Női kéziseink megszorongatták Hollandiát, de megverni nem tudták a csoport második helyéért

AFP  20240803  369A6VH  v1  HighRes  HandballOlyParis2024HunNed
A magyar női kézilabda-válogatott élvezetes mérkőzésen 30–26-ra kikapott a hollandtól az olimpiai torna csoportkörének zárófordulójában, így jó eséllyel a harmadik helyen jut majd tovább a Lille-ben tartott egyenes kieséses szakaszba. Ez még Angola bravúrgyőzelme esetén változhat, ám jelen állás szerint az egyetlen komoly kérdés, hogy kedden délelőtti vagy késő délutáni meccset játszanak majd a mieink a legjobb nyolc között.

Füzi-Tóvizi Petra csütörtökön fogadkozott, a továbbjutás jelentette megkönnyebbülés segíteni fog elkerülni a hullámzó játékot, a mieink felszabadultan, de közel sem dekoncentráltan vágnak majd neki a Hollandia elleni csoportzárónak. A magyar női kézilabda-válogatott öt, a holland hat ponttal vághatott neki a találkozónak, melynek győztese a csoport második helyét is elnyerte a két pont mellé. 

Azaz a tét nem volt kicsi – még akkor sem, ha jelen pillanatban lehetetlen volt megmondani, igazából a második vagy a harmadik hely kecsegtet minimálisan könnyebb ellenféllel a negyeddöntőben. Az A csoport a dán, norvég, svéd trió körbeverése miatt messze nem volt kiszámítható – a mi meccsünk pillanatában így csak annyi volt biztos, bármelyik skandináv érkezhet a keresztjátékra csoportmásodikként és -harmadikként is. 

A mieinknek azonban azzal is számolniuk kellett, hogy vereség esetén – egy Brazília elleni bravúrral – akár Angola is megelőzheti még a magyar csapatot, a negyedik helyre taszítva azt. Annyi biztos még, hogy a csapat pénteken kapott egy kisebb kimenőt, szabadidejükben meglátogatták Párizs néhány nevezetességét – kiszakadva kicsit az edzések és mérkőzések több mint egy hete tartó folyamatos forgatagából. 

Biztató kezdésre domborodó papírforma 

Talán ennek is volt köszönhető, hogy valóban lendületesen kezdtünk, még ha hibáktól mentesnek véletlenül sem nevezhettük a játékunkat, 1–1 után többnyire a mieink vezettek, a hollandok kapaszkodtak és egyenlítettek menetrendszerűen. A 13. perc végén, 6–6-os állásnál Kuczora Csenge gólpassza és Klujber Katrin találata egyenesen élményszámba ment. Kár, hogy ezután sem sikerült elszakadni a 2019-es világbajnoktól. Sőt, a meccsen másodszor fordítottak is: a következő másfél percben 8–7-re már Laura van der Heijden találatával ők mentek. A 17. percben tört meg a sorozat, mely szerint egyik csapat sem tud egy gólnál jobban elhúzni, Bo van Wetering pattintott a bal szélről Böde-Bíró Blanka lába mellett a kapuba (8–10). Golovin Vlagyimir pedig abban a pillanatban időt is kért, ahogyan Bíró kiszedte a hálójából a labdát... 

Csapatkapitányunknak tizenegy lövéssel szemben csak egy védés jött össze, így kapust cseréltünk, jött Szemerey Zsófi, aki azonban az első két kapujára tartó lövésből újabb két találatot kapott, így Hollandia néggyel is meglépett. Közben a szerencsével is hadilábon álltunk, lőttünk egy kapufát, mielőtt Klujber egy bal oldali betörés után 9–12-re szépített volna. Kuczora lőtt rútul kapu fölé ziccerben a következő labdaszerzés után, a lerohanás végén Vámos Petra azonban már nem hibázott, miként hasonló koreográfia végén Győri-Lukács Viktória sem fél perccel később, így az első félidő utolsó harmadának mínusz kettőről vághattunk neki (11–13). Golovin ezúttal is jól tudott belenyúlni a meccsbe a kapuscsere mellett – védésből nem lett hirtelen sokkal több, de a pontatlan, fölé, mellé tartó lövések megszaporodtak Hollandiától – Simon Petra beállása is segített, aki a 21. percben egy újabb gyors indításból végigrobogó magyar akció végén egyre hozott fel minket. 

Újra kinyílt az olló

Ezúttal Per Johansson volt soron, hogy időkéréssel próbálja rendezni csapata sorait. Papp Nikoletta labdaszerzése után így is volt egy akciónk az egyenlítésért, Vámos azonban ezúttal nem tudta pontosan megjátszani a centert. Az ellencsapásból Angela Malestein csavart a jobb szélről Szemerey mellett a kapu jobb oldalába. Ismét az első perceket idéző rohanás, felváltva potyogó gólok képe bontakozott ki a szemünk előtt – azzal a különbséggel, hogy ezúttal hol két, hol egy találattal vezettek a kék mezes riválisok. 14–16 után megszakadt a sorozat, és megint ellépni látszottak a hollandok két válasz nélkül hagyott gólnak köszönhetően. Lois Abbingh ellen nem igazán találtuk az ellenszert a pálya bal oldalán, 25 perc alatt ötször volt eredményes, oroszlánrészt vállalva abban is, hogy a félidő hajrájában Hollandia picit meglépjen (16–19). 

