Sokkhatás és 80 ezer néző tapsa a világcsúccsal elért arany után

2020.05.11. 05:10

Nem gyakori, hogy egyéni sportágban apa és fia is olimpiai bajnok legyen. Az 1976-os olimpián a gerelyhajító Németh Miklós apja nyomdokaiba lépett. Akart ő is egy olyan csillogó érmet, ami az apjának volt. Eb-ről nincs érme, vb-t nem rendeztek abban az időben, a legfontosabb versenyen szerezte meg az aranyat.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Németh Miklós 1946. október 23-án született Budapesten, édesapja, Németh Imre a háború utáni első olimpiai aranyérmet szerezte. A kalapácsvetésben lett a világ legjobbja 1948-ban. Mégsem volt egyértelmű, hogy Miklós atléta lesz. Kipróbálta a súlyemelést, a négytusát, aztán a Vasas Pasaréti úti bázisán találkozott Várszegi Józseffel, aki a gerelyhajítás felé terelte. Várszegi jól ismerte Németh édesapját, hiszen a 48-as olimpián együtt szerepeltek, Várszegi ott gerelyhajításban lett bronzérmes.

A tízpróba is vonzotta Némethet, de 17 évesen 69,5 métert dobott gerellyel, akkor határozta el végérvényesen, hogy ez a sportág lesz az övé. 1966-ban ötödik lett a budapesti Eb-n, 1967-ben a világranglista második helyére ugrott fel, az 1968-as olimpián viszont – kisebb csalódást keltve – négy méterrel maradt el a döntőt érő szinttől. 1972-ben a negyedik helyen jutott be a fináléba, a döntőben a 20 centis javulás csak a hetedik helyre volt elegendő, a bronzérem 2,5 méteres távolságban volt tőle.

1972-ben még versenyzett Kulcsár Gergely, utána abbahagyta, és Németh edzője lett. Szerencsés találkozás volt az övék, mert Németh eredményei egycsapásra fejlődésnek indultak a közös munka kezdetével. Nem volt még minden veszve ekkor Németh számára, de azért gyötörte a tudat, hogy ő nem jutott a felkészítését idő közben átvevő Koltai Jenővel egyről a kettőre, miközben Koltai Németh Angélával olimpiát tudott nyert Mexikóban.

Kulcsár munkája meglátszott: Németh 1974-ben már 87 méter fölé repítette a gerelyt, ezzel egyéni, valamint országos csúcsot ért el. A római Európa-bajnokságon ezzel együtt is csak a hetedik helyet tudta megszerezni.

A robbanás éve 1975 volt, amikor a világranglista élére ugrott 91,38-as eredményével.

A kanadai Montrealba, az egyik kedvenc helyszínére tehát ugyan a világranglista éléről érkezett, de sem Eb-ről sem olimpiáról nem volt még érme, ennek megfelelően rutinja sem, hogyan kell versenyezni ilyen éles téthelyzetben. Montreal azért volt a kedvence, mert részt vett még 1967-ben egy Európa-Amerika versenyen, és ott második lett.

A selejtezőből a második helyen, 89,28-as eredménnyel jutott a 12-es döntőbe, a finn Seppo Hovinen jó fél méterrel volt jobb nála. (A másik két magyar, Boros Sándor és Paragi Ferenc nem jutott túl a selejtezőn.)

A döntő napján délben eleredt az eső. Németh erre jó előjelként tekintett, és valahogy úgy volt vele, ha gödörből kell dobnia, akkor is megnyeri ezt az aranyérmet. A magasugró Kelemen Endre azzal indította útnak barátját, hogy ha az utolsó sorozatban nem állna az élen, akkor se aggódjon, mert megvan az akaratereje ahhoz, hogy nyerjen. Ettől még abban reménykedtek, sikerül elsőre egy nagy dobás, ami lelkileg is megnyugtató, és értelemszerűen demoralizáló lehet a többieknek.

Németh mindent feltett erre a dobásra, és sziklává dermedt valamennyi riválisa, amikor azt látták, hogy 94,58-as eredménnyel nyitott. Ahogy körbeforgott az eredményjelző, a stadion ünnepelt – 80 ezren tapsoltak, mint pár nappal korábban a királynő látogatásakor –, az ellenfelek viszont egyre sápadtabbak lettek a hangos éljenzés közben. Erre minden okuk meg is volt,

Németh ugyanis fél méterrel dobta túl kezdésre az érvényben lévő világrekordot, annak a gazdája, a német Wolfermann már nem is volt ott a mezőnyben.

