Időjárási előrejelzések alapján elhalasztották a férfiak mai triatlonversenyét
További Párizs 2024 cikkek
- Megvan, hol és mikor tér vissza a versenyzéshez párizsi bajnokunk
- Rengeteg vitát váltott ki az olimpián, most profinak készül Hámori Luca legyőzője
- Kitüntették a párizsi olimpia és paralimpia résztvevőit
- Újabb párizsi olimpikonunk beszélt nyíltan közelgő visszavonulásáról
- „Egy pillanatát nem élveztem, minden asszómban benne volt a nagyon nagy zakó”
A nemzetközi sportági szövetség (WT) kora reggel kiadott közleménye szerint hajnalban, 3.30-kor tartottak megbeszélést a szövetség, a párizsi szervezők, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve Párizs, Párizs meteorológiai szolgálata, valamint az Ile-de-France prefektúra képviselői a folyó minőségéről, és ezt követően született az a döntés, hogy a viadalt ma nem lehet megrendezni.
A legfrissebb időjárási előrejelzések alapján az a döntés született, hogy a férfitriatlon-versenyszámot július 31-én (szerdán) 10 óra 45 perckor rendezik meg
– áll a közleményben, amely jelzi, hogy a nők versenye az eredeti tervek szerint szerdán 8 órakor rajtol, ugyanakkor mindkét viadalt csak akkor rendezik meg, ha a víz minősége megfelelő lesz, szennyezettsége a határérték alá süllyed.
A WT hozzátette, hogy az eredetileg kijelölt vészhelyzeti nap változatlanul marad augusztus 2., azaz péntek. A közlemény szerint a szövetség 8 órakor tart megbeszélést az edzőkkel, mely során további információkat osztanak meg velük.
Bár a múlt héten már kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban, a pénteki és szombati – a nyitóünnepséget és az első hivatalos versenynap szabadtéri számait is megzavaró – eső jelentős mennyiségű szennyező anyagot mosott a folyóba, így a triatlonosok vasárnap és hétfőn sem úszhattak a versenyhelyszínen, a helyzet pedig mostanra sem javult annyit, hogy a vízbe ugorhassanak.
Az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták. Franciaország mintegy 1,4 milliárd eurót fektetett be új infrastruktúrába, hogy csökkentse a folyóba ömlő szennyvíz mennyiségét. A francia fővárosban jövő év júniusáig három fürdőhely megnyitását tervezik a nagyközönség számára.
A párizsi olimpián triatlonban három számban avatnak bajnokot. A magyar színeket a férfiak egyéni viadalán Bicsák Bence és Lehmann Csongor, a nőknél pedig Kuttor-Bragmayer Zsanett képviseli. A vegyes váltók – amelyben nincs magyar csapat – augusztus 5-én csatáznak majd.
Az, hogy baj van, illetve lesz a Szajna vízminőségével, az már tavaly mindenki számára egyértelmű és világos lehetett, amikor augusztus közepén az olimpiai tesztversenyek közül a triatlonosoknál a vegyes váltók számát duatlonban tudták csak megrendezni – úszás nélkül, csupán futottak kétszer, és a kettő között kerékpároztak –, illetve a paratriatlonosok sem tudtak megküzdeni egymással, illetve tesztelni a pályát. Ami biztos csodálatos környezetben fekszik, csak a jelek szerint versenyzésre inkább alkalmatlan, mint alkalmas. Márpedig az olimpia feszes programja nem igazán teszi lehetővé azt, hogy versenyszámokat elhalasszanak. Pár nappal korábban a nyílt vízi úszók világkupafutamát viszont kompletten törölni kellett. Az ok akkor is a víz rossz minősége volt.
Már egy éve mindenki számára világos, hogy vékony jégen táncol a projekt
A szervezők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy az eredetileg elképzelt helyszínen rendezzék meg a versenyt, nem készültek B tervvel. Mondjuk, mozgatni a versenyzőket, rendezőket, önkénteseket, plusz pályát építeni, ki és mikor dönt arról, hogy ne a fő helyszínen, hanem minden bizonnyal a várostól messze lévő tartalék helyszínen versenyezzenek, nem egyszerű kihívás. A kérdés az eltelt hónapok során végig a levegőben volt, és hiába a megtett előkészületek – tisztítóberendezések, plusz alkalmi vízgyűjtő medencék – biztos volt, hogy az időjáráson múlik a terv sikere. Vagy éppen sikertelensége.
