Kollár Lajos: Suhajda Szilárdnak pár órán belül elő kellene kerülnie
További Sport cikkek
- Az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan címvédése a női párbajtőrözők között
- Még mindig kórházban ápolják a mérkőzése előtt rosszul lett dartsost
- Ed Sheeran volt a nap szenzációja, a háromszoros dartsvilágbajnok kiütéssel rajtolt
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
Suhajda Szilárd még hónapokkal ezelőtt indult el Nepálba, hogy felérjen a világ csúcsára. Legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: azt mondta, hogy három-négy óra múlva elérheti a csúcsot. Azóta azonban nem érkezett hír a hollétéről. Szerda este óta jóformán az egész ország érte aggódik.
Csütörtök délelőtt arról írtunk, hogy megindult a keresés, de egyelőre nem látták a hegymászót a csúcs közelében. Később arról számolt be a felesége, hogy az úgynevezett négyes tábor felett a keresők láthattak egy emberi alakot, de azóta sem érkezett hír arról, hogy megtalálták volna.
Mindeközben Nepálban besötétedett: a timeanddate.com azt írja, hogy magyar idő szerint 14.45-kor volt naplemente a Mount Everesten. Suhajda Szilárd felesége a minap azt mondta erről: nem szerencsés, ha egy mászóra rásötétedik, de inkább az az aggasztó, hogy még mindig nem tudnak róla semmit (immáron lassan másfél napja).
Külföldön is aggódnak érte
Suhajda Szilárd eltűnéséről néhány külföldi oldalon, blogon is írtak.
Let’s pray 🙏🏻 We still hope! Wherever Szilárd is,whatever the outcome, one thing is certain:Suhajda Szilárd is a real hero. A role model who shows that it is possible to live our dreams & achieve incredible &, according 2 others, impossible goals. You just have to believe & want!
— Pramod Pandey, Ph.D (@ppandeyenv) May 25, 2023
A korábban említett Explorersweb portál mellett beszámolt róla például a The Himalayan Times nevű oldal, valamint az ő cikküket megosztva az Everest Today hegymászóblog is. Az utóbbi oldalon azt is írták a felhasználók, hogy Suhajda Szilárd már a harmadik ember az idei hegymászószezonban, aki eltűnt az Everesten.
A szakmabeliek korábban még bizakodóbb hangnemet ütöttek meg. Pintér László, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség kommunikációs vezetője írt egy hosszú bejegyzést a Facebookon, amelyben hangsúlyozta: korábbi mászásnál is volt rá példa, hogy Suhajda Szilárd két napig nem adott hírt magáról, így egyelőre abból indulnak ki: csak a nyomkövetőjének az adatait nem látják, így
elképzelhető, hogy szépen lassan ereszkedik lefelé a hegyről.
Klein Dávid hegymászó szintén azt írta: egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi történhetett Suhajda Szilárddal, de nagyon bízik benne, hogy csak a nyomkövetővel van baj, amire gyakran van példa.
Órákon belül elő kellene kerülnie
Kollár Lajos hegymászó – aki az utóbbi években a magyar Himalája-expedíció szervezője, vezetője volt – időközben a Mandinernek nyilatkozott arról, hogy mire lehet számítani. A csütörtök délután megjelent interjúban azt mondta, ha Suhajda Szilárd pár órán belül nem jelentkezik, akkor csoda kellene ahhoz, hogy élve kerüljön elő.
„Az előbb beszéltem Klein Dáviddal, és összeadtuk, mit tudunk erről a régióról és az expedíciózásról, és arra jutottunk, hogy ha ma délig – ez nepáli idő szerint háromnegyed négy – nem kapunk valamilyen életjelet, akkor fel kell készülni arra, hogy ez rossz hír. Ez alatt nem a GPS-jelet értem, mert ezek messze nem megbízhatók, hanem igazi életjelet” – mondta Kollár Lajos a csütörtök délután publikált interjúban (azóta ez az idő el is telt).
A hegymászó arra az értesülésre is kitért, hogy a serpák emberi alakot láttak a négyes tábor felett. „Hogy mi ebben a megfogható igazság, ezt én nem tudom megítélni. Láttunk már olyat, hogy »láttak ott valakit«. Én is láttam Erőss Zsoltot többször lefelé ereszkedni a Kancsendzöngán, kiderült később, hogy tényleg ő volt, aztán a következő körben meg az derült ki, hogy nem ő volt” – mondta az évekkel ezelőtt eltűnt hegymászóról.
Hozzátette azt is: ha Suhajda Szilárd életben van, akkor is
nagyon rossz állapotban lehet, hiszen harmadik napja tartózkodik a halálzónában oxigénpalack nélkül. Ez azért nagyon kritikus lehet.
„Ki lehet bírni talán, ha valakinek rendkívüli a fizikai állóképessége – és Szilárd azért ilyen –, de nagyon sok idő telt el sajnos. Igen, reménykedhetünk, de én kezdem elveszíteni a reményt. Nem értem, hogy szakadhatott meg így a kommunikációs lánc! Van műholdas telefonja, ez persze lemerülhetett, de egyszerre ennyi malőr nagyon súlyos helyzet” – mondta Kollár Lajos.
A hegymászó arról is beszélt az interjúban: „Abban viszont biztos vagyok, hogy a serpák a négyes tábor fölé nem mennek fel keresni, mert aki onnan nem tudott lejönni, arra keresztet lehet vetni, és nem cipelnek le senkit”. Végül arra a kérdésre, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már nem lehet tovább reménykedni, Kollár Lajos azt mondta:
Szerintem ma este [...]. Amennyiben pár órán belül nem jelentkezik, vagy nem találják meg, akkor csodának kell történnie, hogy túlélje. Ez a régió pedig nem az a hely, ahol a csodák születnek.
(Borítókép: Suhajda Szilárd sátra. Fotó: Kyocera Everest Expedíció 2023)