Székenként több mint 2 millióért kap új lelátót egy ötödosztályú magyar csapat

2024.05.13. 07:58
Új lelátót és öltözőt kap a megyei másodosztályban (vagyis összességében a magyar futball ötödosztályában) játszó esztári Blondy FC, a kivitelezés összege azonban sokaknál kiverte a biztosítékot. A 76 ülőhellyel rendelkező könnyűszerkezetes létesítmény bruttó 172,5 millió forintos ajánlattal kerül kivitelezésre. Ez azt jelenti, hogy székenként több mint bruttó 2 millió forintba kerül az épület.

Az esztári Blondy FC új lelátót, illetve azzal egybeépítve játékos- és bírói öltözőt is kap – írja az RTL. A könnyűszerkezetes épület alapterülete 357,9 négyzetméter, magassága több mint 6 méter lesz, de a projektre fordítandó összeg egyenesen sokkoló.

A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást a debreceni Régió Terv Kft. nyerte el nettó 135,9 millió (bruttó 172,5 millió) forintos ajánlatával. Az már csak a közbeszerzési dokumentációból derült ki, hogy a lelátón 76 ülőhely lesz

– emelte ki az RTL. Ez azt jelenti, hogy székenként több mint bruttó 2 millió forintba kerül majd a beruházás.

A beruházásról szóló dokumentum szerint „a helyi labdarúgás sikeressége az óvodástól a nyugdíjasig lelkesíti az itt élőket. Az egyesület kivívott helyi és regionális rangja, elismertsége, és a mérkőzések népszerűsége, látogatottsága folytán egyre elviselhetetlenebb a szükséges létesítmények hiánya.”

Az épület alapozása korábban elkészült, a további munkálatokat gazdasági és pénzügyi okok miatt nem tudták elvégezni. A dokumentációban még az szerepel, hogy a megye III-ban indult a csapat, azóta viszont már előrébb léptek. Az MLSZ adatbázisa szerint a Blondy FC Esztár csapata idén a 3. helyen zárta a Hajdú-Bihar megyei II. osztály Dél csoport bajnokságát. Ennek alapján a 2024/25-ös szezonban is a megyei másodosztályban játszanak majd, ami a magyar futball ötödik osztályát jelenti.

BÁR SOKÁIG A KORMÁNY ÉS ORBÁN VIKTOR IS ARRÓL BESZÉLT, HOGY TAO NEM SZÁMÍT KÖZPÉNZNEK, 2016-BAN A BÍRÓSÁG A DK BEADVÁNYA ÜGYÉBEN KIMONDTA, HOGY VALÓJÁBAN AZ.

AZ RTL emlékeztette arra, hogy a Transparency International nemzetközi civil szervezet korábban egyenesen arra a megállapításra jutott, hogy a tao a korrupció melegágya. A tao-támogatás azonban nem csak a bíróság szerint közpénz, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság egykori elnöke, az olimpiai bajnok Kulcsár Krisztián is erről beszélt 2017-ben az RTL Magyarul Balóval című műsorában.

Az RTL szerint 2011 és 2022 között 4545 milliárd forint ment sportra a költségvetésből és taotámogatásból. Ez nagyobb összeget jelent, mint amennyi közpénz jutott az alapfokú vagy a középfokú oktatásra, ugyanakkor a rendelői egészségügyi ellátásra sem költött ennyit az állam ugyanebben az időszakban.

Kevesebb mint 1300-an élnek a településen 

A KSH tavaly januári adatai szerint egyébként 1292 ember él a Hajdú-Bihar vármegyei Esztáron, de a település futballklubjához rengeteg taopénz érkezik. A Blondy FC honlapja szerint érkezett pénz fűnyíró traktorra, cipőkre és építési beruházásra is.

A taotámogatás azt jelenti, hogy a cégek a társasági adójuk egy részét (legfeljebb 80 százalékát) felajánlhatják bizonyos célokra, így ez a pénz nem kerül be a költségvetésbe. A felajánlás után a cégek adókedvezményt vehetnek igénybe, vagyis nekik is megéri élni a lehetőséggel. A taotámogatás mára a magyar sport legfontosabb bevétele lett.