Miközben a szervezők az utolsó előtti pillanatig sem akartak másról hallani, csak a párizsi versenyrendezésről, az utolsó pillanatban azért mégis szóba jött a 30 kilométerre lévő Vaires-sur-Marne, ahol az evezősök és a kajak-kenusok versenyét rendezik. Hivatalosan viszont még mindig nem kommunikál erről senki.
Az olimpia előtt közzétett időjárás-előrejelzések még arról szóltak, hogy ez lesz minden idők legmelegebb olimpiája, a versenyzőknek a hőgutával is meg kell küzdeniük. Ez, mármint a meleg és a szárazság a szervezők és persze összességében mindenki másnak a malmára hajtotta volna a vizet, hiszen a vízminőség leginkább a csapadéktól, annak mennyiségétől függ. Ha esik, akkor a környékről bemossa a folyóba a szennyeződést. Amennyiben viszont nem, tekintve, hogy az évnek ebben a szakaszában inkább a szárazság jellemző a francia fővárosra és környékére, akkor minden rendben lesz.
Nos, a pénteki megnyitón rögtön esett, ami azonnal kérdőjelessé tett utána mindent. (Tavaly is az eső tette tönkre a sportprogramokat.) Hétfőn törölni kellett a hivatalos edzést, bár verseny előtt aligha kockáztatta volna meg bárki, hogy vízbe menjen, ott megfertőzze valami, és másnapra, a versenyre dőljön ki.
A triatlonosok – valamint a nyílt vízi úszók – hozzá vannak szokva, hogy nem medencetisztaságú vízben kell úszniuk, lelkileg fel vannak erre készülve, de hiába jó a fizikumuk, azért gyakran őket is megviselik az utóhatások. Amikor a verseny lemegy egy nap alatt, ennek nincs is nagy jelentősége, utána képesek regenerálódni, meggyógyulni. Viszont kihatással lehet a vegyes váltók versenyszámára, amelyben pár nappal később ugyancsak sokan érdekeltek még. Tokióval ellentétben a magyarok ezúttal ott nem indulnak. Arról nem is beszélve, hogy az a bizonytalansági faktor mennyire van kihatással egy versenyzőre, aki hónapok óta arra a napra készül, amiről nem tudni, hogy végül mikor jön el. És hol…
Újratervezés
„Újratervezünk, nem tehetünk mást” – nyilatkozta Lipták Tamás, a magyar szövetség szakmai igazgatója a szervezet hírlevelében.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Bence és Csongor még nem indult el a pályára, amikor megszületett a döntés hajnalban, így vissza tudtak aludni, amennyire egy ilyen helyzetben, élete talán legfontosabb versenye előtt tud egyáltalán aludni, pihenni valaki. Át kell terveznünk a napot, valahol edzeniük kell, de ez nem olyan egyszerű és magától értetődő dolog egy olimpia helyszínén. Például a kerékpárokat már tegnap begyűjtötték a szervezők, ők vitték volna a versenyhelyszínre, most ezeket is vissza kell szereznünk. Reggel 8-kor tartanak egy eligazítást, akkor okosabbak leszünk. A legfontosabb, hogy nyugodtak maradjanak a fiúk, ahogy tegnap is mondtuk, a triatlon arról is szól, hogy ki tud leginkább alkalmazkodni a körülményekhez, próbálunk ebben is a legjobbak lenni, és ha valóban megtartják holnap a versenyt, akkor tökéletes állapotban rajthoz állni. Közben természetesen a szakmai stáb figyel Kuttor-Bragmayer Zsanettre is, hiszen a mostani tudásunk szerint ő rajtol majd először holnap a női futam résztvevőivel, és utána Bicsák Bence, valamint Lehmann Csongor.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ma estére figyelmeztetést adtak ki heves zivatarok veszélye miatt Párizsra. Nem lehet tudni, hogy ha este vagy éjjel újra esik majd, annak újabb kedvezőtlen hatása mikor lesz érezhető a Szajna vízminőségén.
(Index/MTI)