Kultúrtörténeti pillanat a Balatonon: újra vízen az első magyar hajó, amely megkerülte a Földet

Fa Nándor és Gál József 1985 szeptemberében déli irányba elindulva a közel két év távollét során – ebből 295 napot töltöttek vízen – több mint 60 ezer kilométert tett meg. Közben 12 országban kötöttek ki, és kétszer borult fel velük a Szent Jupát. A legnagyobb pihenőjük Ausztráliában volt, ahol több hónapot vártak arra, hogy hajójuk hibáit kijavítsák és az időjárás kedvezőre forduljon. Persze, addig sem tétlenkedtek. Szinte új életet kezdtek, és a helyi magyarok támogatását élvezhették. Ennek az volt „az ára”, hogy lemondtak a Csendes-óceán szigetvilágába tervezett körútról, és helyette inkább direkt vágtak neki a hajósok számára legnagyobb kihívást jelentő Horn-foknak.

A kiindulási ponthoz, Opatijába 1987. szeptember 12-én tértek vissza. Fa Nándor és Gál József egészen mostanáig nem lépett az akkor már országos ismertségre és népszerűségre szert tevő Szent Jupátra úgy, hogy az vízen lett volna. 37 év elteltével azonban ennek is eljött az ideje, jövőre pedig saját érzéseik szerint „semmi nem menti meg őket attól”, hogy ne kapjanak meghívást arra, hogy az addigra már hajózható állapotba hozott Szent Jupáttal kifussanak a Balatonra. Ők azonban állnak a meg-, valamint a kihívás elé.

„Kétszer születtem, másodszor, amikor visszaérkeztünk”

Fa Nándor – a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke – inkább a versenyvitorlázás felé fordult a legendás első útját követően, és az első magyar lett, aki szólóban is megkerülte a Földet. Összesen ötször vitorlázta körbe a bolygónkat, ebből háromszor egyedül, kétszer pedig társsal teljesítette a távot. A 2016–2017-es Vendée Globe-ot a mezőny legidősebb résztvevői egyiként teljesítette, majd bejelentette visszavonulását a versenyzéstől. Jelenleg a Vendée Globe közelgő rajtjára készülő Weöres Szabolcs mentora. Gál József megmaradt a túravitorlázás szerelmesének, 1991 és 1996 között családjával kerülte meg a Földet, a mintegy 80 000 kilométeres út alatt 25 országban fordultak meg. Később a Karib-tengerre, majd az Adriára szervezett hajóutakat, de most már csak utóbbin fordul meg. Bár itthon él, Zadar mellett túrákat szervez és oktat is, tavaly 16, idén 10 hetet töltött az Adrián.

Fizikailag mindketten remek állapotban vannak, évtizedet is letagadhatnának a korukból. A történelmi élmény örökre összekovácsolta a barátokat, az idén 71 éves Fa Nándort és a 69 éves Gál Józsefet.

Örökre hálás leszek annak az embernek, aki itt ül mellettem, és aki a két évig tartó utazásunkon azzá formált, akivé lettem, aki most vagyok

– mondta Fa Nándor azon a kerekasztal-beszélgetésen Gál Józsefről, amelyet azt követően rendeztek a Mathias Corvinus Collegium révfülöpi vizes központjában, táborhelyén, hogy a Szent Jupát – a tanintézmény, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésének eredményeként – ismét vízre került, hogy örök példaként szolgáljon a következő nemzedékek számára. Fa Nándor hozzátette: amikor elindult világ körüli útjára, egy sportember volt, nem több, a két év alatt azonban kinyílt számára a világ, megismerte azt, majd azon keresztül önmagát.

Én kétszer születtem. Először, amikor édesanyám a világra hozott, másodszor pedig akkor, amikor utunk végén célba értünk, a partra már egy másik Fa Nándor lépett, nem az, amelyik két évvel korábban elindult.

