![Muhari Eszter egyetlen mondata új megvilágításba helyezi Szilágyi Áron vereségét](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57492/574921/57492159_4252503_8ccf2af87b3ef3bb7c2b48045ef7ea6c_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/5749/57493/574934/57493405_4252605_97c32bf3ff900f2672ba7af6daa34990_wm.jpg)
Klujber középről lőtt, a kapufáról azonban kifelé pattant a labda. A kipattanót Schatzl Nadine megfogta, de a bíró elvette a labdát, mert bentről érkezett ki a magyar szélső.
A harmadikat már nem tudta kivédeni Bíró, a jobbszélről Quintino talált be a hosszú felsőbe. Ismét három közte.
Először középről, majd a jobbszélről érkező lövést hárította, 32%-on a magyar kapus.
Betörésből talált be Kuczora, ott folytatja ahol abbahagyta.
A mieink kezdenek.
Ahogyan a nyitómérkőzésen is, ismét jól kezdte a találkozót a magyar válogatott. Böde-Bíró Blanka több fantasztikus védést is bemutatott, (hasonlóan Gabriela Moreschihez) azonban a félidő derekán a brazil időkérés jól sült el, a mieink számos ziccert rontottak, a zöld mezes csapat viszont keveset hibázott, és átvette a mérkőzés irányítását. Az utolsó tíz percben rendre három-négy góllal vezettek de Pauláék, egy utolsó pillanatos magyar góllal végül háromgólos különbség maradt a második játékrészre (15–12).
Innen folytatjuk 15 perc múlva.
Albek Anna lőtt át 29:58-nál, az ő góljával ért véget az első játékrész.
Középen cselezett Guarieiro, de Klivinyi előtte állt. Belemenésgyanús helyzet volt, a bíró azonban nem fújt.
Márton Gréta talált be a balszélről.
Átlövésből talált be Vámos Petra.
Szélről ziccerben nem hibázik Araújo, ismét négy közte, 13–9 oda.
A vonalról talált be Marcela Arounian, ezzel 11–8 Brazíliának.
Bruna de Paula lerántásáért küldték ki a játékvezetők.
Mindkét oldalon hibát-hibára halmoznak ajátékosok, ha pedig eljutnak lövésik, a kapusok közbeszólnak, továbbra is 9–8 a braziloknak.
Gyors válasz...
Estében talált be a ferencvárosi irányító.
Két magyar hiba után kihívta Golovin mester csapatát egy rövid megbeszélésre.
Klivinyi bátor betörése jó döntés volt, szép gólt szerzünk, ismét döntetlen.
Debreczeni-Klivinyi Kinga eladta alabdát, a kontrából Adriana Cardoso talált be, ezzel ismét átvette a vezetést Brazília. Nagyon rosszul jöttünk vissza az időkérés után...
Ismét de Paula szervezte jól a játékot, szélre tette a labdát, azonban Böde-Bíró védett, a kipattanót az ellenfél szerezte meg.
Keresztjáték után ismét Klujber találta meg beállótársát., 6–4 ide, időt kért a brazilok kapitánya.
Támastunk akétgólos előnyért, Kuczpra azonban kapufára dobta a labdát. A kontrából, körülbelül kilenc méterről lepte meg Bíró Blankát.
Klujber passzolt az üresen álló Tóvizi Petrának a vonalra, aki a bal alsóba lőtt, 4–3 ide!