Életünk legnagyobb sikere életünk legnagyobb csalódása lett

1984 májusában, 35 éve érte el a magyar kosárlabdasport története egyik legnagyobb sikerét: rossz rajt után negyedik lett a női válogatott a havannai olimpiai selejtezőn. Hazafelé jövet, a zürichi átszálláskor, a magyar újságokból tudták meg: értéktelen, amit elértek. Az igazi nagy sírás pedig még csak utána jött.

Az 1980-as olimpián a magyar nők negyedikek lettek a kosaras tornán, három ponttal veszítették el a bronzmeccset a jugoszlávokkal szemben (63-66). Jogos volt a remény, hogy négy év múlva sikerül egy helyet előrelépni. 

• Erre az olimpiára úgy jutottunk ki - sem előtte, nem utána nem sikerült -, hogy az Egyesült Államok visszalépett.

Az 1983-as Eb-n már szembetűnő volt, hogy egy nagyon erős csapat formálódik, az előző Eb-hez képest hat helyet javítva harmadikok lettek. Nyilván közrejátszott ebben az is, hogy a csoportmeccseket Miskolcon játszották, a bronzmeccset pedig már a Budapest Sportcsarnokban, amin 82-79-re győzték le Jugoszláviát. Az utolsó másodpercekről itt egy videó.

A hazai pálya mellett fontos megjegyezni, hogy Németh Ágnes center az olimpián még csak 19 éves volt, Boksay Zsuzsa 20, ahogy egyre több rutint szereztek, úgy lettek egyre inkább markáns részei a csapatnak. Rajtuk kívül a labdaművész irányító, Borka Ágnes és az egészen különleges adottságú, fia születése után nagy elszántsággal, remek formában visszatérő Beloberk Éva volt Kiss Lenkén kívül a kezdő ötös tagja.

egy év múlva a BSE kétszeri hosszabbítás után a Szpartak Moszkvát verve lett a Ronchetti Kupa győztese.

Killik László szövetségi kapitány az ilyen eredmények miatt tartotta éremesélyesnek az olimpián csapatát. Így fogalmazott:

Egy olyan olimpiára készültünk, ahol komoly esélyeink voltak, még az éremszerzésre is. Az első két hely úgymond ki volt adva az amerikaiaknak és az oroszoknak, de a bronz a miénk lehetett volna. Akkor kaptuk a pofont, amikor már a siker küszöbén álltunk.

1984. januárban Mátraházán összeült a csapat, és egymás közt megfogadták, ott a helyük Los Angelesben. Akkor már tudták, hogy Boksay műtéte elkerülhetetlen, mert nem javult a bokája, de az olimpiára ő is felépülhet. Kiss Lenke azt mondta erről a csapatgyűlésről, egy cél lebegett előttük, hogy tűzön-vízen átmenve, minden akadályt leküzdve ott lehessenek az olimpián. Úgy gondolja, a valaha volt legerősebb válogatott 1984-ben alakult ki. Ő akkor 33 éves volt, neki még egy négyéves ciklus már nem fért volna bele. 

Aztán jött májusban a nyolcas torna, amire úgy utazott ki a válogatott, ha a legjobb négy közé kerül, akkor ott lehet az olimpia hat csapata között. Biztos helye a rendező USA-nak és a világbajnok Szovjetuniónak volt. Mivel az olimpián csak hatos volt a mezőny, azt is előre lehetett tudni, hogy két győzelemmel megnyílik az esély a történelmi éremszerzésre.

Az olimpiai selejtezőben ettől még a gyors és jól cselező feltörekvő ázsiai csapatot nagy küzdelemben megverték Kiss Lenkéék. De ne szaladjunk ennyire előre.

A magyar válogatott nem a legjobb előjelekkel utazott el Kubába, mert Boksay Zsuzsa ugyan már ott volt, nem játszhatott, inkább csak elrettentő szándékkal volt a keretben. Kiss szerint Boksay 15 pontot jelentett volna minden meccsen, de még így is megcsinálták a nem könnyű küldetést. Szuchy Katalin lemondta a válogatottságot.

Először Colorado Springsbe utaztak, mert az amerikaiak szerettek volna játszani velünk. Onnan mentek át Havannába, ahol 11 nap alatt játszottak le hét kőkemény meccset.

A rajt borzasztóan sikerült, a melegre nem igazán voltak felkészülve.

Kína, Kanada és Ausztrália is legyőzte a mieinket, a második meccs volt különösen fájó, mert a korabeli tudósítások szerint Németh Ágnest a bírók érthetetlenül gyorsan kiszórták, a harmadik negyed felénél.

A Népsport a vereségek után azt írta, hogy titokban már azzal is kiegyeztek volna, ha egy meccset nyernek. A csapat viszont összekapta magát, és megmutatta lelki erejét, ebben megint csak a pszichológusnak sem utolsó Kissnek volt nagy szerepe.

„Kemény játékos voltam, csapatkapitánynak is megőriztem ezt a keménységet, sokszor erélyesen rászóltam a társra, ha nem vetődött el egy labda után.

Nyugalmat és hitet sugároztam a csapat felé, pedig én magam is izgultam, nekem is gombóc volt a torkomban. Nem volt válságülés, egyszerűen csak az önbizalmat próbáltam a társakba önteni.

Három győzelem következett: a házigazda Kuba, Csehszlovákia és a már említett Dél-Korea ellen.