A dicsérő szavakkal persze a jóbarát, Gál József sem maradt adós: „A hajózás tekintetében útjaink ugyan elváltak egymástól, de a mai napig Nándi az az ember, akivel bármikor gondolkodás nélkül és teljes bizalommal kimennék a tengerre, aludnék nyugodtan hat órát. Sőt, ma már többet is, őt meg hagynám hat óránál többet vitorlázni, úgyis annyira szeret” – mondta.

A szerdai esemény köszöntőkkel kezdődött, a két vitorlás előtt Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, valamint Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója mondott az emelkedett hangulatnak megfelelő ünnepi köszöntőbeszédet, majd mintegy száz szemtanú előtt sor került a hajó vízre emelésére.

A daru Rod Stewart I'am Sailing című számára – amely egy korszakos rádióműsornak köszönhetően összeforrt a Szent Jupát útjával – alig emelte fel a bakról a hajót, a feszítőköteleket tartó három szakemberből kettő másodpercek alatt dolog nélkül maradt: Fa Nándor és Gál József vette át a feladatukat.

„Jó, lehet, hogy ez kívül így látszott, de belül azért erősebben dobogott a szívem” – nyilatkozta az Indexnek Gál József, aki a hajóra már mosolyogva lépett Fa Nándor társaságában, majd hősiesen állták a szinte véget nem érő fényképezést.

Az 1987-es hazaérkezést követően a Szent Jupát egy ideig ugyan még használatban volt a Balatonon, közben Fa Nándor és Gál József egy alapítványt hoztak létre a megőrzésére, amely 1996-ban a Közlekedési Múzeumnak adományozta a Balaton31 típusú vitorláshajót. A Szent Jupátot 2001-től a múzeum városligeti épületében, a Hírességek Csarnokában állították ki, az épület 2016-os elbontását megelőzően azonban szétszedték, és megannyi más társához hasonlóan raktárba került.

„Én ezt megelőzően ott láttam legutóbb, amikor elhívtak, hogy segítsek a szétszerelésben. Ott eszembe nem jutott volna, hogy még egyszer valaha a vízen látom, sőt, rá is léphetek. Most persze furcsa az érzés, de azért nagyon jó. Mondjuk már akkor bőven ráfért volna a restaurálás, de az első körön már túlvagyunk, és megvan a terv a továbbiakra, hogy jövőre hajózható állapotba kerüljön” – folytatta Gál József.

Egy délután a berlini csavarboltban, fél év Ausztráliában, ahol új dimenzióba kerül a fizetés

A vízre bocsátást kerekasztal-beszélgetés követte, amelyben nemcsak az út viszontagságairól és élményeiről számolt be a két legendás sportember, hanem olykor az odáig vezető, sokszor rögös, a mai világban szinte már értelmezhetetlen körítésre is kitértek. Fa Nándor azzal kezdte mondandóját, hogy a Szent Jupát vízre kerülése alatt leginkább arra gondolt, hogy mennyi minden történt velük, vele az azóta eltelt közel négy évtizedben.

„Arra jöttem rá, hogy az egész életemre kihatással volt az az út, és vélhetően lesz is mindörökre”

– hangsúlyozta.

Felidézte, hogy az 1980-ban fogalmazódott meg az ötlet a világ körüli hajóútról, és amelyhez azonnal ideális társat talál Gál Józsefben. A tervezéshez az alapot egy északi tengerre tervezett túrahajó jelentette, és mindenkitől tanácsot kértek, akiről azt gondolták, hogy a segítségükre lehet. Miután idővel azt látták, hogy ez nem feltétlen célravezető, inkább a saját útjukat járták a tervezésben és az építésben, maradtak „a józan paraszti” megfontolásoknál, majd miután a feladatokat megfelelően leosztották, 1983-tól elindulhatott a kivitelezés.

Gál József felidézte: fogalmuk sem volt azonban róla, hogy a valóságban, a tengeren, még inkább az óceánon majd mi vár rájuk.

