Keleti Ágnes egyetlen olimpiáról 4 aranyat hozott el

Keleti (Klein) Ágnes volt az 1956-os olimpia legnagyobb sztárja, és egyben az olimpia legeredményesebb versenyzője lett. Legyőzte Newton törvényeit, legyőzte az időt, írták róla utána. 35 évesen is a világ előtt járt. Az olimpia után külföldön maradt, és csak a rendszerváltás után tért haza Magyarországra.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Keleti Ágnes az 1952-es, talajon elért győzelme után már 31 éves volt, és ugyan a korabeli lapok arról írtak, hogy befejezi a pályafutását, de ő mindenképpen ott akart lenni az 56-os olimpián. Ennek két oka volt. Nagyon bántotta, hogy a gerendán leszorult a dobogóról Helsinkiben, és a negyedik helyen végzett. A másik: testvére, aki Ausztráliában élt, és más módja nem lehetett annak, hogy újra láthassa.

De mi vezetett az olimpiáig? 1953-ban megnyerte az országos bajnokságot, miután az egyik bíró elővette a maximális tíz pontot, annyira el volt ragadtatva a talajon bemutatott gyakorlatától. A Népstadion átadásán is ott volt, ő vitte be a zászlót. Az 1954-es római világbajnokságon felemás korláton nyert, gerendán akkor már dobogóra állt, és a bronzot kapta gyakorlatáért, noha ennél jobbat érdemelt volna a visszaemlékezések szerint. Az egyéni összetettben a második helyre futott be, ennek külön története van.

„Ha csak egy nagyon közepesnek számító 9 pontos ugrást hajt végre, megszerzi az egyéni összetett világbajnokságot. Keleti Ágnesnek azonban egyik kísérlete sem sikerült. Már a nekifutásán látszott, hogy bajok lesznek az ugrással.

Túlságosan lassú, erőtlen, határozottság nélküli volt a rohama, és bizony nem is sikerült a lovat átugrania. A verseny után a magyarok körében élénk vitát váltott ki, hogy nem lett volna-e jobb Keletinek egy egyszerű, úgynevezett büké ugrást végrehajtania, semmint a nehéz kézenátfordulással kísérleteznie. A vita eldöntetlen maradt” - írta a Népsport.

Keleti 66,51 ponttal a nyolcvanadik helyen zárt. A győztes szovjet Roudiko neve mellett 75,68 pont került, vagyis 9,2-es ugrásra lett volna szükség, ami ha közepes formában van, szintén nem okozott volna neki gondot.

1955-ben a már megszokott bajnoki címeket gyűjtötte be, amikor nemzetek közötti versenyeket tartottak. Igyekezett közben segíteni is: nagy lelkesedéssel magyarázott a fiataloknak, mert akkor már a Testnevelési Főiskola tanára volt, és szívesen osztotta meg gondolatait a feltörekvő tehetségekkel. "Tanítok, és minden erőmmel arra törekszem, hogy kineveljem a magam kovácsjóskáját, ahogy a lövészetben vagy az atlétikában láttuk" - állapította meg.

A válogatott keret már 1955 végén edzőtáborba vonult, 1956. január elsejétől pedig naponta együtt edzettek. Nemcsak a szereken, hanem futóedzéseket is kaptak. Kevéssel január kilencedikei 35. születésnapja után arról beszélt a Szabad Ifjúságnak, hogy az erőnléte rendben, és az a 10 hónap gyorsan eltelik majd az olimpiáig, addig is nagyon oda kell majd figyelni a gyakorlatok tökéletesítésére. Elsősorban a csapatban szeretett volna jól szerepelni, mert a csapatnak nem sikerült addig aranyat nyernie. A talajt nevezte a kedvenc szerének, és nem is lehetett más vágya, mint az 52-es olimpián megnyert aranyának megvédése. Egy arannyal már elégedett lett volna. Felhívta már akkor a konkurenciára a figyelmet, a szovjet Gorohovszkajára, akivel 1952-ben nagy csatában állt, valamint a fiatal Latinyinára és a lengyel Helena Rákóczyra.

1956-ban aztán jött a szokásos sérülése, augusztus végén tért vissza, miután majdnem négy hónapot hagyott ki. "Sok edzés áll még előttünk, amíg elmondhassuk: jöhet az olimpiai verseny.” De közvetlenül az olimpia előtt megint megsérült, amin talán ő már meg sem lepődött, mert 1948-ban elutazott ugyan, de nem versenyezhetett, és 1952-ben sem volt teljesen egészséges. Melbourne-ben az Achilles-ína nem volt rendben, de ez a mozgásán nem látszott.

„Egy pillanatra sem hunytam le a szemem éjszaka. Minden eszembe jutott. Az első válogatott kerettagság még 1938-ból. Aztán a sok-sok megaláztatás a következő években. De most itt többről van szó, a búcsúszereplésemről”

– ezeket a szavakat korábbi férjének, a szintén tornász Sárkány Istvánnak mondta, amikor a csapatbusszal úton voltak az olimpiai faluból a sportcsarnokba. A sok megaláztatásról csak annyit, hogy Juhász Piroska papírjait kellett megvásárolnia, hogy életben maradjon a háború alatt. A nyilasok cselédje volt, és minden munkát elvállalt, hogy életben maradjon, hogy segítse a családját.

