A bohém bajnokot nem küldték haza, megnyerte az aranyat

2020.03.08. 14:38

A magyar férfi kardválogatott összeállítása két helyen változott meg az 1948-as londoni olimpiára. A 12 évvel ezelőtti győztes csapatból Kabos Endre meghalt a háborúban, míg a legfontosabb csörtéket megnyerő Rajczy Imre Argentínába emigrált.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kovács Pál és Rajcsányi László megtartotta a helyét, a 28 éves Kárpáti Rudolf és a 35 éves Papp Bertalan csatlakozott hozzájuk.

Berczelly bohémsága miatt majdnem kiszorult a csapatból. Köztudott volt róla, hogy az éjjelek egy részét nem a tatai edzőtáborban töltötte, ezért maga Hegyi Gyula államtitkár ment őrt állni a kerítés azon részéhez, amin könnyen ki lehetett jutni, és amit a vívó a távozóösvénynek használt. Berczelly nem alaptalanul szolgált rá hírnevére, épp azon a ponton tért éjjel vissza, ahol Hegyi várta.

„Nahát, mégis igaz?!”

– képedt el az államtitkár.

Berczelly azt mondta, ha már így rajta kapták, küldjék őt haza. Nem tudni, hogy Hegyi fejében megfordult-e komolyan a hazaküldés gondolata, mindenesetre a többiek egészen biztosan ragaszkodtak hozzá, a már négyszeres egyéni magyar bajnokhoz,  hiszen a csapat gyengébb lett volna nélküle. Pedig akkor még nem is lehetett tudni, hogy ő lesz az olimpia hőse, legalábbis a csapatversenyben.

Berczelly amúgy nemcsak karddal, pisztollyal is pontos volt, 1942-ben magyar bajnok lett.

A magyar csapat továbbra is abszolút favorit volt a 17 nemzet között, és a várakozásoknak megfelelően könnyedén jutott el az olaszok elleni meccsig. Egyiptomot, Argentínát és Lengyelországot fölényesen verték.

Berczelly Tibor (középen) úton az 1948-as londoni olimpiára, balra mellette Papp László, jobbra Rajcsányi László. Forrás: Magyar Nemzet 2012. március 89. szám / Arcanum adatbázis
Berczelly Tibor (középen) úton az 1948-as londoni olimpiára, balra mellette Papp László, jobbra Rajcsányi László. Forrás: Magyar Nemzet 2012. március 89. szám / Arcanum adatbázis
Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár

Aztán az amerikaiak ellen viszonylag szoros párharc alakult ki (9:4), ami talán nem is olyan meglepő, ha hozzátesszük, hogy Nyilas Tibor és Vitéz György az USA-t erősítette. Mindketten az első világháború idején születtek Budapesten, az itteni iskolában pallérozódtak. Kárpáti miután legyőzte Vitézt, csak annyit nyilatkozott, meg kellett egy kicsit fegyelmeznem.

A döntőre Rajcsányit Berczelly váltotta a négyesben, és ez tökéletes húzásnak bizonyult, Berczelly lett ugyanis a nyerő ember. Beállítását az indokolta, hogy a San Remó-i Nagydíjon mind a hat olaszt megverte, az 1937-es világbajnokságon mind a négy benevezett olaszt kardélre hányta, vagyis feküdt neki az ellenfél stílusa.

És akkor a döntő

Az első négyes után 2:2 volt az állás, Berczelly mellett Kovács nyerte meg az asszóját. Az újabb négyes kör után 4:4 volt, akkor Berczelly mellett Gerevich nyert. A harmadik négyes kört ismét Berczelly kezdte, az olaszok legjobbja, Vincenzo Pinton sem tudta feltartóztatni.

Feleki László így tudósította a Népsportot erről a csörtéről.

„Berczelly okosan, nyugodtan, higgadtan vív. Karvágása ül, nem adják meg, ellenben az utolsó ütemet az olasznak ítélik. 0:1. Berczelly nekidühösödik, de Pinton egy védett támadását ismét az olasz javára ítélik meg. 0:2. Berczelly most vad támadásba kezd. Karvágással és közbevágással egyenlít. Elővágás a mellre. 3:2, majd utána egyenest visz be. 4:2. Most már biztosak vagyunk, hogy Berczelly győz. Megismételt támadással szerzi meg Berczelly a győzelmet.”

