Föl nem adtam volna, inkább beledöglök

DSC 0070
2017.10.26. 14:54

1992. június 30-án Filutás Árpád 8 óra 36 perc tekerés után világcsúcstartóként szállt le a kerékpárjáról.

Egy hatvan éve fennálló rekordot, az 500 kilométeres motorvezetéses bringázásét javította meg. Nemcsak idővel, hanem legalább húsz plusz kilométerrel is. Csúcsa azóta is érvényben van.

A stéherezésben kiemelkedő kerékpáros nemzetközi szinten is ismert versenyző volt. Úgy tartották róla, világbajnok is lehetett volna, ha nem ide születik.

- Mi van, apukám?
- Csak jöttem edzeni.
- Jó formában vagy? Kitaláltam neked egy csúcskísérletet.
- Mi lenne az?
- Az ötszáz kilométeres stéher világcsúcsa.
- Jó, és mikor? Szervezd meg és csináljuk!

Olykor egy ilyen rövid párbeszéd előzi csak meg a nagy dolgokat. A történetet felidéző Filutás Árpád egy tavaszi edzés előtt a Millenáris betonszegélyén üldögélt, amikor odalépett hozzá Végh Oszkár, aki korábban maga is versenyző volt, majd újságíró és mindenes a Postás egyesületnél, afféle második apuka. 

A bringasport cirkusza

Mielőtt a beszélgetés után néhány hónappal később megvalósult csúcsra térnék, nézzük meg, mi is az a sokaknak ma már semmit nem mondó stéherezés. Röviden: behemót, akár ezer köbcentis motorok (korábban két-, három-, négy- sőt nyolcüléses bringák helyettesítették azokat) által képzett vákuumban, szélárnyékban haladnak a bringások az oválpályán, 60-80 kilométeres tempóval is, esetenként egy órán keresztül.  Olykor egyszerre kilenc-kilenc motor és fix áttételes, fék nélküli bringa volt a pályán, lüktető és éles versenyt vívva. Ahogy Filutás is megjegyezte, a stéherezés a kerékpársport cirkuszi száma.

„A motorok fülsiketítő dübörgése, a kedvenc versenyzők vad irama, a tragédia közelsége, amit egy defekt, egy géptörés bármelyik pillanatban okozhat, kíváncsi borzongással vonzott hétről-hétre ezreket a Millire" – érzékeltette egy cikkében Végh Oszkár, miért volt olyan népszerű ez a szám. Magyarországon az 1910-es években kezdtek stéherezni, a Millenárison és az újpesti fapályán rendeztek nemzetközi versenyeket, amelyre tódult a nép. Sokszor előfordult, hogy tömegek rekedtek az utcán, mert már nem kaptak jegyet. A motorvezetéses szám többször reneszánszát élte, az 1930-40-es években is kitermelt néhány sztárt itthon, mint például Szekeres Bélát vagy Pataki Józsefet, majd az 1980-as években is volt még egy fellángolás. Filutás is ekkor volt a legsikeresebb.

Óbudáról az Ostblock menői közé

Filutás gyerekként az óbudai panelek tövében bringázgatott a többi sráccal. Egy külföldi kerékpáros magazint lapozgatva döntött úgy, hogy ő is versenyző lesz. Néhány barátjával el is ment a Postáshoz, de elsőre elzavarták őket Pataki Józsefék, mivel nem volt saját országúti versenykerékpárjuk. Ennyivel nem lehetett lerázni őket, szereztek ütött-kopott gépeket, és újra jelentkeztek a klubnál.

Stéherezésről ekkor még szó sem volt – a veszélyessége miatt eleve csak 18 éves kor fölött lehet űzni – , Filutás sok más számban próbálta ki magát, elsősorban országúton volt sikeres, az 1980-as években sok hazai mezőnyversenyt nyert, de győzött hegyi bajnokságon és kritériumban is. A stéherezéshez pedig a legjobb helyen volt. A korábban maga is versenyző ifjú Pataki József próbált új életet lehelni a szakágba, Filutást is kipróbálta a számban, aki hamar rá is érzett a számra „Mintha odaragasztottak volna a motor mögé" – mondta.

