Szijjártó Péter a konditeremből tolmácsolt egy fontos üzenetet
További Sport cikkek
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
- Percekkel saját mérkőzése előtt kellett kórházba szállítani egy játékost a dartsvilágbajnokságon
- Már Tokiót is meghódították a magyar fitneszesek
- Kilenc év szökés után fogták el a korábbi profi labdarúgót, aki csaknem egy tonna kokaint importált Spanyolországba
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a konditeremből jelentkezett be élőben a Facebook-oldalán. A videójában arról számolt be, hogy a szerdai Anderlecht–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésen konzulok segítik majd a magyarokat.
A magyar futballszurkolók joggal várják a szerda estét, hiszen a Ferencváros elkezdi a szereplését az Európa Liga újjászervezett csoportkörében. Ráadásul nem is akármely csapattal szemben
– mondta a tárca vezetője. Hozzátette, hogy a belgiumi találkozóra 451 ferencvárosi szurkoló érkezik majd.
Mint mondta, négy konzul lát majd el szolgálatot este, hárman a stadionban lesznek, egy pedig az osztrák–német határon, Passaunál várja a szurkolói buszt, amely Budapest és Brüsszel között közlekedik majd. A mérkőzést követően ugyanez a konzul a belga–német határnál segíti majd a magyarokat.
Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy egy ügyeleti telefonszám is hívható abban az esetben, ha szükség lenne rá. Hozzátette, hogy a stadionban magyar rendőrök is szolgálatot teljesítenek majd.
„Reméljük, hogy a Ferencváros győzelemmel mutatkozik majd be, az Európa Ligában is megörvendezteti mindazokat, akik vállalják a hosszú utazást azért, hogy szurkoljanak a kedvenceiknek” – zárta a külügyminiszter.
Az Index a Ferencváros találkozóiról percről percre frissülő szöveges tudósítással, majd összefoglalóval jelentkezik. A televíziók közül a magyar bajnok mérkőzéseit az M4 Sporton lehet majd látni, ezen kívül az RTL+ közvetíti még a sorozat meccseit.
A Ferencváros Európa-liga-menetrendje
1. forduló (szeptember 25.)
- 21.00: Anderlecht (belga)–Ferencváros
2. forduló (október 3.)
- 18.45: Ferencváros–Tottenham (angol)
3. forduló (október 24.)
- 18.45: Ferencváros–Nice (francia)
4. forduló (november 7.)
- 21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros – Hamburgban
5. forduló (november 28.)
- 21.00: Ferencváros–Malmö (svéd)
6. forduló (december 12.)
- 18.45: PAOK (görög)–Ferencváros
7. forduló (január 23.)
- 21.00: Frankfurt (német)–Ferencváros
8. forduló (január 30.)
- 21.00: Ferencváros–AZ (holland)
Az 1. forduló további párosítása:
- AZ Alkmaar (holland)–Elfsborg (svéd) 18.45
- Bodö/Glimt (norvég)–FC Porto (portugál) 18.45
- Manchester United (angol)–Twente (holland) 21.00
- Galatasaray (török)–PAOK (görög) 21.00
- Dinamo Kijev (ukrán)–SS Lazio (olasz), Hamburg 21.00
- Ludogorec (bolgár)–Slavia Praha (cseh) 21.00
- Midtjylland (dán)–Hoffenheim (német) 21.00
- Nice (francia)–Real Sociedad (spanyol) 21.00
csütörtökön játsszák:
- Fenerbahce (török)–Union Saint-Gilloise (belga) 18.45
- Malmö (svéd)–Glasgow Rangers (skót) 18.45
- AS Roma (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol) 21.00
- Ajax Amsterdam (holland)–Besiktas (török) 21.00
- Eintracht Frankfurt (német)–Viktoria Plzen (cseh) 21.00
- Tottenham Hotspur (angol)–Qarabag (azeri) 21.00
- Braga (portugál)–Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 21.00
- Olympique Lyon (francia)–Olympiakosz (görög) 21.00
- FCSB (román)–RFS (lett) 21.00