„Könyveket olvastunk, de tapasztalatból mondom: nem lehet az alapján leképezni a valóságot. A 31 láb hosszú hajó nagyon kicsi egy ilyen komoly útra, ezzel tisztában voltunk. Éppen ezért próbáltuk olyan erősre építeni, amilyenre csak bírjuk, és olyan tulajdonságokkal ruháztuk fel, hogy azzal ellensúlyozzuk a méretét. Jó volt megélni, hogy az ötletünkkel, a tengeri hajózással a rendszerváltás előtti időkben nyitott kapukat döngettünk, és a sikeres küldetésünk után, azon felbuzdulva sokan vágtak bele. Jó dolog motivációt, erőt adni másoknak, most például a fiataloknak, hogy éljenek át hasonlót, és vigyék tovább a mi küldetésünket.”

Hozzátette: azok a használati tárgyak, amelyet látszólag élettelen dolgokból hoznak létre, azok mindig sok mindent hordoznak magukból azokból az emberekből, akik készítették.

Ilyen a Szent Jupát is, minden darabjának megvan a maga külön története. Éppen ezért különleges kapcsolat fűzi a készítőjéhez, aki kötődik hozzá, és éppen ezért ragaszkodik hozzá, adott esetben nehezen válik meg tőle.

Fa Nándor a hajó építéséről megjegyezte: a tervezés közben a szűkös, saját zsebre tervezett büdzsé miatt olyanokat is mérlegre kellett tenniük, hogy száz csavart vegyenek inkább, vagy egy magnót a szórakoztatásukra.

„Bárhová mentem mondjuk vacsorázni, az árát mindig kötélméterben mértem: ennyi pénzért mennyit vehettünk volna belőle? Szextánsból sem azt vettük, amelyik a legjobb volt, amelyiket szerettük volna, hanem azt, amelyik elérhető volt számunkra anyagilag. Úgy indultunk neki az útnak hajóval, hogy autós térképünk volt, rajta a tengerek, óceánok csupán kék színnel voltak feltüntetve. A MAHART-tól kaptunk ugyan hajózási térképet, de amire nekünk szükségünk lett volna, arra azt nem igazán tudunk használni. A rádiónk a parttól öt kilométerre már nem vette a jelet. Számomra a walkmanen volt, amihez igazán ragaszkodni tudtam, de már a Zöld-foki szigeteknél a lélekjelenlétemen és másodperceken múlt, hogy megmentettem. Jött ugyanis a vámtiszt a hajóra, ami pedig mozdítható volt és megtetszett neki, máris tette egy szatyorba, csak úgy. Szerencsére a walkmant a párnák közé tudtam rejteni...”

Fa Nándor felidézte: az első időben, még a Földközi-tengeren Gibraltár felé hajózva bőven elég volt számukra újdonságként a látvány, a megannyi új élmény, megelégedtek azzal, hogy úton vannak. Aztán Gibraltár után ezek az érzések ötvenszeres nagysággal törtek rájuk. 

Alattunk ötezer méter volt, az óceán túloldalán pedig már az amerikai kontinens. Kérdeztem Józsitól: te is érzed? Persze hogy érezte...

Fa Nándor elmondta: miután a kellő méretben a magyar gyártmányú csavart nem találták megfelelő minőségűnek, mindig eltört, a keletnémet mellett tették le a voksukat, amelyért azonban Berlinig kellett autózniuk Ladájukkal.

„Bementünk a boltba, és kértünk 3200 darab csavart. Én olyan csodálkozó, bamba arcot azelőtt és azóta sem láttam, mint akkor az eladótól. Kérdeztem, hogy mi a probléma? Nincs? De, mondta, van, csak egy embernek egyszerre maximum tíz darabot adhat. Egy ideig tanácstalanul néztünk egymásra, mert mi meg úgy voltunk vele, hogy húsz csavarral nem sokra megyünk. És mi van akkor, mondtam, ha veszek tíz darabot, kimegyek a boltból, majd visszajövök, és veszek megint tízet. Ja, az már jó, akkor úgy tud adni. Egész délután mást sem csináltunk, csak ki-be sétáltunk, hogy meglegyen a kellő darabszámunk.”