Hogy 0:2-ről fordított az általában a védekezésben kimagasló Berczelly, az a két társát, Kárpátit és Gerevichet is olyan energiával látta el, hogy két 5:0-s rohammal máris 7:4-re alakult az állás. Kovács is hozta a csörtéjét, Berczelly így már azért lépett a pástra, hogy bebiztosítsa a győzelmet. Jól kezdett a gyengélkedő olasz, Mauro Racca ellen, kettejük asszójában 3:2 után pedig hihetetlen nyugodtsággal egy nagy mellvágással és egy elővágással érte el az 5:2-es, összesítésben 9:4-es győzelmet jelentő találatot.

A nógrádi családból származó Berczellynek sikerült az, ami Petschauer Attilának 1928-ban, mind a négy olaszt felülmúlta a fináléban. A legtöbb gratuláció így értelemszerűen neki járt, a belgák elleni utolsó meccs valójában már csak formalitás volt, a 9:1-es végeredmény még inkább az ellenfélre nézve volt hízelgő.

„Remélem, hogy most más is látta, milyen nehéz sport a vívás. Nem akarok mások hibájába esni, nem akarom más sportágak teljesítményét lebecsülni, de minden sportág sokkal folyamatosabb, mint a vívás. Az úszó úszik, ahogy tud, a futó fut ahogy tud, de a vívás folyamatos összpontosítás végig és úgy érzi az ember, mintha minden idegszála a penge csúcsánál érne véget. Nem lehet egyetlen pillanatot sem kihagyni, mert akkor vége. Nagy öröm volt, hogy a többi sportágak képviselői szurkoltak nekünk, birkózók, atléták együttérzését láttuk, csatakiáltásukat hallottuk.

– értékelt Berczelly a győzelem után.

Az aranycsapat (balról): Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Papp Bertalan, Rajcsányi László. Forrás: Nemzeti Sport 2016. augusztus 216. szám / Arcanum adatbázis
Az aranycsapat (balról): Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Papp Bertalan, Rajcsányi László. Forrás: Nemzeti Sport 2016. augusztus 216. szám / Arcanum adatbázis
Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár

A Népsportnak azt is bevallotta, hogy az amerikaiak és az argentinok ajánlatot tettek neki, de esze ágában sincs elmenni Magyarországról. Ugyan a visszavonulásáról beszélt, még benne volt a négy év múlva győztes csapatban is. Sőt, szeretett volna még 1956-ban is ott lenni, és sohasem bocsátotta meg, hogy utazhatott a Melbourne-i olimpiára. Alkalmasnak gondolta még magát arra, hogy segítse a fiatalokat. Így edzőként tette ugyanezt.

Berczelly nem volt kiugró tehetség, volt olyan vívómester, aki eltanácsolta, végül Italo Santellihez került, édesapja vitte el az olaszhoz. A kis Berczelly azt hitte, nem veszik fel, a próbaóra után ugyanis egymáshoz sem szóltak, úgy mentek el a Nyugati pályaudvarig. Édesapja akkor mondta el neki, hogy látott benne tehetséget az öreg mester, és még csak tandíjat sem kell fizetnie, várják őt az oktatáson.

A következő, híres anekdota már abból az időszakból maradt fenn, amikor Santelli versenyre vitte a fiatalokat, hogy lássák a legnagyobbakat. Berczelly így elevenítette fel.

„Emlékszem, egyszer elmentünk a Nemzeti Lovardába. Lent vívtak, mi pedig, két piccolo, ott ültünk a karzaton, az első sorban, a Maestro két oldalán. Egyszer csak szólítják a következő párt: Garay-Tersztyánszky. Nézem Tersztyánszkyt, olyan kicsi, alacsony ember volt, valahogy nem stimmelt sehogyse nekem. Rájöttem hirtelen, hogy hiszen ez fordítva áll, ez... ez... balkezes. És mondom a Maestronak: maestro, kis ember lenni balkéz, mert lassan mi is úgy beszéltünk, mint ő. »Kérem piccoló, ez lenni vívás előny.« Mondom, kérem maestro, én lenni született balkéz. »Hiii!... Lenni nagy marha, miért nem mondani előbb?!«

A bal kézről ragadt rá a Suta becenév, és kilencszeres egyéni kardvívó bajnokként vonult vissza, ennyit egyetlen más társa sem nyert. 78 évesen, 1990-ben halt meg.



  • Hírek
  • Csok