Több tízezer liter ásványvíz fogy az atlétikai vb-n
További Alapvonal cikkek
- Új találmányával mentené meg a magyar labdarúgást ifj. Albert Flórián
- Nagy érdeklődésre számot tartó programot indított a Magyar Olimpiai Bizottság
- A műholdas nyomkövetés mentette meg az életét a vitorlásverseny egyik résztvevőjének a Balatonon
- Andrásfi Tibor, Gémesi Csanád, Siklósi Gergely és Ekler Luca az olimpia értékeit népszerűsítették
- Szabadidős sportolók foglalták el a Nemzeti Atlétikai Központot
Hétfőn a vb-szervezők azt jelentették be, hogy a hőségre való tekintettel az egészség megőrzését célzó egyéb óvintézkedések mellett ingyenesen vizet biztosítanak a kilátogatóknak a stadionon belül és azon kívül is.
Csütörtök reggel a gyaloglók 35 kilométeres versenyszáma hét órakor rajtolt – a férfiaknál és a nőknél is az a spanyol sportoló gyűjtötte be az aranyérmet, aki pár nappal korábban 20 km-en is diadalmaskodott –, amihez 2-2,5 órával korábban kellett felkelniük.
Érdekes volt, hogy a viadal rajtja után még javában együtt volt a több mint százfős mezőny – a férfiak és a nők rendhagyó módon egyszerre rajtoltak el –, de az egyik olasz gyalogló már az első hidratálóponton vizet vett magához, hogy hűtse magát és pótolja a folyadékveszteségét.
Kőrösi Éva, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége sportdietetikus munkacsoportjának vezetője hangsúlyozta: a kimagasló sportteljesítmény eléréséhez úgy a profiknak, mint az amatőröknek érdemes odafigyelniük, hogy mennyit és mikor isznak. A szervezet normál működéséhez alapesetben napi 1,5-2 liter folyadékbevitel ajánlott, de rendszeres testmozgás esetén a dehidratált állapot megelőzéséhez ez a mennyiség nem elegendő.
A szakértő kifejtette:
„sportoláskor a verejtékezés akár az 1,8 kg/órát is meghaladhatja,
amely során vizet, elektrolitokat és ásványi anyagokat veszítünk, az optimális teljesítmény eléréséhez azonban elengedhetetlen az elektrolit- és a folyadékháztartás egyensúlya”.
Hozzátette: „Amennyiben ez az egyensúly felborul, fáradtságot, szédülést, fejfájást, rosszullétet tapasztalhatunk, de a kiszáradás és a fizikai aktivitás együttes hatására ritkán hőbetegség is kialakulhat, ami izomgyengeséggel, izomgörccsel, ájulással is járhat”.
Tehát minél hosszabb ideig, nagyobb intenzitással és magasabb külső hőmérsékleten mozgunk, annál gyorsabbá és nagyobb mértékűvé válhat a dehidratáció, amellyel párhuzamosan csökken a teljesítőképességünk. Annak érdekében, hogy a sportolók elkerüljék a kiszáradást és az ezzel járó teljesítménycsökkenést, a napi átlagos minimum-folyadékbevitel mellett, a testmozgást megelőző egy-két órában ajánlott további 4-6 deciliter víz fogyasztása is. Amennyiben az aktivitás időtartama eléri az egy óra környékét, közben is ajánlott inni 15-20 percenként 1,5-3 deciliter folyadékot.
Az Index megkeresésére a világbajnokság hidratációs partnere, a Szentkirályi elmondta: a hőhullám miatt a vártnál több ásványvízre van szükség az atlétikai vb-n, így a rendezvény ideje alatt a szervezők segítségével milliós nagyságrendben osztanak szét palackozott ásványvizeket a sportolóknak és a rendezői gárdának, valamint a több tízezer liter kiosztott ásványvíz egy részét ballonban biztosítják.
Ez nagyobb mennyiség, mint amire a cégnél eredetileg számítottak,
de fel vannak készülve a kánikula okozta rendkívüli helyzetre is. Ennek köszönhetően pedig a szállítás gördülékenyen halad, folyamatos kapcsolatban állnak a vb-szervezőkkel. Az ásványvizek transzportja az elvárásoknak megfelelően, az orvosi csapat jóváhagyásával zajlik.
Az atlétikai vb vasárnapig tart.
Rovataink a Facebookon