A kor szellemét Gál József is felidézte: a szükséges műszerek, szerelvények beszerzésére illegálisan kellett előteremteniük a valutát, azt így a határon előbb kicsempészni, majd az érte kapott árut behozniuk, amiről a nem szakértő is messziről megmondta, hogy a rendelkezésre álló keretből azt nem lehetett megvenni.

A rettenthetetlen vitorlázóknak, akik akkor még csupán anyagbeszerzők voltak, némi logisztikára is szükség volt éppen ezért. Nyugat-Németországból eleve Csehszlovákia felől kerültek, Komáromhoz meg szülői segítséget kértek, hogy a felszerelést két autóba tegyék, és úgy hátha nem szúr annyira szemet. Ezen felül biztosra is mentek, rendre a határrendészetnél szolgáló egyetemi évfolyamtárs beosztásához igazították a megérkezést, de még így is előfordult, hogy mai áron körülbelül 8 ezer vagy éppen 15 ezer forintos tételek miatt vonták kérdőre őket: ezeket meg hová és minek viszik?

„Nem szépült meg ez az időszak, csupán az idő múlásának köszönhető, hogy ma már kalandként emlékszünk rá – mondta Fa Nándor. – Nem kaptunk vízumot Nyugat-Berlinbe, nem tudtunk legálisan valutát venni, és a vállalásunkat sem igazán értették, értékelték: mit akarunk mi, vajon meghalni megyünk vagy megdicsőülni? Aztán valahogy úgy lehettek vele, nekik amúgy mindegy, rosszul egyikből sem jönnek ki.”

A két vitorlázó felidézte természettel való viszonyát is. Gál József elmesélte, hogy ehhez a kajakozás jó alapot jelentett, bár azt kiemelték, hogy az óceán azért már nagyon más világ.

Ott elfogadónak és alkalmazkodónak kell lenni, tudomásul venni, hogy a körülményeket nem mi alakítjuk magunk körül, azokra csupán legjobb tudásunk szerint reagálunk. Így is óriási persze a rácsodálkozás, a sokkhatás. Először még a négyméteres hullámra is, aztán már a nyolcméteresre, majd a tíz pluszosra. Soha nem lehet olyan érzésed, hogy ura vagy a helyzetnek, azt mindig csak kezeled. A hajón ketten voltunk, de ez lényegében szólóvitorlázás volt, hatórás váltásban. A feltétel nélküli bajtársiasság nélkül ez nem működött volna, tudtuk, hogy mindig számíthatunk a másikra.

Fa Nándor felidézte: a Szent Jupát tervezési és építési időszakát nem lehetett volna felgyorsítani, mert mindkettőjüknek megvolt mellette a saját élete, de igazából így is a nap minden percében a hajón és az úton járt az eszük: „Ezekkel a gondolatokkal keltünk és feküdtünk.” Hozzátette: mivel küldetésüket teljesítették, a tervezést sikeresnek gondolja, bár az út első részén tartottak még csupán, jóval a Horn-fok előtt, amikor ő már új hajót tervezett. Ahogyan ő mondta, 1986 márciusában olyan versenyhajót skiccelt papírra, amelynek a vonalvezetése mai szemmel is az lenne.

A kor adottságait és lehetőségeit tekintve kihoztuk a Szent Jupátból a maximumot

– állapította meg.

