Újszülött gyerekétől kapott lendületet a világ legjobb vívója

Magyarország legeredményesebb olimpikonja, a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár veretlenül nyerte a kard egyéni nyolcas döntőjét 1948-ban. A háború miatti kihagyás nem látszott se a mozgásán, se a sebességén. 31 éven át volt válogatott.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Gerevich Aladár 1910. március 16-án született Jászberényben. Miskolcon nevelkedett, édesapja az 1928-as olimpián a párbajtőrcsapat tagja volt, majd Miskolcon edzősködött, ahol olyan jó kardcsapatot nevelt fel a református gimnáziumban, hogy sorra nyerték az országos bajnokságokat.

Az apja sohasem igyekezett rábeszélni a vívásra Aladárt, de amikor az öccsével önmaguktól mentek a vívóterembe játszani, akkor munkára fogta őket. 15 éves korától egy évig csak a lábmunkát gyakorolták, egy év múlva adott a kezükbe kardot, két év múlva, amikor 17 éves volt, Budapesten rögtön megnyert egy junior kardversenyt. Így kezdődött a legsikeresebb magyar olimpikon karrierje.

Mivel édesapjánál jobb vívó lett, érezte, hogy a fejlődésében már nem tudja segíteni, ezért levelet írt a korszak legjobb mesterének, a kiváló magyar vívók sorát kinevelő Italo Santellinek, aki még magasabb szintre fejlesztette képességeit. Santellinél fizetni kellett, Gerevich Aladár felkészítését viszont (a legnagyobb tehetségekhez hasonlóan) ingyen vállalta, a család egyébként sem tudta volna kifizetni a költségeket.

“Mágá lenni libamádár, nem tud repülni. Mágán kell lenni hattyú mádár és kell repülni”

– szidta és figyelmeztette egyszerre a mester, ha éppen lassabb volt a kelleténél, és nem a rá jellemző villámgyors eleganciával fejezett be egy akciót.

Ha nem töri ketté pályafutását a háború, most sokkal több aranyról beszélhetnénk, hiszen már 1932-ben úgy emlegették a külföldi lapok, mint a kardvívás csodáját. A korábbi olimpiai bajnok, Schenker Zoltán úgy jellemezte, hogy Gerevich maga a megtestesült technika. Zseni volt a legendák közt.  A hatszoros olimpiai bajnok olasz Nedo Nadi, akit elfogultsággal semmiképp sem lehet vádolni, a következő gondolatokat fogalmazta meg.

"Mindene megvan ahhoz, hogy világklasszis legyen: fiatalság, pompás fizikum, ragyogó technika. Különösen a fizikuma olyan, amilyet még nem láttam. Egy mókus nem lehetne fürgébb, gyorsabb, mint ez az alig tizennyolc évesnek látszó ifjú.”

Gerevich élete szerelmét, Bogen Ernát az 1932-es olimpiára menet, a Los Angeles-i hajóúton ismerte meg. Két gyermekük született. „Palkó megérkezett” - tudatta vele felesége táviratban az 1948-as londoni olimpia csapatversenye előtt, ami még nagyobb lökést adott Gerevichnek, hogy megszerezze élete első, addig még hiányzó egyéni aranyérmet. (Palkó 1977-ben világbajnok lett egyéniben, az olimpiákkal nem volt szerencséje.)

A civilben a Nemzeti Bank exportosztályán dolgozó Gerevich az első csoportkörben mind a hét meccsét megnyerte, az olasz Vincenzo Pintont is megverte, akinek nagyon nem szerette a stílusát.

A körmérkőzéses elődöntőt hat győzelemmel abszolválta, így magabiztosan került a nyolcas fináléba, ahol a szokásoknak megfelelően az első asszóját a másik magyarral, Kovács Pállal vívta. Kovács kezdett sokkal jobban, fantáziadúsan vívott, és 4:1-re meglépett. Gerevich azonban nem adta fel, egyenlített (4:4), majd a legfontosabb találatot is bevitte, és ezzel nemcsak győzelemmel kezdett, hanem mindjárt esélyessé lépett elő.

Az olasz Pinton visszavágásra készült ellene, de 4:4 után egy villámgyors elővágással Gerevich lett a győztes. Ennél jobb kezdésre nem is számíthatott, már csak be kellett fejezni a mesterművet. A mindent eldöntő összecsapásig a következő úton jutott el:

• Vitéz György (amerikai) – 5:2
• Nyilas Tibor (amerikai) – 5:1
• Antonio Haro (mexikói) – 5:2
• Gastone Daré (olasz) – 5:2

A hetedik meccsen a balkezes francia Jacques Lefevre volt az ellenfele, és akkor már tudni lehetett, ha Gerevich nyer, akkor ő a bajnok, ha veszít, akkor Kovács utolérheti, de csak magyar győzelem születhet. Gerevich jól kezdett, de a francia folyamatosan a nyomában loholt, és ha el is lépett a magyar egy találattal, mindig utolérte. Így jutottunk el 3:3-ig. A Magyar Nemzet így tudósított a hátralévő percekről.

„A légy zümmögését is hallani lehetett, amikor újra felállt a két vívó 3:3 után. Gerevich kétszer is hátrált a pást végéig, de újrafelállás után hirtelen kitört és a nézőtér diadalordítása jelezte, hogy találata ült. 4:3 Következett az utolsó összecsapás, mely Gerevich számára egyben a végső olimpiai győzelmet is jelentette. Minden szem a két vívó felé meredt, a versenybírók is közelebb lépve, élesen figyeltek, elhangzott a jelszó: Rajta!

Gerevich néhány kis mozdulatot írt le kardjával, a francia közbeszúrással próbálkozott, de az rövidre sikerült, a következő másodpercben Gerevich lerohanta ellenfelét és az aréna mámorosan ünnepelte az új bajnokot. 5:3-ra győzött, és ezzel hét győzelemmel egyetlen vereség nélkül nyerte az olimpiai bajnokságot, amire az olimpiai kardversenyek történetében még nem volt példa.”

Kovács végül a harmadik helyen zárt, négy év múlva viszont javított egyéniben.

Gerevich még 40 évesen rengetegszer fejlesztette a lábmunkáját, és 50 éves korában még ott volt az 1960-ban győztes magyar csapatban. 31 éven át volt a válogatott keret tagja (1930-1961). Ilyen hosszú ideig a világ élvonalába tartozni akkor is kivételes volt, azóta pedig egyszerűen lehetetlen megismételni.

Az összesen hét olimpiai aranyig jutó Gerevich imádott vívni, nyerni, igazi megszállott volt, aki, ha reggel kitalált valamit – mondjuk egy védést és visszavágást –, képes volt egész nap azt gyakorolni, mert tudta, hamarosan szüksége lesz rá.

„Azonfelül, hogy mindenki azt mondta, hogy fizikailag nagyon jó és gyors voltam, a vívás szeretete volt a legfontosabb. Ha az ember szereti azt a sportot, amit űz, akkor szorgalmas is. És ha szorgalmas, akkor az eredménye nem marad el” - így foglalta össze hitvallását. Azt vallotta edzőként, hogy mindegyik mérkőzésnek számtalan tanulsága van, ezért mesélt gyakran róluk. Ha nem így lenne, nem szólna róluk, mert a győzelmekre az érmek a vitrinben úgyis emlékeztetnek. 1991 májusában halt meg, 81 éves korában. Budapesten sportcsarnok viseli a nevét.