Muszukajev Iszmail nagy küzdelemben vereséget szenvedett a bronzmérkőzésen

GettyImages-2166297048
Nagy csatában elvesztette a bronzmérkőzést Muszukajev Iszmail a szabadfogású férfi birkózók 65 kilogrammos mezőnyében albán ellenfelével szemben, így Tokióhoz hasonlóan ötödik helyen zárta a párizsi olimpiát.

Az albán Iszlam Dudajev várt Muszukajev Iszmailra a bronzmérkőzésen, akit a verseny előtt a hetedik helyre rangsoroltak. A mérkőzés elején figyelmeztették az albán versenyzőt passzivitás miatt, nem sokkal később azonban egy négypontos akciót érően megforgatta Muszukajevet, majd két újabb pontot szerzett, amivel 6:0-ra lépett el magyar ellenfelétől.

Nem sokkal később Muszukajev pillanatai következtek, a lábra indított sikeres fogása két pontot ért. Az albánok ezután egy challange-et kértek, a kontratámadást pedig megítélték az albánnak két ponttal, azonban Muszukajev is kapott még két pontot, amivel 8:4-re jött fel. Ezután egy sikeres levitelt is végre tudott hajtani, amivel újabb két pontjával már 8:6-ra megközelítette Dudajevet. Az első menet ezzel az állással ért véget, így Muszukajev Iszmail kisebb hátrányból várhatta a következő három percet.

Az albán birkózónak a második menetben összejött egy mögékerülés, majd újabb két pontot kapott Dudajev egy sikeres orsónak köszönhetően. Muszukajev az utolsó másfél percen belül megint kapott két pontot, az albán ekkor 12:8-as előnyben volt.

Fél perccel a vége előtt összejött a négypontos akció Muszukajevnek, ezzel egalizált, amivel már ő állt nyerésre. Az albánok alig három másodperccel az összecsapás vége előtt ismét challange-et kértek, mert nem volt világos, melyik birkózó hagyta el előbb a szőnyeget a földharc közben. A challange után az albán kapta meg a pontot, a bronzérem így Iszlam Dudajevé lett. Muszukajev Iszmail ezzel az eredménnyel Tokióhoz hasonlóan ötödik helyen végzett a párizsi olimpián.

Oroszországból indult

Iszmail Timurovics Muszukajev orosz származású sportoló 2015-ben még az orosz bajnokságban lett ezüstérmes, 2019-ben viszont már magyar színekben versenyzett. A szabadfogásúak 65 kilogrammos mezőnyében szerzett olimpiai kvótát és bronzérmet, majd a tokiói olimpián az 5. helyen zárt. 2024-ben remek szerepléssel ezt a teljesítményét meg tudta fejelni és a harmadik helyen bronzéremmel fejezte be a tornát.

A 65 kilogrammos férfiak szabadfogású versenye szombaton kezdődött, ahol a harmadik helyen kiemelt Iszmail Muszukajev piros dresszben érkezett a szőnyegre, ellenfele pedig kékben a kirgiz Ernazar Akmatalijev volt a nyolcaddöntőben.

Az első menet sokáig nem hozott pontot, mintegy másfél percet követően azonban Muszukajev 1:0-s előnybe került egy passzivitási kísérlet miatt megítélt ponttal, így kedvező helyzetből várhatta a folytatást. A második menet aztán remekül indult, hiszen Muszukajevnek sikerült elkapnia a kirgizt,

akit többször is megforgatva 11:0-ra húzott el, amivel megnyerte a mérkőzést. 

Negyeddöntős álom

A 65 kilogrammos szabadfogású birkózók negyeddöntőjében az azeri Haji Aliyev várt Muszukajevre. A Tokióban ezüstérmet nyert, háromszoros világbajnok riválisával júniusban találkozott a legutóbb a magyar birkózó, Budapesten a Polyák–Varga-emlékversenyen 9:3-ra nyert. Az Európa-bajnoki döntőben viszont technikai tussal is le tudta gyűrni két éve.

