Molnár Martin növelte előnyét az újoncok között, egyre közelebb a bajnoki cím
További Sport cikkek
- Nem talált legyőzőre itthon, ezért már a legjobbak ellen keresi a kenyerét a magyar sznúker 17 éves üdvöskéje
- Kezdődik minden idők legnagyobb teqball-világbajnoksága
- Hárommilliós pénzbírság és hároméves kitiltás a párizsi olimpián demonstráló férfinak
- Cristiano Ronaldo és Tom Brady is kikapott egy rajongójától az egyik youtuber videójában
- Weöres Szabolcs hátránya már közel 7400 kilométer a földkerülő versenyen
A Brands Hatch-i szezonzáró hétvégén rendhagyó módon négy versenyt is rendeznek, a szombati másodikkal ugyanis a két héttel ezelőtt Silverstone-ban eső miatt elmaradt második futamot pótolták, az akkor kialakult rajtsorrendből indulva, emelte ki a magyar versenyző csapatának közleménye.
Molnár Martin jó helyzetből indult ahhoz, hogy megtartsa első helyezését az újoncok értékelésében – ahol a versenyek előtt 2,5 pontos előnyt őrzött a kínai Yuanpu Cui előtt. Bár ahogy azt a Virtuosi Racing pilótája előzetesen elmondta, nem eredménykényszerrel fog pályára hajtani a Londontól keletre található korábbi F1-es helyszínen.Az időmérőn Martin a 9. helyet szerezte meg, a második legjobb körök sorrendjében pedig 10. lett – eszerint állt fel a szombati első verseny rajtrácsa. A 13 körös futamon egy pozíciót javítva ért célba végül kilencedikként.
A második verseny a silverstone-i eredmények nyomán, részlegesen fordított rajtrácsról indult, Martinnal a 6. helyen, s végül úgy sikerült két pozíciót javítva célba érnie, hogy eközben a bajnokság első két helyezettje, Alex Ninovic és Deagen Fairclough ellen mérkőzhetett meg.
A Martin mellett coachként segédkező Kiss Pál Tamás összegzésében elmondta, büszke arra, hogy a versenyző milyen koncentráltsággal tudta teljesíteni mindazt a pályán, amit kértek tőle, ugyanis az időmérőre fél másodpercet gyorsult a harmadik szektorban. Közben jellemzően a kiélezett tempóra, az egyik körében a kavicságyon átszáguldva öt centire kerülte el a falat, ám egy ilyen élmény után is összeszedett tudott maradni, és megfutotta időmérője 3 leggyorsabb körét.
„Az első futamon abszolút hozta azt, amit kértünk tőle: jó rajtot fogott, fegyelmezetten vezetett, és felesleges kockázatot nem vállalva beért a le
hető legjobb helyen. Az újoncok között harmadik, összetettben kilencedik lett, miközben olyan csatákban volt benne, amelyekből sokat tanulhatott, volt mit kielemezni” – mondta Kiss Pál Tamás.
„A második futamon is jó volt látni coach-ként, hogy mindent, amit átbeszéltünk, teljesített, és az első versenyen látott problémákat is kijavította. Kemény csatákban volt része néhány összeéréssel, de az autó sérülés nélkül megúszta. Ninovic bődületes tempóval érkezett az első három körben, és olyan messziről dobta be az autót az 1-es kanyarban, hogy Martin higgadtsága kellett ahhoz, hogy ne essenek ki mindketten. Ezt követően az idén már 13 futamot megnyert és már bajnok Fairclough kezdett brutális nyomást rakni rá, s kétszer is úgy tette be az autót az 1-esbe, hogy az utolsó utáni pillanatban vette csak el a gázt, Martin azonban hihetetlenül érett módon szállította az időmérős köröket, és mindig meglógott annyira, hogy Fairclough nem tudott vele mit kezdeni.”
Molnár Martin a maga szerénységével összegezte a második futam feszült perceit.
„Az biztos, hogy kemény volt! Fairclough ellen nagyot csatáztunk, végig ott volt a hátsó szárnyam mögött, és folyamatosan nyomást helyezett rám, de ellen tudtam neki állni, aminek nagyon örülök” – mondta a versenyző. Hozzátette: a vasárnapi történésektől függetlenül már biztosan eredményesnek, és számtalan élményben bővelkedőnek fogja elkönyvelni első formaautós szezonját.
Martin szombati eredményei az újoncbajnokságban is sokat értek, mert növelte előnyét a pontversenyben.
A 2024-es brit F4-es idény
- Április 27–28.: Molnár Martin csapata legjobbjaként kezdte Formula–4-es karrierjét Doningtonban
- Május 11–12.: Tovább remekel a brit Formula–4-ben újonc fiatal magyar versenyző
- Május 25–26.: Molnár Martin megduplázta dobogós helyezései számát a brit F4-ben
- Június 8–9.: A brit F4 magyar versenyzője először állhatott az újoncok dobogójának második fokára
- Június 15–16.: Nyolc dobogóval zárta F4-es szezonja első felét Molnár Martin
- Július 13–14.: Vasárnapra is megtartotta lendületét Zandvoortban a brit F4 magyar versenyzője
- Augusztus 10–11.: A parádés hétvégét futó Molnár Martin átvette a vezetést az újoncok között a brit F4-ben
- Augusztus 24–25.: Vasárnap újabb dobogós helyeket szerzett Molnár Martin a brit F4-ben
- Szeptember 21–22.: Molnár Martin átvette a vezetést az újoncok pontversenyében a brit F4-ben
- 10. Brands Hatch – október 5–6.