Olimpiai győzelme után alig volt pénze, a világháborúban pilóta lett

Az 1936-os berlini olimpián a könnyűsúlyú (62 kilós) Harangi Imre szerezte a tizedik magyar aranyérmet, Magyarország a nemzetek között a harmadik helyre került. Harangi edzője, Steve Klaus egy nagy trükköt is bevetett a döntőben.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Harangi Imre 1913. október 16-án született Nyíradonyban, de a család a szomszédos Hajdúsámsonban lakott. Miután szülei elváltak, ő az édesanyjával Budapestre költözött 14 évesen. Bokszolni azért tanult meg, mert a nagyobb gyerekek megverték, ő pedig vézna, gyakran betegeskedő kisfiúként meg akarta védeni magát. A ringen kívül a légynek sem tudott volna ártani.

Mindentől eltilthatsz édesanyám, de a boksztól nem”

- erre kérte édesanyját, Lukács Zsófiát a kezdetekkor, aki azt hitte, futballozni jár. Amikor feldagadt szemekkel ért haza, akkor derült ki, hogy valójában nem a labda, hanem a bokszzsák érdekli. 1929-től már versenyszerűen bokszolt Csányi János irányítása mellett, aki nemcsak edzője, hanem pótapja is volt. 1933-ban már a könnyűsúly magyar bajnoka volt. Egy év múlva, a budapesti Európa-bajnokságon a visszaemlékezések szerint az olasz Faccini igazságtalan pontozással győzte le.

Az Amerikából hazatérő, magyarul remekül beszélő Steve Klaus lett az olimpia előtt a mestere, aki még inkább segítette a fejlődését. És persze figyeltek is arra, hogy kizárólag a bokszra koncentráljon, előfordult ugyanis, hogy egyszer váratlanul kiütéses vereséget szenvedett - édesanyja ezt az egyetlen meccset nézte végig a helyszínen, többet nem is akart menni -, aminek a szerelem volt az oka. Udvarolt egy lánynak, és nem megfelelően készült fel.

Az alábbi négy meccs juttatta el az aranyéremig, és a bajnokoknak járó tölgyfáig, ami sorsszerűen ikercsemete volt, így mindkét őt magának tekintő hajdúsági település (Nyíradony és Hajdúsámson) kapott egyet-egyet, és a mai napig őrzik Harangi emlékét. Így menetelt az olimpián:

• Robert Seidel (svájci)
• José Padilla (Fülöp-szigeteki)
• Poul Kops (dán)
• Nyikolaj Sztepulov (észt)

Valamennyi meccsét pontozással nyerte, bár a mezőny egyik legtechnikásabb tagját, Padillát megrogyasztotta egy hatalmas ütéssel már az első menetben. A döntő nem hétköznapi körülmények között kezdődött. A Kops elleni elődöntőben ugyanis egy fejelés után felrepedt a bal szemhéja, és négy centi hosszúságú sebe lett. Edzője úgy döntött, mindkét szemét le kell ragasztani, hogy az észt ellenfele ne tudhassa, hová kell támadnia.

A megtévesztés nagyszerűen sikerült, mert amikor kiderült, melyik szeme vérzik, akkor már késő volt. Az orvos alaposan vizsgálta ugyan a magyart, de nem léptette le, előnyét pedig megőrizte a harmadik három perc végére. Az egész magyar tábornak egyetlen félelme a leléptetés volt, mert Harangi erősebb és technikásabb is volt riválisánál.

Meg sem fordult a fejében, hogy ne álljon ki a döntőre, és ekkor volt az a múlhatatlan mondata, ha fájni is fog a feje a meccsen, hát neki fáj, nem másnak. A Magyarság így tudósított a mérkőzésről: "A harmadik menetben Harangi még fokozta az iramot, de az észt is tudott visszaütni. A két ökölvívó kondíciója pompásan bírta a harcot. Sztepulov jobbkezese ült, de Harangi ellentámadásba ment át és tisztán vitte be ütéseit Sztepulov állára. Az első perc végén belharcba kerültek. Megint ült Harangi balegyenese, Sztepulov viszont jobbhorgait igyekezett bevinni. A menet végén már némi fáradtság mutatkozott mindkettőjükön, ami főleg a belharcban látszott. A vérző fejű Harangi azonban végig kitűnően állotta meg a helyét. Fölénye elvitathatatlan volt és így a közönség általános helyeslésével találkozott, amikor kihirdették Harangi győzelmét."

A bokszdöntőket akkor is az olimpia utolsó napján rendezték, nemsokára kialudt a berlini Olimpiai Stadionban az olimpiai láng.

„Mester, csináljon már valamit a szememmel, mert legalább a magasba emelkedő magyar zászlót szeretném látni”

- így kérte meg Klaust, aki turbánszerű kötéssel engedte útnak, és azzal a biztatással, hogy fel ne bukjon, amikor a dobogó tetejére lép. A széles arccsontja miatt a Tatár becenévre hallgató Harangi nem vétette el a lépcsőt, nagy kötéssel, de nagyon büszkén állt fel a dobogó tetejére.

Harangit és társait százezres fogadta itthon, a megszerzett 10 arany a legjobb szereplés volt addig. A bokszoló szerényen fel sem állt, amikor nyitott autókkal körbehordozták a városban. Az olimpia után pár nappal visszament a mátyásföldi reptérre dolgozni, ahol gépszerelő volt.

„A sporton és a munkámon kívül alig foglalkozom valami mással. Szórakozásra már nemigen telik az időmből. A repülőtérre biciklivel járok, mert hát villamosra már nem futja. Néha elmegyek egy-egy moziba, különösén a sportfilmeket szeretem.

- nyilatkozta Az Ujsagnak. A fizetése 85-90 pengő volt, ami akkoriban nehezen biztosította a megélhetését, de nem ő volt az egyetlen, mert a birkózó Zombori Ödön is anyagi gondokkal küszködött. 

1936-ban az Európa válogatottba hívták, Amerikába ment meccsekre, és valamennyit megnyerte. 1937-ben a milánói Európa-bajnokságon az olimpiai bronzérmes svéd Agrentől kikapott, ez volt utolsó nemzetközi fellépése. 1938-ban hatodik bajnoki címével visszavonult, pilótának képezték ki, ez gyerekkori nagy álma volt. A háborúban bevetették, 1941-ben kényszerleszállást hajtott végre Alsósztregován, akkor megsérült a veséje. 

1945-ben hazatérhetett, a Népsport felhívásban egy különleges gyógyszert keresett neki a veséjére, amit a hiperinfláció sújtotta időszakban valaki egyszerűen csak bevitt a Szikra Nyomda portájára. Névtelenül hagyta ott, jó egészséget kívánva a bajnoknak.

A veséje miatt nem lehetett tovább katona, Mező Ferenc segítségével a Nádor utcában kapott egy kis trafikot, amit élete végéig nagy szorgalommal, lelkiismeretesen vezetett, és a sportrajongók zarándokhelye volt. Fia a Budafokban futballozott, ezért is ott volt a csapat valamennyi meccsén. 1979. február negyedikéig vezette második otthonát, akkor halt meg.