Világbajnoki címvédőnk már a legelején bemutatott néhányat különleges mozdulataiból, mélyre vitt súlyponttal, sokszor térdelőhelyzetbe helyezkedve, onnan kirobbanva próbált akciókat kezdeményezni. Az első szakasz végéhez közeledve a magyar színekben szereplő birkózó passzivitása miatt egypontos hátrányba került. Az azeri innentől kezdve sokkal látványosabban tartotta a távolságot, szinte elfarolva-eltáncolva a fogáskísérletekből (0:1).

A második szakasz legelején Aliyev kapott figyelmeztetést, majd 30 másodpercen belül egyenlített Muszukajev (1:1). Néhány pillanattal később sikerült kiemelnie combból fogva és mögé kerülve egy hárompontos akcióval megfordítania a mérkőzést. Aliyev szabálytalan védekezéssel ráütött Muszukajev nemi szervére, így már 7:1 volt az előny. Aliyev az utolsó perc elején egy mögékerüléssel szerzett két pontot, de még mindig magabiztos fórban volt Muszukajev. Alijev láthatóan kezdett kifogyni a levegőből, egy kilépésgyanús szituációnál challenge-et kért, ezzel időt ugyan nyert, a további videózási lehetőségét azonban elbukta (8:3). Muszukajev jó védekezésből visszatámadott, mögé került ellenfelének (10:3), amivel lényegében eldőlt a mérkőzés.

Elődöntős rémálom

Arra nem lehetett számítani, hogy az FTC sportolójának esti elődöntője hasonlóan simán alakul, mint délelőtti meccsei, ugyanis a 2022-ben vb-győztes iráni Rahman Musza Amuzadhalili várt rá, akitől két éve simán, 6:0-ra kikapott a világbajnokságon, egy évvel később viszont a vb-elődöntőben visszavágott neki és a meccs utolsó másodperceiben bemutatott bravúros billentéssel nyert 6:5-re.

Amuzadhalili nagyon harciasan kezdett, kissé túl harciasan is és tíz másodperc után belekapott Muszukajev szemébe. A folytatásban is paprikás maradt a hangulat, mindkét fél sokat reklamált és közel egy perc telt el, mire igazi birkózójelenetek játszódtak le a szőnyegen. Ekkor az iráni egy gyors lábratámadással két pontért kivitte a szőnyegről ellenfelét (0:2), pár másodperccel később pedig ismét egy ellenállhatatlan akciót indított és zónán kívülre tette riválisát (0:4).

Muszukajev helyzete ekkor nehéznek tűnt, de még nem kilátástalannak, fél perccel később azonban megpecsételődött a sorsa, amikor Amuzadhalili egy összekapaszkodásból négy pontért gyönyörűen eldobta (0:8). Az iráni sokkal energikusabb volt és erősebbnek tűnt riválisánál, aki ekkorra már láthatóan nem hitt abban, hogy fordíthat, ezt pedig ellenfele kihasználta és két kiléptetéssel lezárta az egyoldalú mérkőzést, mely 10:0-s technikai tussal ért véget.

Iszmail harmadszor birkózott vele és most harmadik-féleképpen állt ki ellene az iráni, aki egyértelműen meglepte. Arra készültünk, hogy úgy, mint tavaly, folyamatos nyomás jön majd az iránitól, a zónában birkózik, onnan elvezeti és bemegy neki lábra. Ehhez képest az elején nem volt semmi, csak egy kis kakaskodás, utána meg messziről beugrált, Iszmail pedig nem tudta ezt hova rakni. Sajnos az ellenfél annyira dominált és hengerelt az elejétől fogva, hogy erre nem tudott reagálni

– nyilatkozta az MTI-nek Bánkuti Zsolt szabadfogású kapitány. Azt is elmondta, hogy Muszukajev láthatóan rosszul éli meg a sima vereséget, mert egyértelműen azért érkezett Párizsba, hogy bajnok legyen, mégis muszáj lesz ezen a kudarcon túllépnie.

(Borítókép: Muszukajev Iszmail és Ismail Dudaev a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzésén 2024. augusztus 11-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)