Szó szerint fékezhetetlen volt Juhász Péter a szerbiai BL-fordulóban
További Sport cikkek
-
Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből
- Meghalt Monostori Attila, 114-szeres válogatott vízilabdázó
- Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
- Hamarosan célba érhet Rakonczay Gábor, aki kenuval vágott neki az Atlanti-óceánnak
- Nők, akik áttörték az üvegplafont, és bebizonyították, hogy nekik is teremhet babér a férfi sportolók között
Ötödik helyet szerzett az első 2023-as Bajnokok Ligája-versenyén Juhász Péter. A mádi erősember pályafutása során először nyert számot a sorozatban, bravúros teljesítménye azonban csupán csak arra volt jó, hogy valamelyest kompenzálja a verseny elején, önhibáján kívül összeszedett hátrányát.
Még nem tapasztaltam hasonlót a pályafutásom alatt. Kilencedikként húztam a kamiont, amit brutálisan nehéznek éreztem. Nem is értettem, látva az előttem lévő húzásokat, nem tudtam hová tenni – de a többiek sem. Míg a mezőny nagyja 30–35 másodperces időt húzott, nekem 60 másodperc alatt sikerült – mondta a balszerencsés szituációról Juhász a Prémium Média érdeklődésére. – A szám után aztán a verseny szervezői és a sorozat tulajdonosa jöttek elnézést kérni: a sofőr bevallotta, a húzásomnál elfelejtette teljesen kiengedni a kéziféket. Felajánlották, húzzam újra, de nem lett volna sok értelme. Borzasztóan mérges voltam, mert tudtam, második nekifutásra nem tudnék igazán jót húzni amúgy sem. Végül kaptam egy tíz másodperces kompenzációt, így nem utolsó, hanem utolsó előtti lettem a számban. Gyakorlatilag nekem innentől, ráadásul a mezőny végéről kezdődött ez a verseny.
Juhász azonban nem esett szét fejben a történtek miatt, sőt, a baki nélkül alighanem a dobogóért küzdhetett volna mindvégig.

A vikingnyomásban és a lengősúlycipelésben is harmadik lett, az autótartásban 6. helyet szerzett a tizenhárom versenyzőt felvonultató mezőnyben. Míg a 155 kilogrammos kofferekkel ő tette meg a leggyorsabban a 2x25 méteres versenytávot – így pályafutása során először számot nyert a rangos mezőnyben.
A koffer a kamionhúzás után jött közvetlenül, és mivel a mezőny végén álltam, másodikként kerültem sorra. Mindenképpen meg akartam mutatni, hogy mit tudok. Huszonhárom másodperc alatt tettem meg a távot, három vagy négy másodpercet verve végül a másodikra, ami toronymagas siker volt. Nagyon örültem és büszke voltam
– idézte fel az élményszámba menő pillanatokat.
„Az volt a legfontosabb célom, hogy az első ötben, legfeljebb hatban végezzek. Büszke vagyok, hogy ez ennyire balszerencsés kezdés után összejött. Főleg, hogy a versenyszámgyőzelem is meglett. Leszámítva a kamionhúzást, olyan eredményeket hoztam, amelyek szerintem azt bizonyítják, helyem van ebben a mezőnyben. A többiek is biztattak, látták, hogy a történtek után kicsit meg vagyok kettyenve, ami azt mutatja, befogadtak – tette hozzá a tiszaújvárosi tűzoltóságon szolgáló sportember.
A Bajnokok Ligája-idény július végén Finnországban folytatódik Juhász Péter számára, ahol kétnapos fordulót rendeznek majd. A háromszoros magyar bajnokra azonban addig is vár néhány kihívás: rögvest az előttünk álló hétvégén a megújult ligakupa-sorozatban, a nemzetközi Prémium Strongman League-ben bizonyíthat majd a sportág hazai élmenői mellett a Kárpát-medence tehetségei ellenében is.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban
Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.
8 perce
- Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt
Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.
március 3., 14:48
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata
Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.
március 2., 16:16
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
47 perce
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34