Megvan a kormánygarancia az esetleges budapesti BL-döntő-rendezéshez
A Honvédelmi Minisztérium csütörtöki közleménye alapján a kormány határozatának értelmében támogatja a Magyar Labdarúgó-szövetségnek a 2026-os vagy 2027-es Bajnokok Ligája-döntőre benyújtandó pályázatát és biztosítja az ehhez szükséges garanciavállalásokat.
A Bajnokok Ligája-döntő érvényes pályázatának feltétele, hogy a kormány képviselője – jelen esetben a honvédelmi miniszter – felhatalmazást adjon az UEFA által megkövetelt és megfogalmazott nyilatkozatok aláírására. A nyilatkozatok magukban foglalják a szükséges garanciákat
– áll a közleményben.
Emlékeztetnek, hogy a Puskás Aréna 2019-es átadása óta adott már otthont Európa-liga-döntőnek, Európai Szuperkupa-mérkőzésnek és Európa-bajnoki találkozóknak is, melyek megrendezése mind a kontinentális szövetség, mind a szurkolók körében sikert aratott.
„A győztes pályázatról májusban várható döntés” – tették hozzá.