Újra megbukott az ifjúsági világbajnok magyar kajakozó, súlyos eltiltást kapott
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) honlapján szerdán jelent meg, hogy a 31 éves Horváth tavaly júniusban megtagadta a mintaadást az ellenőröknek, és mivel ez már a második esete volt,
a mostani döntés szerint 2031. október 29-ig nem versenyezhet.
Az U23-as világbajnok sprinter karrierjét 2016 óta akasztották meg többször is doppingügyek. Horváth Szomolányi Mátéval kettesben kijutott a riói olimpiára, ám a magyar szövetség közvetlenül a játékok előtt visszavonta a nevezését, miután a MACS arról értesítette, hogy a két versenyző három-három atipikus mintát produkált. Ez ugyan nem minősült doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítették, hogy tiltott szer volt a szervezetükben.
Később Horváthot felmentették az ügyben, egy évvel ezt követően viszont EPO-val akadt fenn egy ellenőrzésen, és 2018-ban négyéves eltiltást kapott. A büntetése letelte után nem versenyzett, de tavaly júniusban visszatért egy válogatóversenyen.
Horváth Bence 2017-ben a racicei világbajnokságon, majd a plovdivi Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett 200 méter egyesben, de utólag mindkét eredményétől megfosztották.