Hovinent annyira kizökkentette Németh, hogy csak 83 méterig jutott, és így csak a hetedik lett. A másik finn, az Európa-bajnok Siitonen legalább dobott egy nagyot, de ez csak a második helyre volt elegendő. Németh óriási dobása után két sorozatot kihagyott, edzője azt mondta, ez természetes, egy ilyen remekbe szabott kísérlet után az ember leenged, úgy száll el az ereje, mint a lufiból a levegő. A többiek eközben, mint az ázott verebek ültek a padon, és sejthették, nekik maximum az ezüstérem célba vehető.

Az ezüstért és bronzért sem folyt nagy csata, részint mert az arany beláthatatlan, hat és fél méteres távolságban volt, a behozhatatlan hátrány tudatában pedig nem volt nagy motivációja a többieknek. Másodsorban, tényleg lefagyott mindenki az első sorozat után, senki sem tudott utána egy centit sem javítani.

A végeredmény:

  1. Németh Miklós – 94,58 méter
  2. Haanu Siitonen (finn) – 87,92
  3. Gheorghe Megelea (román) – 87,16

A győztes szavait így jegyezte fel a Magyar Ifjúság.

„Az ember harmincéves korában már felelősséggel képes dönteni a világ dolgairól. Persze manapság nem divat nagy szavakat mondani, meg őszintén, kicsit szégyelljük is. Mégis, nem restellem bevallani, hogy számomra minden ettől a versenytől függött. Most persze csinálom tovább.

Most végre értelmét látom annak a hétéves vajúdásnak, amelyet a sportpályákon töltöttem sikertelenségek közepette. Valami újra fellobbant bennem, nagyon messziről jött egy újabb vágyakozás, egy újabb cél, amelyért érdemes megfeszülni az edzéseken, de ezt nem is lehet elmondani.

Akadnak olyanok, akik már előre leírják a győzelmi nyilatkozatot, aztán felolvassák szépen a verseny után. Kezdek rájönni arra, hogy amiről beszélni szeretnék, azt most képtelen vagyok kiadni magamból. Egyetlen értelmes dolog az, hogy világcsúcsot dobtam. Nagyon jó érzés, de másodlagos a győzelem mögött. Apám londoni aranyérme már kisgyerekként is mindig a szemem előtt volt, és mi tagadás, most már ki is mondhatom, én is akartam egyet belőle. Akartam, nem szerettem volna egyet, hanem akartam. Talán, ha én elsőre nem dobok ilyen nagyot, akkor utánam Hovinen, vagy Siitonen bevágott volna egy hatalmasat. Nem tudom, de érzésem szerint így is történhetett volna. És mondok még valamit, mert vigyen el az ördög, ha még ezt sem merem kijelenteni. Szóval nagyon jó kondiban jöttem, és nyerni akartam, enyém lett az arany és becsületszóra mondom, hogy ezt igazságosnak is érzem, mert annyit, de annyit gürcöltem érte.”

Edzés előtti megbeszélés atlétapalánta gyerekeivel
Edzés előtti megbeszélés atlétapalánta gyerekeivel
Fotó: atletika.hu

Németh a 1976. szeptemberi országos bajnokságon 92 méterrel nyert Budapesten. Egy évvel a világrekordja után ismét 94 méter fölé jutott, még abban az évben szórta a 90 méter feletti eredményeket. A pályafutásába nem fért Eb-arany, 1980-ban még kijutott az olimpiára, akkor nyolcadik lett, 1984-ben pedig befejezte a pályafutását. A brit Tessa Sanderson abban az évben a nők legjobbja lett a Los Angeles-i olimpián. A felkészítésében már Németh is részt vett, és a versenyzőnő gyakran jött Magyarországra, mert mindent meg akart tanulni.

Németh néhány év múlva kifejlesztette saját gerelyét, amivel a cseh Jan Zelezny és az angol Steve Backley is világrekordokat döntött. 1991-ben a hazai szövetség alelnöke lett, de a pozíciótól elbúcsúzott hamarosan. 2016-ban saját klubot alapított, mert nem látott máshol garanciát második házasságából született gyerekei fejlődésére. A legidősebb 16, a legfiatalabb 12 éves, jelenleg őket tanítja.



  • Hírek
  • Bankszámla