az együttes, egyre több versenyen vettek részt, meglépték a kellő lépcsőfokokat. Nagyon fontos mérföldkő volt a csapatnak a magyar bajnoki cím megszerzése 2019-ben, és gyorsan tegyük is hozzá, hogy ekkor még a csapat nem tudott fizetést biztosítani a versenyzőinek.

Ma már ott tartunk, hogy az Epronex egy profi együttes, ettől az évtől kezdve kontinentális besorolással rendelkezik, a kerékpárosok fizetést is kapnak, a fiatalok pedig ösztöndíjban részesülnek.

Profinak profi, de csupán magyar szinten. A nemzetközi elit még nagyon-nagyon messze van. A csapatnak a kis költségvetésből nem futja arra, hogy minden egyes pozícióba szakképzett stábtagot vegyen fel az év teljes tartamára, ezért az Epronexnél univerzális stábtagok dolgoznak, akiknek polgári foglalkozásuk van, így versenyről versenyre vetésforgóban cserélődnek a szezon során.

A profizmus ellenére az út még mindig rögös, a kerékpárosok ereje, társadalmi támogatottsága, a háttérszemélyzet elhivatottsága tartotta éleben a csapatot az utóbbi években, amely közel állt a megszűnéshez két évvel ezelőtt. De nem adták fel, mert ahogy ők fogalmaznak: Magyarországnak igenis kell egy csapat.

Jelenleg is folyamatos szponzorkeresés zajlik, de ami ennél is fontosabb, hogy mindenki, aki a csapathoz tartozik, elkötelezett és a magáénak érzi az Epronexet, szenvedéllyel edz, és érződik egy olyan megfoghatatlan összetartó erő ebben a brigádban, ami nagyon kevés csapatnál van jelen.

Álomból valóság: részvétel a Tour de Hongrie-n

Így érkeztünk meg tehát a 2023-as Tour de Hongrie-ra, amely a csapat idei fő versenye. De még mielőtt a csapat múlt kedden elutazott volna a keszthelyi hotelbe, május 6-án, szombaton pályabejárást tartott, 140 kilométert tekertek a srácok és megmutatták az egyetlen külföldi csapattársuknak, Byron Muntonnak a dobogókői királyszakaszt. Mindenki mosolygott, felszabadult volt, alig várták már a szentgotthárdi nagy rajtot.

Apropó, Tour de Hongrie. A magyar körverseny idén szintet lépett, ProSeries sorozattá avanzsált, világszerte 190 országban közvetítették.

Az utolsó közös edzésen Gergő a csapattal tekert, a kísérő autóban Zsuzsi rádiózott a fiúkkal, a sofőr pedig a korábban szintén versenyző Ivanics Gergely volt, aki egyben a csapat egyik szakvezetője és masszőre.

A hangulat idilli és családias volt, később csatlakozott Bogár Gábor, a csapat legfontosabb szakvezetője és szerelője évek óta, aki pilisi házába meghívta a srácokat egy frissítőre. Az utolsó simítások elvégzése után a brigád múlt kedden kora délután érkezett meg Keszthelyre a Balaton-partra a hat főszereplővel: a csapatkapitány Rózsa Balázzsal, Karl Ádámmal, Szarka Gergellyel, Valent Márkkal, Árvai Kristóffal és a dél-afrikai Byron Muntonnal.

Rózsa és Szarka egyaránt nyertek már magyar országúti bajnokságot, mindketten úgynevezett all-rounderek a csapatban, a fiatal Valent és Árvai, illetve Munton az emelkedők specialistái, Karl pedig a sprinter.

Egy gyors ebédet követően mindenki elfoglalta a szobáját, majd egy másfél órás átmozgató edzésre mentek a versenyzők. Sok ideje ilyenkor már nincs pihenni a sportolónak, nem sokkal később már a Festetics-kastély festői környezetében a csapatbemutatón kellett színpadra állniuk a fiúnak. A sátorban egy-egy kézfogás és puszi a régi ismerősökkel, más csapatban tekerő magyar versenyzőkkel, a kordonok mellett integetés és néhány fotó a szurkolókkal – ilyenkor nagyjából ez a program.

