Pusztai Liza és Siklósi Gergely ezüstérmet nyert a vívó-Európa-bajnokságon
A főtáblára három magyar került fel, ők pedig a negyeddöntőig mindannyian eljutottak. Ott Andrásfi a világbajnoki címvédő, a világranglistán éllovas Koch Mátéval vívott, és 10–9-re győzött ráadástussal.
A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes, a nemzetközi rangsorban második Siklósi a svájci Alexis Bayard ellen nyert, majd az elődöntőben Andrásfival vívott a fináléért.
Az első két szakaszban szoros volt az állás, hol az egyik, hol a másik vívó vezetett. A harmadik három percben, 7–7-nél Siklósi akciója volt pontos, de mindkét oldalra felkerült az eredményjelzőre a nyolcadik találat.
Andrásfi ezt jelezte, vissza is vették tőle a pontot, Siklósi pedig megköszönte a gesztust. Innentől egyoldalúvá vált a küzdelem, mert Siklósi „felgyorsult”, gyakorlatilag minden bejött neki, csuklóra talált, dobott és feltartó szúrása is pontos volt, és a végéig hét találatnyira nőtt a különbség.
A döntőben a francia Luidgi Mideltonnal vívott. Az első perc passzívan telt el, majd a magyar párbajtőröző adta az első tust másfél percnél. Innentől a hosszú kezű, ruganyos francia fordított – az első szünet 1–2-nél következett –, majd elhúzott három tussal, de a második három perc végére Siklósi felzárkózott 6–5-re.
A harmadik szakaszban megint nőtt a különbség, Siklósi azonban a rá jellemző módon nem adta fel, 6–11-ről is képes volt visszakapaszkodni, pedig egyre jobban szorította az idő, azaz rendre kockáztatnia kellett, ráadásul a dinamikus francia is taktikusan vívott.
Tizenhat másodperccel a vége előtt 13–14 volt az állás, az egyenlítés azonban elmaradt, 13–15-tel zárult az asszó.
Pusztai Liza az Európa-bajnokságon szintén ezüstérmet nyert a női kardozók egyéni versenyében.
A csapatban világbajnok, egyéniben 2017-ben Eb-bronzérmes magyar kardozó a sikeres csoportszakasz után a legjobb 32-ben kezdett a főtáblán. Ott azeri, georgiai, olasz és spanyol ellenfélen keresztül jutott el a döntőig, melyben egy újabb spanyollal vívott.
Az elején határozott volt, 4–1-re ellépett, de aztán elbizonytalanodott, és Celia Perez Cuenca sorozatban hét találatot adott. A 4–8-nál következő szünet után hat tus is volt a különbség, de a magyar vívó nem adta fel, esélye nyílt az egyenlítésre. Végül 15–13-ra kapott ki.
Pusztai a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte Svájcban, írja az MTI.