Már az első olimpiáján látszott, Papp Lászlóból legenda lesz

2020.03.11. 05:08

Csík Tibor kissé váratlan aranyérme után a nagy esélyes, a középsúlyú (73 kilós) Papp László is olimpiai bajnok lett 1948-ban. Első győzelme után még kétszer lett olimpiai bajnok, szóval nagy mázli, hogy 1947-ben abbahagyta a futballt.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Papp László 1926. március 25-én született Angyalföldön. Az osztálytársa, Krebs Lajos vitte először az edzőterembe még 1942-ben, aztán később a kedvéért a MOM szakosztály alapított, de Budán nem érezte jól magát, mert a Fóti úttól lényegesen közelebb volt a BVSC Hernád utcai edzőterme. Podány Sándor lett a második edzője, a háború után pedig Adler Zsigmond. Nem sokkal a háború után Romániába mentek a magyar bokszolók, és a román bajnokot kiütéssel intézte el Papp, ez a győzelem is kevés volt azonban ahhoz, hogy ne tegyen egy kitérőt a futball kedvéért.

1947-ig a labda sokkal jobban érdekelte, ráadásul a MÁV csapatában nagyon ügyesen mozgott. Podány hatására azonban visszatért az ökölvíváshoz, rábeszélte, hogy az 1947-es őszi csapatbajnokságon mutassa meg erejét. Az ereje első látásra, már 17 évesen szembetűnő volt. Úgy tartották akkoriban, legalább annyira erős, mint Torma Gyula, aki csehszlovák színekben lett válogatott versenyző, miután nem tért vissza a háború után Budapestre.

Papp egy kivétellel mindenkit kiütött az 1948-as olimpiáig tartó útján.

Az olimpián sem lassított, Londonban így jöttek a meccsei:

Magyar-Ifjúság,-1973.-márci
Fotó: Magyar Ifjúság, 1973. március / Arcanum adatbázis
  • Valle Resko (finn) – kiütés
  • Jeannot Welter (luxemburgi) – kiütés
  • Auguste Cavignac (belga) – kiütés
  • Ivano Fontana (olasz) – pontozás
  • Johnny Wright (brit) – pontozás

A finn Resko magasabb volt nála, kicsit talán tartott is tőle, aztán felmérte, hogy egy nagy ütéssel lerendezheti a meccset, így hát meg is tette. Welter is kapott egy nagy ütést, őt végül leléptették, de ezt is kiütésnek számolták el. Cavignac se tudta kihúzni a második menetig. Ekkor kapta a vasöklű becenevet, mert rajta kívül nem akadt más ökölvívó, aki mindhárom meccsét kiütéssel nyerte volna meg az olimpián.

Az elődöntő és a döntő kilenc percig tartott, vagyis végigment, de a pontozás egyhangúan Pappot hozta ki győztesnek. Az olasz Fontanát úgy múlta felül az elődöntőben, hogy a sorsolás szeszélye folytán egy nap két meccsen szólították a szorítóba. A korabeli tudósítások egytől-egyig megjegyezték, egy kicsit fáradtabban mozgott Papp az este tizenegykor kezdődő összecsapáson, nem úgy, ahogy azt tőle megszokták.

Kéri Béla edző szinte elnézést kért, amiért a KO elmaradt, és remélte, hogy otthon nem haragszanak azért, mert nem tudta elsöpörni a tartózkodóan küzdő, és jobb híján a védekezésre összpontosító olaszt, akit a magyar származású Steve Klaus készített fel.

Zalai-Hírlap,-1996.-május
Fotó: Zalai Hírlap, 1996. május / Arcanum adatbázis

A döntőben orkánszerű biztatásban részesítették Wrightot, de ahogy elkezdődött a meccs, ez a buzdítás aggodalomba csapott át, mert csak azért szurkolhattak a hazai nézők, nehogy gyors kiütés legyen. A második és harmadik menetben macska-egér harcot láthattak a nézők, az angol többnyire kettős fedezékben töltötte a perceket, eközben Papp pattogósan, gyorsan mozgott, szüntelenül támadta ellenfelét, és villámgyorsan és erősen ütött is. Egyszer meg is rendítette Wright-ot, aki támolyogva, vörös paprikára emlékeztető fejjel ment pihenőre, alig állt a lábán az első menet után. Önmaga vallotta be, lábmunka nélkül biztosan kiütötte volna őt Papp, aki viszont olyan friss volt, hogy még egy menetet könnyedén elvállalt volna.