A versenynapon kezdődött a talajgyakorlat, amelyikben ő volt a címvédő, a kihívó pedig a 21 éves Larissza Latinyina. Mindketten 9,266 ponttal jutottak be a fináléba, és a kötelező gyakorlatokban hajszálra megegyezett a tudásuk. Így is Szofija Muratova vezetett azonban, aki 1954-ben eltörte a kezét a római vb-n, ezért a szerenkénti döntőkben nem versenyezhetett, a csapatversenybe viszont beszámították az eredményét.

Előbb a szovjetet szólították, és olyan produkciót mutatott be, hogy a bíróknak is tapsolni támadt volna kedvük. A tornászok edzője, Herpich Rezsőné, Vali néni annyit suttogott maga elé, hogy nehéz dolga lesz a tanítványának, amikor meglátta a 18,733-as pontszámot.

Keletiből azonban a nagy tét a legjobb tudását hozta ki: a nehéz mozgássort remekül teljesítette, megvolt benne a könnyedség és a dinamika is. Balettszerű elemeket is bevetett, és a pontozók pontosan annyit adtak neki, amennyit ellenfelének. A tornaversenyek történetében addig még nem hirdettek holtversenyt az első helyen, akkor először igen.

A bajnok azt kérte, senki ne ünnepelje őt, mert még hátravolt a délután, amikor felemás korláton és gerendán kellett szerepelnie. Előbbin ő volt a világbajnok, utóbbin pedig szeretett volna érmes lenni, ha már Helsinkiben nem sikerült. Addig is kényelmesen megebédelt, és amikor visszatért a terembe, azt mondta, nem lesz baj.

Jöhetett a gerenda, és a nagy revans. A kötelezőkben ezen a szeren is a legmagasabb pontszámot kapta, és ezt az első helyet sem engedte ki a kezéből. Latinyina most csak negyedik lett. Felemás korláton a kötelezőkben ő kapta a legmagasabb pontszámot, a szabadon választott gyakorlatoknál a két szovjet jobb volt nála, így ha az előnyéből le is adott, elég volt ahhoz, hogy az első legyen.

Másnap jött az egyéni összetett versenye, ahol ha nem rontja el az egyik ugrását, és csak 3 tizeddel többet kap rá, akkor megszerezhette volna a negyedik aranyát is. 8,833 lett az eredménye, aminél ő sokkal többre is képes lett volna, de megcsúszott a keze. Az összetettet Latinyina kereken három tizedes előnnyel nyerte meg előtte.

A negyedik aranya így is meglett, mert a kéziszercsapat tökéletes gyakorlatot mutatott be szalaggal, és a dobogó tetejére állhattak. 

Ezzel az olimpiai szereplésével számos rekordot tart:

• Két egymást követő olimpián magyar tornásznő nem nyert aranyat csak ő
• Egy olimpián nincs más magyar, aki négy aranyérmet csak ő
• A mai napig az övé a legtöbb olimpiai érem (10), a szintén ötszörös győztes Egerszegi Krisztina és Kozák Danuta előtt
• Ő a világ legidősebb olimpiai bajnoka.

Ha Keleti nem sérült volna meg 1948-ban, és versenyezni tud, vagy ha megrendezik az 1944-es olimpiát, akár a legeredményesebb női tornász is lehetett volna az egész világon. Az örökrangsorban így is a harmadik hely az övé a már említett Latinyina és a csehszlovák Vera Caslavska mögött, de például Nadia Comaneci előtt, akinek szintén öt arany és három ezüstje van, de Keletinek van két bronza, míg a románnak csak egy.

Az olimpia után a lapok abban reménykedtek, hogy hazatér, de Ausztráliában maradt, és betanított munkásként dolgozott, majd onnan Németország érintésével Izraelbe ment, és a rendszerváltásig ott élt. Férjhez ment, két gyereke született.

„Izraelben sohasem voltam életveszélyben, még akkor sem, amikor kitört a jom kippuri háború. Bementem tanítani, csak visszafelé éreztem, hogy tényleg nagy zűr lehet, mert alig tudtam hazamenni. A lakásunk közelében kevés merénylet volt, áldozatokat, sebesülteket ugyanakkor annál többet láttam. Akkor persze beleborzongtam, feltolultak bennem a háború kegyetlenkedései is” – nyilatkozta az Indexnek még 2006-ban.

Egy visszatérő álma van, az egykori, lebombázott háza körül jár, és nem találja. A versenyek, a hibái, az élményei már nem jönnek vissza. Keleti Ágnes Magyarországon él, amennyire teheti, aktívan mozog, a spárgára a mai napig képes. 99. születésnapján, január kilencedikén köszöntötték Izraelben, az Egyesült Államokban, Olaszországban egy karikatúrával kedveskedtek neki, és természetesen Magyarországon is ünnepelték.