A legnagyobb tapsot talán Árvai Kristóf kapta az Epronexből, a büszke családtagok még a szállodához is visszatértek, hogy megölelgessék a 19 éves fiút. Édesapja egy férfias öleléssel, édesanyja vigyázó tekintettel hagyta magára a fiatal versenyzőt.

Az esti vacsora után kilenc órakor technikai értekezletet tartott a csapat, elhangzott, hogy kinek mi a feladata, illetve lelkesítő beszédet mondott Tóthfalussy György és Kiss Gergely is. Byron jelenlétében szinte mindig angolul beszélnek egymással a társak, hogy mindenki értse, ki mit mondott.

A nap azonban még ilyenkor sem ér véget egy csapatnál, az első szakaszon használatos kulacsokat még előtte lévő este keverik be a stábtagok, gondosan figyelve a részletekre és a versenyzői igényekre.

Fehér trikó, bukás, kórház

Szerdán eljött a nagy nap, a reggelinél mindenki sürgött-forgott a szálloda éttermében, ahol a sprintersztár Caleb Ewan asztala az egyik végétől a másikig meg volt pakolva különféle müzlikkel, szeletekkel és minden olyan étellel, amit az ausztrál ilyenkor fogyasztani szokott. A magyar fiúk a szokásosat ették, mindenki mást, tojásrántottát, zabkását, gyümölcsöt, tudatosan figyelve a mennyiségre. A stábtagok rizst főztek, hogy mindenkinek meglegyen a szakasz utáni energia-visszatöltéshez a megfelelő mennyiségű étel.

Az autók tiszták, a kerékpárok lemosva, kulacsok bekeverve, kilenc órakor indult el a csapat Keszthelyről Szentgotthárdra, előtte arról faggattuk Rózsa Balázst, hogy mi a taktika az első szakaszon. Mi más lehetett volna, mint bekerülni a nap szökésébe, illetve a pódiumon felvenni valamelyik megkülönböztető trikót.

A startvonaltól körülbelül háromszáz méterre parkoltak le a csapatok két órával a rajt előtt, és mindenki elvégezte a finomhangolást, Zsuzsi pedig szokás szerint felragasztotta a minden szakaszon más-más vicces matricát a kerékpárok vázára, hogy útközben egy-egy nehéz pillanatban erőt adjon a fiúknak a humoros kép. Rajtszámok feltűzve, a kerekek az optimális nyomásra felfújva, Szarka Gergely még adott egy puszit a barátnőjének, és máris kezdődhetett a 44. Tour de Hongrie.

A terv sikerült, Rózsa Balázs csapatkapitány ott volt az ötfős elmenésben és a sprinthajrákon is villantott, így megszerezte a hőn áhított fehér trikót, amely a legelőkelőbb helyen álló magyar versenyzőt illeti meg a Tour de Hongrie-n.

És hogy milyen egy bringás élete egy ekkora siker után?

Felrobbant a mobiltelefonom

– mondta Balázs, aki rengeteg gratuláló üzenetet kapott a szerdai teljesítménye után.

Üröm volt az örömben, hogy nem sokkal az etap vége előtt Valent Márk és Árvai Kristóf is bukott, utóbbit mentőautóval elvitték Zalaegerszegre, ahol alaposan kivizsgálták, megröngenezték, ultrahang- és CT-vizsgálaton is átesett, és kiderült, nincs súlyosabb sérülése. Márk is megúszta néhány horzsolással, katona dolog, a többi néhány seb mellé most érkezett néhány az új kollekcióból.

Kristóf az éjszakát már a hotelben töltötte, az aggódó csapattársak alig várták, hogy visszatérjen a szállodába. Nem igazán volt jól, fájt a feje, azokban a pillanatokban még bizonytalan volt a másnapi rajthoz állása. Reggel aztán Kiss Gergely azzal kezdte a napot, hogy meglátogatta a két sérült szobatársat, és eldöntötték, Kristóf folytatja a versenyt.

De még hogy! A második szakaszon Kristóf megpróbált felugrani egy szökésre, ez nem sikerült neki, a fehér trikó azonban maradt Rózsa Balázsnál. Az első két napon sprintbefutóval végződött a szakasz, ahol Karl Ádám remekül hajrázott a végén, azonban még a 78 km/h-s sebesség sem volt elegendő ahhoz, hogy beleszóljon a legnagyobb sztárok csatájába.