Visszaállt a kapuba Böde-Bíró, aki hetesvédéssel kezdte az új etapot, Van der Heijdenéknek azonban így is akadt még egy labdájuk a szünetbeli négygólos vezetéshez. Böde ezt kitolta a jobb felsőből, így 19–16-os holland vezetésnél fordult a két együttes. 

Böde-Bíró szuperhős üzemmódban 

Fordulás után jó három percig nem esett gól, mikor végre megtört a jég, persze hogy a hollandoknak tört meg. Estevana Polman centertalálatára Győri-Lukács válaszolhatott gyorsan, de akkora kapufát dobott, a keresztlécről majdnem a félpályáig perdült vissza a labda (16–20). Végül a 35. percben, szűk nyolcpercnyi gólcsendet megszakítva Klujber szépített (17–20). A szintén az első félidő közben becserélt Rinka Duijndham sokkoló higgadtsággal kezdte a második játékrészt a riói olimpián negyedik helyet szerzett gárda kapujában. De Böde-Bíró is óriásit javult, míg az első tíz kapujára tartó lövésből egyet tudott megfogni, visszaállása óta tízből hétnél járt(!), ami eszelős kapusteljesítményt jelentett itt a második félidő első tíz percében. 

Óriási kár, hogy mezőnyjátékosaink nem tudtak élni a lehetőséggel, mert sorjáztak a labdáink a felzárkózáshoz, ennek ellenére a 40. perchez épp úgy háromgólos hátrányban érkeztünk el, mint ahogy a szünetben is álltunk (18–21). Böde-Bíró viszont közben egy újabb hárított hetessel tette még csillogóbbá egyéni teljesítményét, tovább táplálva a visszakapaszkodás reményének tüzét. Szöllősi-Schatzl Nadine kétperces kiállítását viszont már nem húztuk ki holland találat nélkül, igaz, szűk 14 perc eltelte alatt ez még mindig csak a harmadik góljuk volt a félidőben (18–22)

A háromgólos gát

Negyedóra volt hátra a meccsből, mikor Kuczora bal oldali betörése után ismét visszajöttünk háromra. Egy holland labdavesztés után, a 47. percben pedig Szöllősi-Schatzl szélről elcsavart lövésével kettőre (21–23). Ismét felpörögtek az események, ám a megélénkülő meccsképet beárnyékolta Albek Anna és a holland kapus ütközése. Utóbbi járt kettejük közül pechesebben, hosszasan ápolták a földön fekve, míg Albek egy jeges tömlőt szorítva az arcához, de saját lábán ment le a kispadhoz, Duijndamot csak percekkel később sikerült talpra állítani és letámogatni – szolidáris vastaps kíséretében. 

A visszacserélt Yara ten Holte nem tette meg azt a szívességet, hogy ne állt volna be jól a sérült társ helyére. Böde-Bíró is folytatta remek sorozatát, a mérkőzésen összességében a negyven, a második félidőben a hatvan(!) százalékos védési hatékonyságot ostromolva. A különbség viszont csak nem akart tartósan csökkenni, az utolsó tíz perc kezdetén is még mindig hárommal vezetett Hollandia (22–25). 

Simon Petra 53. percben szerzett gólja után volt egy labdánk felkapaszkodni mínusz egyre is, de Vámost szerelték, utána pedig Albek kapott védekezésben kétperces kiállítást, ami érzésre megpecsételte a sorsunkat. Főleg úgy, hogy Van Wetering a bal szélről megint visszaállította a háromtalálatnyi különbséget. A kiállítást 2–0-ra hozta Hollandia, így három és fél perccel a vége előtt 28–24-re vezetett. 

Gyorsan befejezett akciókkal próbáltunk megkapaszkodni az utolsó szalmaszálban, de a kényszerű ritmusváltás újabb pontatlanságokat szült, Ten Holte is visszakapszkodott 30 százalék fölé védési hatékonyságban. Pásztor Noémi az utolsó perc kezdete előtt még szépített, de ez már nem jelentett túl sokat. A magyar női kézilabda-válogatott megszorongatta a 2019-es világbajnokot, de legyőzni nem tudta a csoportban, 30–26-os vereséggel búcsúzik a csoportkörtől. 

A mieink, függetlenül a Brazília–Angol csoportmeccs eredményétől, bejutottak a Lille-ben rendezendő egyenes kieséses szakaszba, a kérdés már csak az, hogy a B csoport harmadik vagy negyedik helyezettjeként. Utóbbi felvetés annyiból fontos, hogy délelőtti vagy délutáni meccs jut majd kedden Klujber Katrinéknek. 

Kora délutánig ez is kiderül. Este, 22 óra magasságában pedig már arra is választ kapunk, ki lesz az ellenfél a negyeddöntőben. 

OLIMPIA, PÁRIZS 2024
NŐI KÉZILABDA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
Magyarország–Hollandia 26–30 (16–19)

A csoport állása: Franciaország 8 pont, Hollandia 8, Magyarország 5, Angola 3, Brazília 2, Spanyolország 0.

(Borítókép:  Klujberg Katrin. Fotó: Aris Messinis / AFP)