Ez a két meccs rontotta el egyébként imponáló mérlegét, mert 1948 augusztusáig 51 meccsből 48-at kiütéssel nyert meg.

„Most már bevallhatom, tavasszal szerzett kézsérülésem egy kissé idegesített. Azonban a döntő fontosságú mérkőzéseken elfelejtettem, hogy a kezemnek valami baja van.

Végtelenül boldog vagyok, hogy megmutathattam itt az olimpián, hogy egy magyar munkásfiú mire képes. Örülök, hogy megfeleltem a sok-sok ezer dolgozó bizalmának. Az angol egyáltalán nem zavart, csak arra figyeltem, hogy űzzem és hajtsam az ellenfelem” - mondta a Világosság című lapnak.

Magyar-Ifjúság,-1970.-januá
Fotó: Magyar Ifjúság, 1970. január / Arcanum adatbázis

Az angol lapok Pappot választották az olimpia legnagyobb sztárjának, és arról írtak, ilyen produkciót még nem láttak.

Az egyik amerikai menedzser nagyon sok pénzt kínált Pappnak,

de amikor erről kérdezték a magyar újságírók, sejtelmesen csak annyit mondott, szeretne már inkább otthon lenni, és édesanyját a kezébe venni, ahogy az edzőtábor idején. Már akkor megállapították a szakemberek, ha javít lábtechnikáján, és fejleszti az állóképességét, a világ legnagyobb bokszolójává válhat. Így sem volt csekélység amit elért, elég csak annyit mondani, amikor az évszázad sportolói gáláját Bécsben rendezték 1999-ben az egyik ő volt, akit a magyarok közül meghívtak. 

„Csendes, szerény, előzékeny, jó modorú”

- ezt a jellemzést a MÁV-nál adták róla, ahol előbb segédtiszt volt, majd az olimpiai sikere után főtiszt.

„Köszönjük azt a sportszerű magatartást, amelyet megőriztek odakint a nem mindig barátságos, esetenként ellenséges, az igazi sporttól idegen magatartással szemben is. Ezzel bizonyságot tettek árról, hogy a magyar népi demokrácia a sportban is új, magasabb erkölcsi felfogást hoz létre” - ezek Kádár János szavai voltak, aki Budapesten köszöntötte legjobbjainkat.

Papp 1952-ben és 1956-ban két kilóval lejjebb mérlegelt, és a nagyváltósúlyúak (71 kiló) között lett bajnok. Természetesen azokat a győzelmeit is felelevenítjük majd. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban

Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban

Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.

március 19., 20:47

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.

március 20., 05:44

  • Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma

A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.

március 19., 19:15

  • Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 órája

  • Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni

Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.

március 19., 20:34

  • Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal

A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.

március 19., 19:08

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű

A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.

március 19., 09:40

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén

A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.

március 19., 17:53

  • Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt

Három kapus maradt a keretben.

március 19., 10:53

  • Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.

21 perce

  • Sport
Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Marco Rossi előre aláírná a döntetlent a havas, esős Isztambulban

Jó emlékeink lehetnek a játékvezetőről, aki a legutóbbi magyar–török NL-meccset is dirigálta.

március 19., 14:11

  • Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke

Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.

március 19., 10:39

  • Címlapon
Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre

Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre

„Komolyan aggódom Hódmezővásárhelyért, ahol évek óta a gyűlölet uralkodik.”

2 órája

  • Sport
A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

A világ egyik legnépesebb városa egy igazi túlélőshow-ra hasonlít

Csodálatos látnivalók, meghökkentő tapasztalások és botrányosan hideg várja a magyarokat.

március 19., 14:11

  • Sport
Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

Két ember, aki nélkül nagyon másként nézett volna ki Szoboszlaiék drámája

„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”

március 19., 12:21

  • Sport
Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

Gulácsi vagy Dibusz? Kerkez vagy Nagy Zs.? Szoboszlai és Dárdai B.? Válaszokat kaptunk a kérdésekre

A török válogatott elleni NL-párharc előtt Bánfi János és Egressy Gábor volt az Index Sportcast vendége.

március 19., 11:10

  • Címlapon
Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le

Folytatódnak a törökországi tüntetések, már 1400 embert tartóztattak le

Több jogvédő csoport és az ENSZ is elítélte a rendőrök erőszakos fellépését.

1 órája

  • Címlapon
Nem hagyja magára feleségét, J. D. Vance is Grönlandra látogat

Nem hagyja magára feleségét, J. D. Vance is Grönlandra látogat

A sziget biztonsági helyzetét vizsgálják.

12 perce