Márk csütörtökön is bukott, de szerencsére nem lett komolyabb baja. Ilyenkor a kerékpárosok azonnal kommunikálnak a csapatrádión, a stáb egyik tagja pedig azonnal intézkedik, így volt ez most is: Kiss Gergely felkapott egy kereket a kísérő autóból és egyből rohanni kezdett, ám Márk addigra már felült a biciklire és továbbhajtott.

Miután a csapat visszatért a szállodába, Ivanics Gergely átmasszírozta a fiúkat, Szarka Gergely pedig egy rövid bejegyzéssel lepte meg a Sonkaszeletelő blog követőit. Az esti megbeszélésen elhangzottak alapján a pénteki Kaposvár–Pécs-szakasz a maga 2511 méter szintjével Byron Muntonnak, Árvai Kristófnak és Valent Márknak kedvezhet.

A tekinteteken a nyugalom, a koncentráció tükröződött vissza, ez volt az utolsó éjszaka a keszthelyi hotelben, a verseny harmadik és talán legnehezebb szakasza előtt.

A legfájdalmasabb dolog: feladni a versenyt

A szökésbe ezúttal epronexes kerékpáros nem került be, de az elmenés nem is bírta a szakasz végéig, Byron viszont remekül szerepelt, 1 perc 11 másodperc hátránnyal a 32. helyen jött meg, ezzel tulajdonképpen teljesítette a csapatvezetők elvárását. Hatalmasat küzdött Valent Márk is, aki a legjobb magyarok listáján feljött a harmadik helyre, miután megmászta a pécsi emelkedőket. A szakasz végére teljesen elkészült az erejével a 18 éves fiú. A fehér trikót Dina Márton vette át Rózsa Balázstól a hegyi befutón elért 10. helyezésének köszönhetően.

Kristóf sajnos kénytelen volt feladni a versenyt, elmondása szerint a hegyen teljesen elfogyott, egész egyszerűen elhagyta az ereje. Ehhez tegyük hozzá, hogy nagyon sokat kivett belőle a keddi bukás és a tény, hogy a 170 km-es szakaszt követően öt órán keresztül nem ehetett semmit a vizsgálatok miatt, így teljesen kimerült. 

Nehéz ilyenkor a sportoló élete, pláne egy fiatal kerékpárosé. Aki sportol, tudja, feladni a legrosszabb érzés. Amikor a csapattársak már a buszoknál és az autóknál öltöztek, Kristóf csak akkor gurult le Zsuzsi és Gergő kíséretében. A családtagok is várták, a fiatal srác pedig érthetően nagyon csalódott volt, csak kereste a szavakat. A társak természetesen biztatták, szóltak hozzá néhány jó szót, nem hagyták, hogy sokáig szomorkodjon.

Kristóf egyelőre maradt a csapattal, amely Pécsről már a velencei hotelbe utazott el pénteken este, hogy itt készüljön fel a szombati királyszakaszra, illetve a vasárnapi budapesti körözésre.

Amikor este megérkeztünk Velencére, a kerékpárosok azonnal elfoglalták a szobájukat, a csapat már az érkezésük előtt felhordta a csomagokat a hotelszobákba, így csak a regenerálódásra kellett koncentrálniuk. Mindeközben a parkolóban a stábtagok serényen mosták a bicikliket és a két autót, illetve a két kisbuszt. A kerékpáros világban nagy jelentősége van a tisztaságnak, a nagyobb csapatok még abból is versenyt űznek, hogy kinek sikerül hamarabb elkészülnie.

Az INEOS Grenadiers addig beállt a bejárat mellé a konyhává átalakított teherautójával, ahol a csapat séfje már elő is készítette a fogásokat. Az UAE Team Emirates olasz szerelői itáliai muzsikát hallgattak, és amikor a Quick Step egyik alkalmazottjával szóba elegyedtem, megjegyezte:

Nektek Puskás Ferencetek van, nekünk pedig Eddy Merckx, de úgy veszem észre, itt nagyon szeretik az emberek a kerékpársportot.