A két vitorlázó Ausztráliánál több hónapra megszakította az útját. Egyrészt helyre kellett hozni az Indiai-óceánon elszenvedett károkat – akkor borultak fel először –, másodszor a kedvezőtlen időjárás bírta őket nem tervezett maradásra. Így viszont lehetőségük volt bekapcsolódni a helyi magyar kolónia életébe, amelynek tagjai gyűjtést szerveztek az anyagi megsegítésükre. Így lettek új alkatrészek, további lett mentőtutaj, amit addig nélkülöztek.

„Azt mondták, anélkül nem engednek minket tovább” – emlékezett Fa Nándor, aki hajóépítőként, bútorrestaurátorként, kőművessegédként, baristaként is dolgozott több ausztrál nagyvárosban, hogy fedezze kiadásaikat.

„Lett barátnőm, kötöttem barátságokat, külön kis életet alakítottam ki, de az meg sem fordult a fejemben, hogy kiszállok. Az viszont furcsa volt, hogy 120 dollárt kerestem egy nap alatt, itthon meg közben 50 dollárt tudtam váltani háromévente.”

„A hajón nincs két egó, csak egy”

A szűk helyen együtt töltött időszakra Fa Nándor úgy emlékezett: már az elején megbeszélték, hogy „saját nyűgjükkel, bajukkal nem terhelik a másikat”. Ehhez képest persze egy idő után már társa minden megmozdulása halálra idegesítette: miért így iszik, miért úgy mos fogat?

A folyamat része volt, hogy tudomásul vegyük, a hajón nincs két egó, csak egy, mert csak így lehetünk sikeresek. A sajátunkat félre kell tennünk. Ami messze meghaladta a hozott kultúránkat persze, de az én szellemi képességeimet is. Erre mindig úgy emlékszem, hogy nem a 15 méteres hullám leküzdése volt az igazán nagy dolog ebben az egészben, hanem az, hogy az út végén őszintén tudtuk megölelni egymást. Mélységes respekt van egymás iránt, ismerjük egymás erősségeit és egymás gyengeségeit, jobban, mint a másik felesége.

Fa Nándor hozzátette: ezen felül a természetet, valamint az azon felüli erőket is el kellett fogadni a maga valóságában, hogy az óceán nem haragszik rájuk, amikor a tarajos, 15 méteres hullámot küldte rájuk, de azért azt a Teremtőnek köszönhetik, hogy ezek után életben maradtak, a végtelen két molekuláját engedte végigmenni az úton.

Gál József azt emelte ki, hogy a déli óceánon állandóan át voltak ázva, és rettenetesen fáztak, de közben egymás előtt mindig tartották magukat, még akkor is, ha tudták, a másik is pont ugyanígy érez. 

amelyben heti rendszerességgel számolt be az aktualitásokról. A két vitorlázó felidézte: örök hálával gondolnak a hét évvel ezelőtt elhunyt médiamunkásra, aki a kezdetektől hitt bennük, és a mások számára elég bizonytalannak tűnő, irreális vállalkozásuk sikerében, majd ráadásként a korát messze megelőző műsort állított össze hétről hétre. Fa Nándor és Gál József elmondta: a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) által delegált lelkes székesfehérvári rádióamatőrök segítségével adtak hírt magukról. Adott esetben ez lehetett csupán a pozíciójuk, gyors időjárás-jelentés, máskor viszont mesélni, sztorizni is alkalmuk nyílt. Városokban telefonos lehetőségük is volt, de előfordult, hogy csupán morzejelekkel adhattak hírt magukról.

A Szent Jupát küldetése

Fa Nándor a hajó újbóli használatát és jövőjét illetően azt mondta: nagy öröm, hogy reneszánszát élheti korábbi élményeiknek, amelyek meghatározták az életüket, és lehetőségük adódik ezeket továbbadni fiatalabb generációk tagjainak.