A 382-szeres válogatott Kiss úgy emlékszik vissza, hogy 15 ezer tomboló és zenélő kubai előtt kellett pályára lépniük, de mindez nem zavarta meg őket, sőt az egyik legnagyobb élményük volt az a meccs, Fidel Castro is ott volt a nézőtéren.

Dél-Korea legyőzése a sportlap címlapjára került, pontosan a bojkottról szóló híradás mellé. 66-63-ra nyertek, a 33. percben még az ellenfél vezetett, de az utolsó percekben már öt ponttal is vezettek, Németh 21 pontjával a legeredményesebb volt, Kiss 13 pontig jutott.

Vagyis

Egészen pontosan ez a közlemény jelent meg az újságban:

Az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedő bizonyos szélsőséges politikai körök a versenyek előkészületeit továbbra is a Szovjetunió és a szocialista országok elleni propaganda céljaira használják fel. A Magyar Olimpiai Bizottság osztja a Szovjetunió és más szocialista országok olimpiai bizottságainak aggodalmát és szolidaritást vállal döntésükkel. Megállapította, hogy változatlanul nem szavatolják megfelelően valamennyi ország sportolóinak biztonságát és a versenyek zavartalan megtartását, ezért úgy foglal állást, hogy a kialakult helyzet nem teszi lehetővé a magyar sportolók részvételét a XXIII. Nyári Olimpiai Játékokon. A Magyar Olimpiai Bizottság sajnálja, hogy a jelenlegi körülmények között a távolmaradás elhatározására kényszerült.

Így jutottunk el az utolsó, a jugoszlávok elleni meccshez, amit 74-59-re magabiztosan nyertek meg, Winter Ilonát írták a meccs legjobbjának. Képzeljük magunk elé a helyzetet. A csapat a hazai döntésről mit sem sejtve önfeledten ünnepelt, elérték az áhított célt,

igazából csak akkor volt bennük először rossz érzés, amikor a szállodai liftben találkoztak a tornán előttük végző kanadaiakkal, és ők visszakérdeztek a see you köszönésre, hogy biztosan találkoznak-e az olimpián.

„Kint csak szállingóztak felénk a hírek, egyszerűen csak nem értettük, miről beszélnek a kanadaiak. Horváth Frigyes a havannai reptéren jóval a hazaindulás előtt összehívta a csapatot. Akkor beszélt arról, hogy ez a döntés született. Mi ezt valahogy nem ítéltük meg a kellő súllyal, valahogy bíztunk abban, hogy még minden megváltozhat, és a dolgok majd jóra fordulhatnak. Hogy talán nem is úgy van, ahogy rebesgetik. Aztán amikor megérkeztünk Zürichbe, és a magyar újságokat a kezünkbe vettük, az egy újabb sokk volt. Nem kívánom senkinek ezt a hazautat, de még akkor sem volt igazi letargia. Igaz nem várt ünneplő tömeg bennünket, csak a családtagok.

A hazaérkezésünk után, május végén még kiosztották az olimpiai formaruhákat. Örök mementóként sokáig őriztem, csak nemrég adtam át a sportmúzeumnak.

• Az olimpiai selejtező sorrendje: 1. Kína, 2. Jugoszlávia, 3. Kanada, 4. Magyarország, 5. Kuba, 6. Dél-Korea, 7. Ausztrália, 8. Csehszlovákia

Azért nem tudatosult bennük végérvényesen a távolmaradás, mert ott voltak a románok, akik mentek. Tudat alatt, olykor tudatosan bíztak abban, hogy mehetnek. Aztán amikor a kosaras bíró elutazott, ők pedig nem, és ahogy egyre inkább közeledett a rajt, akkor kezdett fojtogató lenni a gondolat, ők Tatára mennek, nem a repülőtérre, végképp nem Kaliforniába.

Tatán aztán minden nap bőgtünk. Hol külön-külön, hol egymásba kapaszkodva. Hiszen az osztrák tévében láttuk az eredményeket. Láttuk az általunk legyőzött Koreát, hogy végül döntőt játszhatott az amerikaiakkal.

Okolom magam, hogy már nem tudtuk még egyszer összeszedni magunkat, és a nekünk rendezett Jóakarat Játékokon már meccset sem tudtunk nyerni. Kiengedtünk, szédelegtünk. Akkor még nem tudtuk, hogy később életjáradék jár ezért a tornáért. Ezek a sebek soha nem gyógyulhatnak be. Életünk legnagyobb sikeréből életünk legnagyobb csalódása lett.”

Kiss bízik abban, hogy lesz egyszer női kosárcsapat az olimpián, azzal, hogy 3x3-as kosárlabda már a tokiói programban van, hátha ott lehet még egyszer a magyar zászló.

(Borítókép: A magyar válogatott 1983-ban. Álló sor: Killik László vezető edző, Boksay Zsuzsa, Gellér Sándorné, Körmendy Gyöngyi, Szöllősi Judit, Beloberk Éva, Winter Ilona, dr. Hepp Ferenc orvos, Pálinkás József edző. Guggolnak: Farkas Károly gyúró, Petrik Katalin, Németh Ágnes, Kiss Lenke, Medgyesi Judit, Bacsa Magdolna, Szuchy Katalin Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár / Népsport, 1983. szeptember (39. évfolyam, 207-232. szám) /  Záhonyi Iván felvétele)