No, ezt a szeretetet bizony az epronexes bringások is érezhették, hiszen Lengyelországból is érkeztek szurkolóik. Nem csalás, nem ámítás: Zsuzsi elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor Lengyelországban járt a csapat, akkor ismerkedtek meg a házaspárral, Magdával és Jarekkel és két gyermekükkel, Ninával és Igorral. Magda arról mesélt nekünk, hogy sokan bolondnak tartják őket, hiszen náluk nem igazán népszerű ez a sportág, de ők járják a világot és gyűjtik az ereklyéket. Képeket mutattak, aláírásokról, bringás sapkákról, és arról az 1700 kulacsról, amit eddig gyűjtöttek. Zsuzsiék teljesen közvetlenül viselkednek a szurkolókkal, így amikor néhány éve megajándékozták őket néhány epronexes ereklyével, a szívükbe zárták a csapatot. A család azóta ajándékot hoz nekik, így történt ez péntek reggel is, Martonvásáron.

Budapesten elmaradt a tűzijáték

A királyszakasz előtt egyébként egészen nyugodt volt a hangulat, Byron a megfázásáról panaszkodott egy keveset, Szarka Gergely görgőn melegített az etapra, a buszban pedig Karl Ádámmal azzal viccelődtünk, hogy a vasárnapi sprinten robbanjon-e a malacpersely és fogadjunk-e rá.

A szakaszon ezúttal is Byron Munton volt a legjobb epronexes, a 39. helyen jött meg 1 perc 29 másodperc hátránnyal. Az etap közben Árvai Kristóf sem unatkozott, a frissítésben segített a csapatnak és osztogatta a kulacsokat a társaknak.

Következett az utolsó este így, együtt. Megérkezett a csapat szlovén edzője, Miran Kavas is, aki korábban sok-sok évig egyengette a fiatal, ma már szupersztár Primoz Roglic útját is. Kristóf közben elbúcsúzott a társaktól, nehéz és érzelmes pillanatok voltak ezek, de a barátnője már a parkolóban várta, hogy jobb kedvre derítse.

Az „utolsó vacsora” kellemesen telt, a fiúk átbeszélték a vasárnapi taktikát, de akkor még semmit nem sejtettek arról, hogy neutralizálják a budapesti szakaszt. Mivel így történt, és a rossz időjárási körülmények miatt nem volt versenyzés, 15 kör helyett nyolcat tettek meg a csapatok, amolyan fővárosi „sétabringázás” gyanánt. A nagyobb csapatok lobbiztak a döntésért, a kisebbeknek, így az Epronexnek beleszólása sem volt a dolgok alakulásába.

Karl Ádám bosszús volt, hiszen napok óta erre a szakaszra készült, nagyot szeretett volna alakítani, és erre minden esélye meg is lehetett volna, mert fizikailag és fejben is nagyon koncentráltnak tűnt.

Stephen Roche, a sportág legendája az epronexes kisbusznál vigasztalta a fiúkat, akik egytől egyig nagyon csalódottak voltak. Rózsa Balázs és Karl Ádám megbeszélték, hogy valamit azért mutatnak a kilátogató szurkolóknak és a nézőknek, és így is tettek: a két vagány srác a mezőny elejére tekert, majd egy nagy mosoly közepette koccintottak a kulacsukkal, a tévénézők pedig végignézhették a pillanatot.

Balázs remegő, lila szájjal érkezett vissza a kocsikhoz, Szarka Gergely úgy nézett ki, mint aki iszapbirkózáson próbálta ki magát. Pihenni nem volt idő, ugyanis néhány perccel később a pódiumra szólították a csapatot, mint a legeredményesebb magyar együttest a Tour de Hongrie-n. A ceremóniát követően mindenki megölelgette a másikat, a pillantások pedig arról tanúskodtak, hogy ezt a hetet soha nem felejti el senki. Az ember tudja, hogy a pihenés és a semmittevés órái következnek, ám mégis egyfajta ürességet érez, mert ez a kaland bizony véget ért, és többé már csak emlék.

Ez volt tehát az Epronex-Hungary Cycling Team 2023-as Tour de Hongrie-ja, kicsit más szemszögből.

(Borítókép: Az Epronex-Hungary Cycling Team Tour de Hongrie-n tekerő versenyzői. Fotó: Kaszás Tamás / Index)