„A generációk változnak ugyan, a technika pedig pár évtized alatt nagyságrendekkel többet fejlődött, mint előtte évezredek alatt, de attól az ember még ugyanaz marad. Mindegy, hogy farönkön hajózott, mi a Szent Jupáttal vagy most az ultra high-tech hajókkal, az embert tekintve rajta az mind ugyanaz. Csak más érzések párosulnak hozzá. A Szent Jupát velünk vagy már nélkülünk, mindig történelmet és történeteket hordoz majd a fiatal generációk számára.”

Gál József hozzátette: fontosnak tartja, hogy az első vízre bocsátás után négy évtizeddel olyan fiatalok vehetik birtokba és használhatják majd a Szent Jupátot, akik olyan életkorban vannak, mint amilyenben körülbelül ők voltak annak idején, amikor megkerülték vele a Földet. „Ez a hajó ebben a formában képes tovább örökíteni az általa közvetített szellemiséget és erőt.”

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója azt emelte ki, hogy a Szent Jupátot – restaurálását követően – az MCC Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő Diáktáborban állítják majd ki, ahol ismét a hazai vitorlázó és érdeklődő közönséget szolgálhatja.

„A Szent Jupát jóval többet jelent, mint egy hajó: az emberi szellem és a kitartás szimbóluma is. Az emberi szellemé, amely nem ismer akadályokat, és a kitartásé, melynek segítségével elérhetjük álmainkat. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a felújítását követően a hajó az MCC révfülöpi központjában várja majd a fiatalokat és időseket, akik a vitorlázás csodájába a magyar tengeren kóstolhatnak bele. Ezt az életérzést szeretné az intézmény minden hallgatójának megadni, ezért is nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Szent Jupáttal történő találkozás lehetőségével egy ikonikus elemmel bővül a révfülöpi képzési központunk.”

Felidézte: gyerekként olvasta Fa Nándor A Szent Jupát 700 napja című könyvét a hajóútról, és az élmény mellett, amit a könyvtől kapott, a világ is kinyílt előtte.

„Ennek segítségével tudtam meg, hol vagyunk benne mi magunk. A táborban lévő fiataloknak képes átadni az itt lét és az ott lét közti különbségeket, de a lokalitást és a globalitást is egyszerre. Ez ennek a programnak a nagyszerűsége. Ráadásként pedig a balatoni hajós közösség számára jelent pluszt.”

Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az általa irányított intézmény elsődleges küldetése, az értékmentés és az értékközvetítés valósul meg ennek a projektnek a keretében. Hozzátette: céljuk a tárgyak élményszerű bemutatása, lehetőség szerint azokat rendeltetésszerű közegükben mutassák meg az érdeklődőknek.

„Másfél évvel ezelőtt egyeztettünk erről a lehetőségről először Fa Nándorral, majd az MCC segítségével fordult termőre a projekt, mert jó dolog múzeumban ilyen értékes kiállított tárggyal találkozni, még annál is jobb élmény azonban a természetes közegében. A Szent Jupát esetében a vízen. Csodálatos helyszínt találtunk a hajónak, ahol az iskolások jelenléte a plusz, mert minden magyar fiatalnak meg kell ismernie a Szent Jupát, Fa Nándor és Gál József történetét. A hajó képes átadni ennek az útnak a tanulságait és az üzenetét.”

Török Péter, az MCC révfülöpi központjának vezetője azt emelte ki, hogy az elméleti üzeneteikhez igyekeznek gyakorlatias dolgokat párosítani tanítványaiknak. Hozzátette: a kikötő életében, de diákjaik nevelésében, oktatásában is fontos egy olyan elem, mint a Szent Jupát története, amely a vízen majd pont ugyanazt az élményt tudja biztosítani, mint 40 évvel ezelőtt: „a vitorlázás is egy eszköz a fiatalok integrálásához”.

„Fa Nándortól származik az a kitűnő mondás, miszerint nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy a vitorlázó érjen célba, jöjjön vissza. És persze hozza vissza magával a hajót is...”

(Borítókép: Fa Nándor és Gál József a Szent Jupát fedélzetén 2024. szeptember 4-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)