Az 1982-es bajnokságra gipszelt kézzel állt oda, és 19 éves kora sem mellette szólt.

„Nem fogsz zavarni?" – szólt oda hozzá az 1976-os olimpián is induló Szűcs Gábor. Filutás annyira nem zavart, hogy mindenkit meg is vert.

A stéherezés egyre fontosabb lett az életében, az lett a fő versenyszáma, a szezonját is e köré építette. Rendszeres indulója volt a csehszlovákiai és keletnémet versenyeknek, de az NSZK-ba is sokszor meghívták. „Egy idő után már elismert ostblockos stéheres lettem."

Abban az időben a csehszlovákiai Brno olyan volt, mint a nálunk a Balaton, a kelet- és nyugatnémet bringások ott találkoztak csak egymással. Így mindig erős mezőny gyűlt össze, amelyben Filutás is kivívta magának az elismerést. „Ott volt a kétszeres világbajnok Rainer Podlesch is, mindenki rettegte a szivárványszín (ez jár a vb-címért) trikóját, de engem nem érdekelt, nagyon megvertem.

A csehek és németek tátott szájjal álltak, hogy úgy mentem, mint az ördög. Mondták is, hogy világbajnok lehettem volna, ha nem ide születek."

Hogy nem véletlenül mondtak ilyeneket, arra az is bizonyíték, hogy Filutás versenyen legyőzte a a stéher legutolsó világbajnokát, Carsen Podlescht is. Ahogy nőtt a tekintélye, úgy lett egyre több előjoga a magyar stéheresnek, egy idő után már megmondhatta, hogy melyik motorost kéri vezetőnek. Brnóban tekerte óriási országos csúcsát is, 70 400 métert egy óra alatt, vagy három kilométert javított a korábbi rekordon. Ilyen előzmények után Végh Oszkár nem véletlenül gondolhatta, hogy az Európa elitjébe tartozó Filutásban benne van a nagy dobás.

Egy bringás, két motoros, 1213 kör

Az 500 kilométer első hallásra és másodikra is embertelennek hangzik, a csúcskísérlet előtt Filutás sem ment még közel sem annyit egyben. Azt mondta, bízott abban, hogy a közel két évized alatt megszerzett állóképessége elég lesz, és az is megerősítette ebben, hogy nem sokkal korábban a 250 kilométeres Budapest–Bécs-versenyt is végig szembeszélben le tudták nyomni. Azt mondta, az egyedüli bizonytalansági tényező az volt, hogy vajon a motorok kibírják-e. Filutás két motorral és motorossal dolgozott, Pázsitka István és Dömötör Sándor óránként váltotta egymást. 

Filutás úgy számolt, hogy végig egyenletes tempót megy, és így akár fél órával is megjavíthatja a csúcsot, csak bírnia kell a monotonitást.

A Millenáris betonteknőjében 1213 és fél kör várt rá.

Délben startolt el, felvette a 60-70 kilométer per órás utazótempóját és 250 kilométerig meg sem állt. Akkor is csak pisilt egyet, megtöltötte a kulacsait, és visszaszállt a kerékpárjára. Nyomta tovább. A sebességgel nem is volt baj, de a saját kerékpárórája által mért táv és hátralévő körök nem ötszáz kilométert, hanem annál jóval többet adtak ki. Filutás ekkor jött rá, hogy elrontották a számolást. A rekordot a pálya alsó ívéhez számolták, de a kedvezőbb futás miatt a döntött pálya tetején haladt. A nagyobb ívek miatt nem tört meg a lendülete, de minden kanyarral jó pár méterrel növelte az össztávot. 

Mikor veszélyben látta a rekord megjavítását – körszámon nem változtathattak –, lejött a belső ívre, és az utolsó száz kört ott hajtotta végig olykor 80-as tempóban. „Abban a szakaszaban az őt vezető Dömötör Sándor végig kiabálta az ellenegyenes távjait, mert Filutás a kimerültségtől már nem tudta szemét nyitva tartani, és félő volt, hogy fennakad a motor görgőjén, és az borzalmas balesethez vezethet" – írták a kritikus részről a Pedál magazinban.

Ha belevágok valamibe, azt befejezem. Föl nem adtam volna, inkább beledöglök"

– mondta Filutás visszagondolva a 25 évvel korábbi tekerésére. 

Erőfeszítése meghozta a rekordot, közel öt percet javított Hubert Oppermann csúcsán, 8 óra 36 perc 17 másodperc alatt tekerte le a saját számítása szerint nagyjából 530 kilométert. 

Másnak ennyi időbe több minden fért bele: „Kijött a tévé a starthoz, forgattak egy kicsit, majd ahogy mesélték, elmentek Sopronba kosárlabdameccsre, hazafelé megálltak fürdeni a Balatonnál, aztán visszajöttek a Millenárishoz, én meg közben tekertem."

Filutás elég puritán módon tekert ahhoz képest, hogy ma már minden frissítő adagolását percre és grammra pontosan kiszámolják. „Nagy csodák nem voltak. Se energiaszelet, se zselé nem létezett még. Isostart, müzlit, banánt és csokit vittem magammal a zsebekben. Előre két kulacsot szereltem fel. Nem voltam szivacs, más versenyeken sem ittam sokat. Azt is én számoltam ki, hogy milyen áttétellel menjek, olyat akartam, hogy ha el is jön a holtpont, akkor se álljon meg a lábam, tudjak még újítani."

Az 500 kilométeres rekordnak később a világbajnok Roland Königshofer is nekiment, de végig sem ment a távon. Filutás úgy tudja, hogy 300 kilométer körül adta fel. Az osztrák bringás nagyobb tempóra és több szünetre építette fel taktikáját, de belebukott.

A tönkretett világbajnokság

Filutás karrierjének egyik kiemelkedő pontja volt a világcsúcs, de a magyar szövetség nem nagyon bízott benne. A bringás még ma is nagy keserűséggel gondol vissza az akkor történtekre. A szövetség eredményei ellenére nem támogatta, sőt még be sem akarta nevezni. Utóbbi nagy nehezen belement, mikor Filutás és vezetője, Dömötör vállalták, hogy saját költségükön és kocsijukkal kimennek Spanyolországba, a valenciai vb-re. Hosszú utazás után azonban óriási pofont kaptak. Hiába keresték magukat a rajtlistán, nem voltak ott. Kiderült, hogy az amatőrök helyett a profik közé nevezte be őket a magyar szövetség. (Ekkor még létezett ez az olykor álságos két kategória. A szocialista országokban sokszor kamu állásokkal biztosították a profizmust.) Filutásék mindent megpróbáltak, de a szervezők a vb-t közvetítő tévétársaság miatt már nem alakították át a versenyprogramot, a profik között meg licenc nélkül nem indulhatott.

A csalódás után kezdett eltávolodni a kerékpársporttól - itthon nem nagyon volt ellenfele, 1992-ben az ob 25 km-es távján 830 méterrel nyert – , már nem adott bele annyit a felkészülésébe, az akkoriban induló kerékpárboltjával is sokat foglalkozott és egy nevét viselő amatőr bringacsapat útját is egyengette. Azért még félgőzzel is nyerte az ob-kat, a következő három bajnokság is az övé lett, majd 2002-ben is felszívta magát. Összesen tízszeres stéher magyar bajnokként vonult vissza, azóta pedig vezeti bringaboltját Óbudán, ott, ahol utcai bringázgatásokból elindult karrierje.

Borítókép: Bődey János / Index